Mi az a hay(na)ku?
A hay(na)ku modern költészeti forma, amelynek alapvető szerkezete három sorból áll, ahol az első sorban egy, a másodikban kettő, a harmadikban pedig három szó található.
Ez a költészeti műfaj (Eileen Tabios, 2003.) a hagyományos japán haiku és a nyugati költészet elemeit ötvözi, így egy újszerű és kreatív formát teremtve.
A hay(na)ku versek gyakran foglalkoznak személyes élményekkel és érzelmekkel, az emberi létezés különböző aspektusaival és a költő saját életével kapcsolatos gondolatokkal.
A hay(na)ku (ahogy fent már szó esett róla) egyik legfontosabb jellemzője a szavak számának meghatározottsága:
A három soros versszakokban az első sor egy, a második sor kettő, a harmadik sor pedig három szót tartalmaz. Ez a szabályosság az egész versen végigvonul, és következetesen megtartja a szerkezetet. A hay(na)ku gyakran minimalista és tömör kifejezésmódot alkalmaz, amely a szavak korlátozott számának köszönhető.
A hay(na)ku műfaja a magyar irodalomban nem nagyon jelent még meg sehol, így most bátorítalak arra, hogy írj ilyeneket te is: honosítsuk meg együtt ezt a költészeti formát!
Hay(na)ku-k
RAA - Szavad Szavad: kusza szöveted. Kifejtenem gyengéden szabad.
RAA - Ádámod Ádámod vagyok, és te Évám vagy.
RAA - Idő Adj időt és minden helyre kerül.
A hay(na)ku a modern költészet egyik legizgalmasabb és legegyszerűbb formája, amely személyes tapasztalatok és érzelmek ábrázolásával ad kifejezést az emberi létezés különböző árnyalatainak.
/RAA Muvesz.ma