kortárs versek

Kortárs Versek Kortárs Magyar Költőktől – 50+ Költemény!

Irodalom
Tartalom (kinyitható) mutasd

Kortárs költők versei, kortárs versek: hihetetlen, de alig pár nap kellett hozzá, hogy ötvennél is többen küldjetek saját verseket, amiket közzétehetünk ebben a cikkben, hogy bemutassuk azt a széles kortárs költészeti palettát, amit Ti/Mi képviseltek/képviselünk itthon.

A verseket úgy közöljük le, ahogy beérkeztek: nincs bennük javítás, sem egyéb módosítás. Kérlek, Te se kritikusan olvasd ha a szemed megakad esetleg egy-egy hibán/elütésen, egyszerűen csak lendülj tovább, és élvezd a mondanivalót!

A versek szinte érkezési sorrendben kerültek ki, nincs sem ABC, sem kritikai, sem egyéb sorrend (a sajátomat természetesen a legvégére hagytam).

Fogadjátok/olvassátok szeretettel!

Kortárs Költők Versei

Sipkovics Tímea: Vágy

Ha valakinek
a valakije leszek,
te légy az, aki!

Gyenge-Rusz Anett: Szerelmem

Gyenge Rusz Anett szerelmem vers

Szaszkó Bettina: Rabod

Zárj be, kérlek, börtönödbe
Vizet hozz csak s némi mosolyt
Szívem akaszd rozsdás szögre
Hogyha fonnyad, őt is locsold!

Lábaimat hagyd szabadon
Ne kösd be, mint dőre fejem
Pihentethetem szemed hasadon
Hogy legalább a képzelet játszom velem?

Kezem nyúlna két kezedért
De nem érint mást, csak jéghideg falat
Éjjelre lecsukom két szemem fedelét
Hogy újra és újra megtaláljalak!

Útkereső

Király Nóra: Így szeretnélek fogadni

Szeretnék megnyílni, mint kisgyermek,
kit nem feszítenek felesleges félelmek.
Ki a szívet keresi s nem az értelmet,
Gondolkodás nélkül nyújt oda kezet.

Szeretném füleimmel hallani az égi zenét.
Tisztán szívembe fogadni minden hangjegyét.
Felfogni végre misztikusan távoli üzenetét,
hogy lelkemből mások felé az áradhasson szét.

Szemeimmel látni ember mögött az embert.
Rút koldusban szeretetre éhes szívet.
Kopár síkságban végtelen lehetőséget.
Borult égben óvón betakaró Istent.

Ésszel értelmezni a mennyei igét.
Gondolataimba raktározni a lényegét.
Kitárt szívvel fordulni feléd
bárki is légy.

Halászné Magyar Márta: Bál

Javában tartott a fergeteges báli szezon,
kötény volt épp rajtam azon a vasárnapon,
mikor eldöntöttem: átváltozom, mint kaméleon,
és eltipegek egy bálba fényes tűsarkakon.

Elindultam, bár fénylett a hópelyhes úttest,
éreztem, hogy hercegem a bálban ott lesz,
kitartóan hullott a hó egész utam alatt végig,
hókotró nem győzte a takarítást, csak félig.

Mint drága kincset rejtő szelence zárja,
úgy hirdette a bálterem ajtaján a hatalmas tábla:
“Belépés csak meghívóval. Többieknek zárva!”
Majdnem elsírtam ott magam, tűsarkakon állva.

Kinyílt az ajtó, és daliás hercegem kilépett rajta,
öltönybe bújtatott jobb karját hamar nekem adta,
észrevettem, hogy két szeme rám úgy csillog,
hogy attól bizony a két lábam rögtön meginog.

Azt az éjszakát együtt táncoltuk végig a bálban,
nem érdekelt, hogy a cipőben megfájdult a lábam,
mint fagyos fagylalt a finom forró mandulakrém tetején,
két szemébe nézve ölelésében úgy olvadtam el én.

Szabóné Bencze Zsanett: Zenit

Magányra vágyom és csendre,
Mint hajlékát elhagyó remete.
Száműzőm a világ mocskát
Mindent, mi talmi és hitvány.

Nem kell a lárma, sem a káosz
Itt nincs aki szid, nincs aki átkoz.
Ez a móló nekem a nyugalom,
Mert a tavasz színeit láthatom.

Nyikorgó deszkákon lépkedve,
Nézem a kies tájat elmerengve.
A hullámok násztáncot járnak,
A napsugarai rájuk ragyognak.

Szelíd felhők úsznak, az égen
Madárdal száll az üde légben.
A kondenzcsík halványodik,
Mikor elétárul a fénylő zenit.

Egy kóbor szellő, lágyan simogat
És lábam elé virágszirmot hullajt.
Majd tova röppen a kék vízen,
Alig érintve azt, szinte nesztelen.

Körülvesz a harmónia, a pátosz
Mert nem kell a lárma, sem a káosz.
Száműztem azt, mi talmi és hitvány,
A móló, a táj segít feledni, az ármányt.
2023.01.18. Bézs

A. M. Summer: Bizonytalan

Mindig élj a mában, mert a jövő olyan ingatag.
Temérdek kérdés hangzik el, remeg a kezem, lábam.
A remény el nem vész, még ha sorsunk kilátástalan.
Most csatát kell vívnunk, hogy talpon maradjon a haza.
Érthetetlen viszály gyúlt ezúttal a nagyvilágban,
egy pontra figyel létéért aggódva minden árva.
Békéért imádkozik a Föld apraja és nagyja,
senkit nem hagy hidegen a csata fagyos illata.
Félnünk kéne? Elbújni? Menekülni? Mikor? Hova?
Ne gondoljuk erre, hisz messze van a kelet bora.
Éljünk tovább szépen, mert holnap vígan kel fel a nap,
és hinni kell, hogy nem lesz mindig minden bizonytalan.

Déri Anna: Stég

Hallgatom csendesen
ahogy öreg
halászbárkák nyögnek
kint a tengeren.

Kora május van
nedves a levegő
apám mégis úszni
indul meztelenül.

Miközben távolodik
egyre hangosabban
csapdossák testét a hullámok
megrémiszt a vízricsaj.

Máshova nyúló stégeket
kerestem, de csak anyámat
látom ahogy a parton áll
és apám nevét ismételgeti.

Demény Balázs: Pillanat

Esik a tintacsepp.

Megállok, magamba szippantok.
Hagyom fellobbanni vágyam tüzét.
Az erkölcsöt fiókba teszem,
a józan észt ágy alá dugom,
kötelességet szögre akasztom.
Hadd vigyen szabadon
Shelley szele, az erős nyugati.

Mihez lenne kedvem?
Elrabolni téged, s elégve veled
addig feledni s szeretkezni,
még megirigyel az összes vámpír.
Emésszen fel a mámor!
Váltságdíjat kérni atyádtól,
s avval állni kéjtúránkat.
Kalózként foglalni szigetet magunknak.
Meztelenül hemperegni homokban.
Always and forever…

De az idő kegyetlen szellő,
szerte fújja a lángokat,
s esik szét a szivárvány.
Egy marad csak talpon,
a szürke.

Csepp.

Pépörship: Bohém Valentin

Hej! Szerelmes a világ!
A kirakatban a virág,
s a bonbon tenger,
nyerte az e havi,
ünnepi tendert.
Ha már alkalom,
vidám csokorba öltözik,
a rózsa az asztalon.
Mellé üdvözlő kártya költözik.
Melyen a bohém verslábak,
s a papírra csöppent vágyak,
buja rímképletet járnak.

Trifán – Radics Bettina: Alvótárs

Trifán – Radics BettinaAlszik a szoba,
Álmos az ágy.
Hívogat csendben
Álomvágy.

Gyermeki hangok,
Halk szuszogás.
Ásít a mackó
Alvótárs.

Brummog és dörmög,
De szunnyad már.
Kisded is alszik.
Álomgyár.

Nyugalom, béke
A kispárnád.
Őrzi az álmod
Angyalkád,

Édesanyád.

Sárközi Bianka: Társadalomkritika

Az éjszakának van valami különleges illata
Valami a koncertek utáni porból és cigifüstből összerakódott dallam csengése. Füled zúg, lecsukott szemedben még villognak a fények, a másnapján egy teljesen más világban ébredsz.

Ülsz a reggeli első gyorson és a csendes vonat mező alatt nézed a békésen szmogot legelő civilizáció-szörnyet. Nálunk ezt embernek hívják jobb napokon…rossz napokon meg igazából maguktól kipotyognak a zárt ablakokon annyira rohannak, bár hogy mi után azt senkinek nem sikerült még megfejteni.

Talán a holdra mennek…mozgólépcsővel persze, zsebükből előhúzzák gyűrött életük, ollóval hópehely mintás asztalterítőt vágnak ki belőle mint ahogy az oviban tanulták gyermekként és így mind egyenlő esélyekkel indulnak.

Nagy-Kató Marianna: Rakjatok fészket

Nagy tavak mentén
gólyák, ti szépek
kik e Föld egét
már átrepültétek

szálljatok most haza
kis falum szélére
rakjatok fészket ma
a házak tetejére

hozzatok gyermeket
síró asszonyoknak
és kelepeljetek
kicsiny falumnak

építs gólya madár
nagy és erős fészket
magányos házaknál
keresd meg a kertet

vigyél oda álmot
had ringassa bölcső
hisz erre vágyott
a sok síró nő

szállj le szép kertjébe
ott, hol szánt az eke
teremjen földjébe
csodás gyermeke

Kőrösi László: Új Kalibánok…

Körösi László költőHát, itt vagytok újra megint:
Mint valami kóros átok!
Ha már túl szép és jó a Világ:
Ti visszatértek Kalibánok!

TIPP:   Nyelvi Költészet: Mondd ki, vagy ne mondj semmit. Ahogyan mondod, az elmond mindent

Máglyára vetni, szívet, agyvelőt:
Ropogva égjen a Hit, a Tudás!
Hogy ne maradjon semmi Emberi,
csak az ősi, vad brutalitás!

Pusztuljon minden, mit az elme szült!
Pusztuljon a fényes gondolat!
A Remény! A Vágy! A Szeretet!
És az irántuk érzett hódolat!

Koncoljátok fel a könyveket!
Papírbelük izzon a parázson.
Az Értelmet is vessétek rá:
Lángoljon velük egy rakáson!

Ordítsatok szörnyű Bestiák,
ahogy a torkotokon kifér!
Gnómtestetek táncot járjon:
A Sötétkor újra visszatér!

Csak üvöltés marad, karmok, fogak,
és ösztönből való cselekvés.
Széttépve, hörög a józan ész:
Többé már nem lesz menekvés.

Hát, gyújtsatok fel engem is,
porladva hulljak szerte-szét!
Én állatként élni nem fogok:
Had szálljak könnyű pernyeként…

2021.07.20.

Révész Danuvia: Énidőben

Egy ártatlan gyermeki mosoly is
elég ahhoz,
hogy derű fakadjon
megfáradt szívembe.
Egy kis melegség jusson
fázó lelkembe,
a hideg, szürke,
hétköznapi kabát alá.
És már újra látom a színeket.
Krémes barnát a kávéban.
Málnapirosat a rozéban.
Aranyló pompát a napsugárban.
A nyugalomban úszva,
békét lopva,
a szabadság szárnyával elérni
a csend szeretetét.

Dobrosi Andrea: Nem vagyok más…

Nem vagyok más, egy búzaszem,
óceán egyetlen cseppje,
de bús a malom nélkülem,
szegényebb is tán a messze.

A sors velem tuti tervez,
a lánya vagyok, nem fia,
szüksége van rám a tervhez,
itt Kánaán, ott Golgota.

Hajója rendesen dobál,
mint ha kockája pörögne,
az élet akár egy lokál,
hol csak a pénz gyűlik össze.

Van, hogy soulzene szól mellé,
míg máskor benne blues a rend,
mégis, ha kitör a balhé,
nem vagyok más, egy búzaszem.

Szatmári Ildikó: Mécsest gyújtanék

Ha lehunyom szemem,
szebb életet látok,
már régen elképzelt
nyugalmas világot.
Szeretet és béke
jellemzi a földet,
életünk így látni,
milyen szép is lenne.
Ha kinyitom szemem,
mindent másként élek,
kiszámíthatatlan
zavaros létet.
Nem lehet tervezni,
csak aprókat lépve,
lúdlábnyival mindig
a jövőt keresve.
Hazugság, kapzsiság,
– ez most a valóság,
keresi az ember,
hol van az igazság.
Világunk szemében
mécsest gyújtanék,
ne vesszen szem elől,
a helyes életcél.

Zsatkovics Edit: Tanka

mohazöld törpe
díszpipacs hercegnőjét
kéri, hiába
csalfa tavasz becsapta
hó hull rőt szirmok helyett

Komlódi Gabriella: Időben

– Már nem. – búcsúzott a Múlt.
– Még nem. – intett a Jövő.
És végre karon fogott a Jelen.
– Gyere velem! – húzott.
Magamban éreztem a pillanatot.
Tudtam, a Jelenre mindig számíthatok.
Csak annyit ad, mit megélhetek.
Jól vagy rosszul, de dönthetek.
– Szabadon élsz! – kacsintott rám. – Minden olyan lesz, ahogyan velem bánsz.

Gáspár Alexandra: Gyermeki ártatlanság

Tiszta szív és tiszta érzelmek.
Kacajokat halva,
vidámságot hozva.
Nem keresi a hibákat és a rosszat.
Minden apró dolognak szívvel adózva.
Minden jónak lényevel örülve.
Szépet látja szemeivel.
Még ki foratlan és szilaj.
Még ilyen, addig boldog mivoltja.

Szilágyi Anita: Oxigén

Feszülő mellkasomban levegő, levegő,
Erdőben rekedő, rekkenő,
Vágja, vágja futó törzsem,
Füstölgő faháncs, hasad életem!

Dobol, dübörög, tüdőm: levegőt!
Surrogó, sűrű lég, surrogó, sűrű lég,
Zuhogó, zuhogó, fekete eső,
Mossa, mossa szenvedésem, vég!

Fák susogó suhogása,
Hegylánc zubogó zúgása,
Záróakkord, záróakkord,
Szívütemem, szuszogó faktor.

Lélegezni, lélegezni, levegőt!
Lélegzetnyi életerőt, életerőt,
Szomjúzó, szomjúság, aszalódom,
Morajló homokdűnén, halódom.

Zihál, zihál homlokom
Holtfájdalom, holtfájdalom,
Fény, fény áradó,
Leheleted, leheleted párásodó.

Oxigén, oxigén, lélegzem!
Világ, világ, gyökerezz bennem!
Süvítő, süvítő légáramlás,
Kötélereimből kiengedő szorítás!

Orkán ostorozása hajam csattogtatja!
Kerub szárnya lobogtatja, lobogtatja,
Emelkedem, emelkedem, szentháromság,
Gaia méhében lótuszvirág, lótuszvirág.

Goran Episcopus: Ágak ©

Ágak várnak muzsikálnak.
Szél húrjai ráncigálnak.
Menekülő napfény íze.
Édes sóhaj a sötétségre

Megremeg a fa magánya.
Álom burkolja önmagába.
Dimenziót nyitó szellő ének.
Ringatnak a jó remények.

Világít a hold talánya.
Csillagfényes éjszakába.
Mindenség magába temet.
Átöleli örök hitemet…

Rátkainé Szabó Dóra: Buborék

Világom, reményem
végtelen buborék.
Ha kipukkan – szerintem
semmit se szól a nép.

Virágom, remélem
leszel a buborék.
Tőled függ az életem,
Tavasz van, nyitnikék!

Vígságom, kedvesem
Édes kis Buborék.
Ringatom, szeretem.
Vár ránk a messzeség.

Nádudvarváry Fekete Emma: Húsvét után

Ihlette:Babits Mihály:Húsvét előtt című verse

Íródott:A Covid idején (2020.áprilisában)

Két hónapja máshogy ment az élet,
a kocsmákban este is égtek még a fények.
Barátokkal azon keseregtünk,hogy elmúltak az éveink felettünk.
Természetes volt az ölelés,arról panaszkodtunk az időnk és/vagy a pénzünk kevés.
Szájmaszkot csak kórházakban hordtak,
boldog békeidők voltak.
Koronáról király vagy sör jutott eszünkbe,
nem fészkelte be magát még félelem a lelkünkbe.
Hisz a járványok tőlünk messze vannak,
katasztrófák csak hírekben történnek.
Időnként emberek meghalnak,de mindig másról szól a történet.
Hirtelen lett az utca csendes,
a kocsmákban(is) kihunytak a fények.
Csak otthon puszilhat meg a Kedves,mostmár rólunk szól a történet.
Látjuk-e még valaha a tengert?Kerüli még ember az embert?
Megyünk még félelem nélkül tömegbe?
Éneklünk-e koncerten egymást átölelve?
Miről szól majd akkor az az ének?
A halálról vagy hogy mégis szép az élet?
S talán egyszer újra kigyúlnak a fények!
Elmém segitségért kiált!
Lesz még egyszer normális ez a Világ?!
Adjon már valaki egy kis piát!

 Aszalos Hilda: Tied maradni

Ó rengeteg erdők kik csak suttognak oly sötét rejtélyeket, melyeket senki emberfia nem tud.

Szeretnék a szél lenni, ami fuvallatával messzire repíti ezeket s így örökre elvész.
Szeretném hallani egy suttogásban a te titkodat
Mélyen, vaksötétben elkapni lelked egyik hangfoszlányát. Igazgyöngybe zárni
féltve őrzött titkod: szeretsz-e még?
Nyílj meg, mint tulipán az eső után és lelkem lángját éltesd, vagy altasd el örökre.

Első voltam, mély elveszettségedben Kikeleted, de most?
Ha nem, hát maradok Holdfény, ami utat mutat ha eltévednél, Hadak útja .
Maradok Napsugár, ami simogat ha fejed felett felhős az ég .
Vagyok Könny, ami gyógyír, ha lelked belepte a bú tövises lánca
Vagyok ajkadon az édes Csók, amitől a szív nagyot dobban.
Körbeveszlek, látlak, érezlek.
Mindig ott vagyok. Tudod hol.

Tóth Nóra: Egy fa ereje kellene

Tóth Nóra költőEgy fa ereje kellene,
mély gyökérrel, nagy lombkoronával,
hogy felnyúljak magasra, távol,
s a mélybe, messze,
anyagba s éterbe süllyedve,
hogy ne kelljen többé itt lebegnem:
két világ között elveszetten;
hogy ne kelljen többé – mint purgatóriumban
e légüres térben égnem és élnem,
hogy ne kelljen e bűvös-hűvös útközi létben félnem.

Egy fa ereje kellene,
évszázados, évezredes.
Egy fa, mi megóv s mi felemel oly magasságokba,
ahol már úgy tűnik nincs semmi,
csak a fénylő csillagpontok,
csak a varázs és a misztikum,
a mennyei dráma,
melyet nézve átmehetsz
a tejúton egy új világba.

Andy T. Miller: 2022…

Már az igaz szónak értéke nincsen,
Koldus vagy, ha lelked tisztán ég,
Ha nem tanultál ölni hát téged ölnek,
Nem segít rajtad sem a pokol, sem az ég.
A tisztesség csupán múló hóbort,
Kora leáldozott, hazudni muszáj?
Elved maradt? Te vagy a csodabogár.
Mégis, nem hinni az emberekben fáj.
Ünnepre gyűl az éji, kóbor vad is,
Csillogó álcák a fényes csillagok,
És a mézédes, sima szó gyakran hamis,
Mint a látszathitbe csomagolt mosolyok.

dr. Bótáné Pongó Margit A Felhőkkel táncoló: LEMENŐBEN.❤️❤️❤️

tokaj naplementeBúcsút int lemenőben a nap.
Vár kicsit, égig érő fák lombjai alatt.
Tűzben ég a korong s míg pihen,
Zizegő levelek ölelik szelíden.

Magukba szívják, még, maradék
Forrongó éltető erejét.
Szikrázó fény lázas táncot lejt,
Aranyba öltözött falevelekkel.

Andalító, de forró napzenére
Naptánc , mit bús sugár jár vele.
Üzen a mélyről egy titkos csábító,
Szerelmesen vágyakozó, várakozó.

Lágyan, finoman elengedik
A remegő fák, síró ágai
A hűtelent ki így távozik,
Egyre lejjebb, alább ereszkedik.

Fekete gyász borúl mámoros lombokra.
A fények kihunynak.
Az erő ellenállhatatlan,
Mely a napot magához vonzza.

Zuhanni kezd fénykorongja,
A horizont elnyeli, magába fogadja.
De az eget, még e mélységből is,
Befestik bíbor színei.

Földi Erzsébet: Versgyár

Ha írnék minden nap
egy verset, lehetnék
versgyári szaki,
a szavakat a helyükre
csavaroznám
(csak senkit ne
akasszanak ki),
reszelnék
mondatalkatrészeket.
Tüzes ritmusolajban
áznának a fogaskerekek
(a meós is, ha rekedt)
és sorjáznám a rímek
megfolyt varratát.
Ebédidőben bedobnék egy
verslábpörköltet szókedlivel,
legurítanék rá két cent
metaxametert,
és tennék a világra egy
jó nagy jambust.
Ha versgyári szaki lennék,
verset kalapálnék minden nap.

Garajszki Rozika: Ébredj fel!

Ébredj ember, itt a vég!
Ne hezitálj, ha a föld ég!
Gondolkozz és védd a klímát,
Vedd csak elő ezt a témát!

Tengerekbe tengernyi szemét,
Nyisd már fel sok élő szemét!
A műanyag mindent ellep,
Kovácsolj már egy jó tervet!

TIPP:   Fibonacci-Versek: A Lefelé Növekedés Művészete

Mutass példát, ne csomagolj,
Csak akkor, ha elutazol.
Italodat üvegbe vedd,
És szelektív kukába tedd!

Élelmet piacon járva,
Öntsd be inkább a kosárba!
A levegőt ne szennyezd be,
Nem kell vegyszer a tüdődbe!

Erdőidet ne pusztítsd el,
A jókedvhez madárdal kell!
Féltve óvjad a hegyeket,
Addig amíg megteheted.

A fejlődéssel ne járjon jegybe,
Káros hatásod a környezetedre!
Ne ébredj majd olyan napra,
Mikor a föld el lesz hagyva!

Juhász Anna: Hit a gyógyulásban

Még visszatérhetsz.
S tán még újraéleszt
a gyom, mit hagytál,
mit letapostál.
Most gyönge virágszál.

Olykor gyötrő gyom.
Virágozz! Én hagyom.
Bízom, hogy gyógyulsz,
s egyszer visszacsordulsz
a síró harmaton.

Könnyeimmel öntözném,
ha fáj is,
– ha feladnád máris.
Kezedben kezem,
veled emlékezem,
hogy várt ránk egy szebb világ is.

Képünk egy montázs,
sorsunk már oly más.
Isten nem hagy magára,
s tán nem várt hiába,
még vár egy találkozás.

Jeney Andrea: LILA VERS

levendulák lila bokra
lila virág lila csokra

lila levél lila fákon
lila madár lila ágon

lila felhő lila égen
lilán úszik lila szélben

lila vihar lilán zengő
lila zápor lila szellő

lila illat lila légben
lilán illan lila éjben

lila közel lila távol
lila itt és lila máshol

kékeslilák liláskékek
kékes hibák lila vétkek

tovaszálló lila árnyak
halványuló lila vágyak

lila képről lila ének
lila versben lila rímek

Vágány József: Honvágy

Sok országban megfordultam,
honnan hazavágytam titkon,
éjszakákat virrasztottam,
mikor messze volt az otthon.

Más az élet ott idegenben,
a honvágy gyötri szívedet,
az utad sokszor ismeretlen,
és csapdákat is rejteget.

Oly rideg az a jelmezvilág,
a felszín alatt sivár, köztes,
de vár terád egy kicsiny ország,
ha reggelre a párnád könnyes.

Szülőhazám, Magyarország!
Hozzád visszahúz a szívem,
nem csábít el csodavilág,
mert azt idegennek érzem.

Míg sorsommal együtt éltem
a nagyvilágban egyedül,
a honvággyal megküzdöttem
a szívem mélyén emberül!

Tóth Marianna: Álmomban

Álmomban altatót dúdoltál,
Ringató karodban tartottál,
Álmomban suttogva beszéltél,
Bűvölet hangjáról meséltél.

Álmomban boldogan nevettél,
Lelkembe őszintén szerettél,
Álmomban titkokat mutattál,
Talányos rejtelmet kutattál.

Álmomban mosollyal igéztél,
Elmúló emléket idéztél,
Álmomban hangtalan bámultál,
Időtlen csodától csábultál.

Álmodó Indián: Szó -alkimista

Milyen erő tud lenni egy kimondott szóban?
Beleolvad jellemünk .Megteremti hangulatàban.
Emberi sorsokat szőnek át a szavak.
Gondolatok mondatokba foglalva áramlanak.
A költői rímekben szinte úsznak a betűk ,
De káromkodva és sértőn kimondva lelkeket sebzünk.
Micsoda erő tud lenni a kimondott szóban.
Ha igaz és bizalom hatol keresztül megmondójában.
Az erő, mi áthatja a lélekforrásból ered.
Az embert az őszinteségéről ismered meg.
Mit jellem ruhàz fel ,azt a jellemtelen tagadja,
S csak a szívére hallgató ember az , kiben magàt megmutatja.
Mily erő tud lenni egy ítélettel teli szóban?
A tagadóban, a káromló -, vagy a rágalmazóban.
Mi megfolytja az elmèt forrongó haragjában,
Bosszúvágytól felhevült indulatosságában.
És milyen csodálatos erő tud lenni egy kimondott szóban .
A szeretettel teli őszintèn odaadóban.
Melyet a szív sugall és belőle áramlik e lételemmel ,
Színtiszta Önzetlen szándékú Szeretettel.
Mi éteri erővel formálja a kegyes szavakat.
Alkimista lehetsz, ha arannyá fogalmazod a kimondott gondolatokat.

László Bernadett: Életem lapjai

Lapozz bele fakuló lapjaimba,
Olvasd ki titkos, kopott könyvem,
Melyben meg van írva boldog és fájó életem.

Most eléd tárom, olvashatsz belőlem:
Bűbájos álmokat, bölcs gondolatokat,
Viruló kacajokat, ordító csendet,
Szivárványt mélykék felhők felett.

Rejtett tintával te is írtál lapjaimra:
Színes káprázatot a halvány holdfény alatt,
Őszinte, nagy reményeket a csillagok felett,
Sajduló fájdalmat a fekete éj alatt.

Számtalan fő vet tintát életünk lapjaira,
Kevés csoda maradt, amit őrzök,
Amit te írtál, az sírig tartó, örök.

Sárbogárd, 2022. május

Kozma Ani: Haiku

Reménytelennek
tűnő, szürke világban
hóvirág virul.

Tóth Kevin Attila: Most enyém vagy

Most enyém vagy,
mert engem csókolsz.

Most enyém vagy,
mert engem ölelsz.

Most enyém vagy,
mert kifejezted.

Most enyém vagy.
Addig leszel, míg

a kapocs nem fagy.
Ezt én nem várom.

Már fontos vagy,
mert kifejezted.

Már fontos vagy,
mert tanítottál.

Már fontos vagy,
mert jeleníted,

mi el nem hagy
a személyemből.

Így fontos vagy,
mert megértelek

és enyém vagy,
mert érintelek.

2022.máj.10.
Debrecen

Erdős Sándor: Szerelmem palackja

Bárcsak lehetnék én őszi szellő,
hogy borzoljam szőke hajadat.
Vagy lehetnék én egy remek festő,
festhetnék szerelmes szavakat.

Lehetnék egy vízzel töltött csésze,
hogy ajkaink összeérjenek.
Érezném, hogy enyém vagy már végre,
rólad írnék költeményeket.

Ecset az én kezembe nem való,
szellő sem leszek soha, sejtem.
Ez a lap egy palackba zárható,
összehajtom, bele is rejtem.

Beledobom vágyam tengerébe,
bízva, hogy eljut tehozzád.
Elindítom hát a messzeségbe,
szerelmem bont majd rá vitorlát.

Poór Edit: IDŐKERÉK

Elhagytad a múltad,
Úton vagy a mostban,
Jelened az élet,
A szeretet éltet!
Fut az idő, szalad,
Időkerék halad.
Őrizd a jelened,
Szeretetet féltsed,
Árny hozzá ne férjen,
Mert a mostból, múlt lesz!
Fut az idő, szalad,
Időkerék halad.
Múltad lesz jövőd,
Mi megírja sorsod,
A két világ között,
Csak a lélek örök!
Fut az idő, szalad,
Időkerék halad.

Db. 2023. 02.17.

Majorváry Szabó Sándor: Kedden

Két rekesz részeg keszeg
Fejveszetten ténfereg,
Meleg sert vedelve
Vérveres tengereken.

Gyere velem veszett testvér
Rémes veszélyeken,
Lelkesen elveszve esztelen,
Remek élvezetekben!

Kedden elevezek veletek
Eme remek verseletben,
Egyem meg végre zsenge
Testeteket szerecsen levesemben!

Ecetes hekk legyek
Mekk Elek zsemléjében,
Szerelmes remete teve
Meglevesesedett szemetekben!

Merre mentek ezen szerzetek?
Lehevertek kelletlen mellettem,
Elfeledve éhes természetem,
Étkek lettek képzeletemben.

Oláh Tímea: Hidd el!

Oláh TÍmeaHidd el!
Varázsolj!
Kezedben a varázstoll.
Csak álmodj és fesd ki a vásznat színesre!
Pirosra, zöldre, naposra, szívesre.
Aztán ha minden szín szerepel a képen,
Gondolj arra, mi foglalkoztat éppen!
Majd indulj el, és váltsad valóra, mit oly régóta szeretnél!
Ne legyél elégedett egyetlen tortaszeletnél!
Többet érdemelsz, több jár, mint amit elhiszel,
Te vagy, ki életedbe a legtöbb színt viszel.
Merj nagyot álmodni, és hidd el, megkapod!
Csak légy bátor, fogadd el, nyújtsd ki a két karod!
Mert képes vagy rá, mert megérdemled s tiéd lehet!
Ha elhiszed a varázst, akkor el is érheted!

Ficsór Károly: Unalom por

Alkonyatkor párszor
Felötlött bennem a gondolat
Hogy elmúlás nélkül
Mivégre a kezdet
S a széppel miért pont
A csúnya ellenkezhet ?
Hogy a jónak miért
A rossz lett a párja
S ha nem így volna
Az vajon kinek fájna ?
Fájna-e egyáltalán
Vagy csak úgy volna
Valami szürke, unalom porba?

Fehér Ágnes: Kincs

Minden mit látsz, valódi.
Ha hiszel benne, nem fogsz csalódni.
A kincs közel, téged figyel.
Benned él, így a tied.
Ezt kell megóvni.

Minden amit érzel, igazság.
Ha bízol benne, nyerhetsz kitartást.
A kincs közel, tenyeredben pihen.
Benned él, ha hiszel.
Nem szabad elszórni.

Minden amit kívánsz, a tiéd lehet.
Ha teszel érte, megélheted.
A kincs közel, a szívedben liheg.
Benned él, közel a siker.
De ez adósság, illik leróni.

Tetőzi Csilla: A realizmus mágiája – avagy nagyító alatt a csőlátás

Üveggolyóba zárt csillogó lírai bariton. A szétnyitható egész.
Hipnotikus titkok kertje: Az álmok igazzá lesznek a képzelet krónikás terjedelmében
A lehetséges kiterjesztett valóságokon át, a vízcsepp és napsugár találkozásánál
– Amikor már nem álmodunk tovább.

A Nap mögött állva, a mérték alagútjába látva.
Mikroszkópja alatt felboncolt világok élnek…
A fehér fény szétszökik, a búra retinája lehajlik
Medrében zuhatag réved s gázalkatú buborékok
Leveleken száznyi fénylő bogár zaja,
Szűk rétegződésen át átlépett határok, kivájt rítusok.
Csak láttat; nincsenek fonákok.

A légoptikai jelenség ablakánál a fény sárkányait eregető árnyékalakok
A híd két oldalán álló merev kőfalak
Az egyik sárkány talán lila lehet, a másik talán sárga
Minden köddé vész a lényeg körzetén kívül.
Szinesztézia társítások sorjás tapintása, harsonás varázslatok szava,
A természet egységének követési fonalai, tündérek szivárvány szalagjai.

Több van a mederben, a hídon túli élet itt van a közelben.
Magasból látott színekkel keretezett s fénnyé tett:
Görbített békés tükörmező, szövetség a csendes bénultságban.
Kieső szempárok, de a túloldalon már lehetnek csónakok!
Elrévedő s eltévedő mozdulatlanságban:
A teremtés nagyvonalú tünékeny zsáknyi reménye a levonuló lírák társaságában.
Eredet nélküli befolyással bír a látomás repülési manővereinek nézetváltására.

Frenyó Krisztina

Frenyó Krisztina Zöngék

Medvés Anett: Egy szebb jövő pontos tervezete

Adjátok nekem a holnap újszülött gyermekeit,
Hogy megteremthessem a folyóknak medreit.
Szeresd folyását, s támogasd irányát,
Sebességének szabálytalansága tapasztalattá érik, s szertefoszlik bizonytalansága.
Fél emberöltő figyelem, s megszületik e Földön a kegyelem.

Gulrich Ildikó: Vigyázz az idő halad

Egyszer megtudod milyen magányosnak lenni,
egyszer rájössz hiba volt csak önmagad szeretni.
Egyszer átèrzed a fájdalmat, mit te okoztál neki,
egyszer átéled milyen érzés egyedül ébredni.
Egyszer tekinteted mered a semmibe és várja,
hogy üres lelked jusson másvilágra,
akkor várod a megváltást….
odaát lenni….
Egyszer túl késő lesz s már nem szeret senki.

TIPP:   KÖNYVAJÁNLÓ: Nyáry Krisztián - Írjál és szeressél (125 szerelmes levél és történet)

Petró Edit Mária: RAP

Nekem már nem mondasz újat
Barátom ez úgy sem lesz új nap
Húzod az igát mert bővül a család
Este kinyúlva zuhansz álmaid forgatagába
Anya hiába vár s bár pillája csukódik
Valami emlék sejlik agyának
apró kis zugába
Tán éltem valamikor másképp
Mikor zöld volt a fű
Bőröd selymes
Szívem érted dobbant még
Most csak az új billentyű
üti a ritmust
Megszoktuk már, hogy semmi a tét

Hajdu Sára: Gondolsz-e rám?

Gondolsz-e rám? Most hogy már hűvös a hajnal,
Lassan távozik az ősz, egy bús madárdallal.
A szél már nem ölel, vad lesz, és támad,
Meztelenre vetkőzteti az út menti fákat.

Minden szürke, oly néma, és rideg,
Megyek előre, nem tudom merre, s minek.
Csak azt érzem, hogy reszketek, s fázom
Nem tudom gondolsz-e rám, ott a messzi tájon?

Szememből már vér folyik, a szívem könnye,
Mert elmentél, s tudom, hogy mindörökre.
Hiába is várom hogy megölelj újra,
Gondolsz-e rám egy felhőhöz simulva?

Mikor nem jön a te szemedre sem álom,
Őrzöd -e mosolyom egy szép szivárványon.
Vágyod-e még a szavam, mit csak én mondtam neked,
S kulcsolod-e még értem, imára két kezed?

Lassan itt a tél, s a hó mindent betakar,
Már nem kérdi senki, hogy lelkem mit akar.
Lassan távozom, egy bús madárdallal,
Ugye gondolsz rám? Most hogy már hűvös a hajnal?

Artmüller Ágnes: Ragadozó

Ölnöm kell, gyilkolnom
Húsba mélyedt fogam
Tépem, marcangolom
Véres áldozatom
Csípem, harapom is
Darabokra szedem
Ha nem végzek hamar
Elvesztem az eszem.
Körmöm húsba tép
Szakad a bőr újra
Vér van már szerteszét
S tart a lakoma.
Pusztítok még úgy is
Hogy fáj minden falat
Darabokra szakadt
Az emberi vakolat.
Cafatok mindenütt
Szemem vérben forog
A baj csak egy volt:
Az áldozat én vagyok…

Fábián István: ÜNNEPLESŐKRŐL

Petőfi és a kétszáz éves zaj
Országod szétrúgták, mint a pelyvát, lúgozott szavak, ferde jelentések lélegeztetik lobogód selymét.
Végső, egyetlen futásod az örök jelenlét.
Forog július tele a világgal szemben, szemed hasítják rohanó nádak,
Sebedből nyíló virág a szabadság:szétpergő rózsa szédülő egekben.
Örökségem ez alkonyfényű nyár, vágtass az én időmnek háttal, ahol már semmi árulás nem ér.
Eltűnni nem tudsz: még vár dal, tinta, papírlap fehér.
Az angyalok mindent fotografálnak, szavaid végleg megtartanak:
Értelme leszel minden meghalásnak.

Dévai Imre: FÉNYKÉPEK

Az ablakrésen át kósza fény
vetül a polcra, mint halálsugár,
megvilágítva fényképek sorát.
Szép keretben rajzolják a múltat,
holt vetülete ez élőnek és voltnak,
egyszerre idegen és egyszerre vonzó,
egyszerre szép és egyszerre torzó,
idéz régvolt örömöt, örök hiányt,
mindent, mit az élet kihányt
e röpke hatvan év alatt..
Néz rám a múlt, mosolyba meredt pillanat,
és én visszanézek a jövőből,
amiről ők még semmit se tudtak.
Ők ide vágytak, én oda, vissza.
Az elfolyt életet az idő felissza,
s a vitrinben két pohár összekoccan,
ahogy egy rég elporladt zongora
utolsó akkordja a földre koppan.
A nap lemegy, a fény odébb áll,
a fotókat nézem elmerengve,
míg lassan én is beleolvadok
az utolsó, üres képkeretbe.

Vass Csaba Ferenc: Vodkában sült kijevi csirkemell nokedlivel

Nézzük a hozzávalókat,
Mi az, ami kell?
Két deci vodka és
Egy kiló kijevi csirkemell.

A csirke előre jól besózva,
A vodka túl erős,
Ettől lesz az étel
Igencsak velős.

Hosszú sütés után a vodka
Nem bír a besózott csirkével,
Csak győzzél majd
Betelni az ízével!

Körítésnek nem jó a nudli,
Inkább a nokedli,
Várom a sütés végét,
Alattam a hokedli.

A végeredmény:
Odaégett,
Szerintem
A vodka végett.

Balzó Alexandra: Tipródások

Hány élet
Lomha magánya
Lüktető bujasága
Fennkölt iróniája
Kudarcok bánata
Vár itt engem?

Hány élet
Szerelmi balladája
Valós előadása
Megélt lázadása
Teljes boldogsága
Vár itt engem?

Hány élet
Maró bűntudata
Égető gyásza
Fojtogató szorítása
Ördögök bálványa
Vár itt engem?

Hány élet
Múzsájának szorítása
Megélt tragédiája
Letaglózó csábítása
Meg nem találása
Vár itt engem?

Horváth Piroska: Nehéz kereszt…

Szúrós szög az ármány a létnek keresztjén –
az sem leányálom szálkákra feküdni,
légypiszkok a percek az órák gerezdjén,
királynak sem nehéz a parasztot ütni,

megette a telet már a sárga kutya,
a szürke gond fészkel mély homlokredőkben,
lélekcsücsökben sok ócska retyerutya,
minden szép elvész a sötét süllyesztőkben,

kamarillák súgnak most ostobaságot,
a hazugság szűrődő félhomály – netán,
majd eléd terítenek egy furcsaságot,
míg rozzant zongorán csendül egy zeneszám,

szomorú az Isten – könnye cseperészik,
csikorog a holnap, időtlen kepeszt,
alvadt vért szürcsölget – lidérc csemegézik,
bizarr egy világ ez, oly nehéz a kereszt…

Németh Zsolt László: Fókusz-ok

Kényelmes kalitkádban vagy fogoly,
kipárnázott falú luxuszárka,
bár kínod bírod s csak néha komoly,
a lényeg, hogy ajtaja kulcsra zárva.

Önsajnálat fülledt alkony mákonya,
felszakad néha belőle egy mosoly,
de önhittség nem az öröm záloga,
algoritmusa még benned zakatol.

Magadba nézz, a válasz tudható
belső magmád a választ felfejti
a titkot előled el nem rejti.

Hiába ostromol hétköznapi szó,
mi úgy ahogy van kiábrándító;
a Teremtő neved nem felejti.

Natali Sanders: Ahol a mesék kezdődnek

Ahol a mesék kezdődnek,
Ott csodás álmok szövődnek.
Lélegzetelállító táj,
Újszerű, vad kalandra vár.

Ha van merszed útra kelni,
Csodákat magadnak lelni.
Szépséges Isten áldása,
A természet burjánzása.

Zuhogó, dús vízesések,
Elképesztő, jó zenészek.
Álomszerűen szép képek,
Abszint, méregzöld, agave,

Dzsungelszíneknek ékköve
Körülvesz, és úgy szeretném,
Ha magammal elvihetném.
Nem csak fotón vagy egy képen,

Vagy, ahogy eszembe vésem.
Inkább úgy, mint egy talizmánt,
Mit a sorsom csak nekem szánt.

Klinga Flóra Ágnes: Dryanna

Ég, Föld, Nap, Hold,
tengernyi Csillagok
Vezessétek útját
S őrizzétek múltját.

Kezét az ég felé emelte
S dúdolt egy dalt némán a csendben.
Szél fújta hullámzó fürtjeit,
Tenyerén hordozta lépteit.

Körül vette szelíd, lomha homály,
Áttörve a Napfény, játszani kezd ujján.
A hajnali Napfény életet ád,
A hajnali Napfény csillan reá.

Élet pezsdül ereiben,
Zöld könny fakad szemeiben.
Összeomlás. Aztán megtisztulás.
Megtisztulást követ fellángolás.

Kitisztult szemében dübörgő harangszó,
Dermedten áll duruzslón virágzó
Virágok tarka trillázó tengerében,
Rejtett levelek szellő ölelésében.

Ég, Föld, Nap, Hold,
tengernyi Csillagok,
Segítsétek útján
Anyánk új lányát.

Marius Crowen: A lépcsőn

Valaki fogja a kezem
mentsvárként kapaszkodom ujjaiba.
Lépdelve, a fokokon felfelé,
s látom, hogy ott ülsz a lépcsőn.

Szívem sajog.
Ha sejtenéd! Ha csak szólnál,
de szemed néz csupán, kérlelvén.
S ülsz tovább a lépcsőn.

Jönnél! Tudom, hogy jönnél.
Velem. Hozzánk!
Hívunk, ha tarthatnánk még.
Bűnösök vagyunk. Miattunk
ülsz még mindig a lépcsőn.
Ha engedhetnélek, ha nem fájnál még
repülhetnél, és nem ülnél itt tovább.

Lenézek rád az ajtóból.
Bár ismerhetnél! Azt hiszem,
mosolygok. Hiszen tudod!
Visszajövök. S ketten ülünk itt.

Egymás mellett, a lépcsőn.

Köles Judit: Fényeltérítés

Egy lépés mintha végtelen
De mindig tőlem jössz felém
Világért se világtalant
Állunk a távolság felén

Egy lépés mintha végtelen
De honnan hontalan hová
A sebbel-lobbal rád sebzett
Bármerre csak valahová

Eltér kifordul tengelyéből
Úgy gravitál belevakul
Ma egy csészényi lámpafény
Einstein-gyűrűt játszik neked
S kicsavart hatvan wattba hull

Kis Szabó Judit: Mi

Felénk ereszkedett az alkony,
hűvös levegő jár körülöttünk,
megfújja hátunk, s néha hajunkba kap,
most nem gondolom, mi lesz holnap,
leheleted bőrömön marasztom,
enyém egyszerűséged, örömed
és félelmed is velem, s mindez
bennem: én lettél és te lettem.
Lelked köldökzsinórját markolom,
bennünket tart a horizont,
és a Hold fátyolos sugara
lepelként reánk borul,
meztelen öledben maradtam,
tarts meg ritmusodban.

Mátyus Attila – Hallgat a fenyves…

Hallgat a fenyves hótemetetten
csendes az erdő szellő sem rezzen,
bujkál a napfény köd pamacsokban,
fölragyog gyorsan s eltűnik nyomban.

Csendes az erdő szellő sem rezzen,
szunnyad az élet a tűlevelekben,
fölragyog gyorsan s eltűnik nyomban,
csillagok gyúlnak a friss puha hóban.

Szunnyad az élet a tűlevelekben,
hallgat a fenyves hótemetetten,
csillagok gyúlnak a friss puha hóban,
bujkál a napfény a ködpamacsokban.

RAA: Gyáván – Haiku

gyáván elloholt,
nem maradt más a helyén
csak egy rozsdafolt

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen: Irodalom

Hogomb 01

A HÓGÖMB

December van, igaz. Az első hó hava, igaz. A tél visszavonhatatlanul beköszöntött.…

Ugrás ide - Fel