Valentin-napi versek: A szerelem színei a kortárs magyar költészetben
Valentin-nap alkalmából összegyűjtöttünk egy különleges válogatást (köszönet érte minden költőnek!), amely kortárs magyar költők legfinomabb szerelmi vallomásait tartalmazza.
Ez a gyűjtemény az év legromantikusabb napjának tiszteletére jött létre, hogy megünnepeljük a szerelmet minden formájában és mélységében!
A válogatásban található versek a szerelmi érzések teljes spektrumát ölelik fel, az első pillanattól kezdve, amikor a szív hevesebben ver, az összetört szívek gyógyulásáig, amikor a remény újra ránk talál.
A költők szavaival utazunk a szerelem különböző állomásain, felfedezve azokat a mély, emberi érzéseket, amelyeket gyakran nehéz szavakba önteni.
Ez a gyűjtemény nem csupán verseket tartalmaz, hanem egyfajta utazásra is hív. Utazásra a szerelem bonyolult, de csodálatos labirintusában, ahol minden sor egy újabb lépés az önismeret és az érzelmek megértése felé. A szerelem itt nem csak egy érzelem, hanem egy univerzális nyelv, amely összeköt bennünket, függetlenül attól, hogy éppen hol állunk az életünkben.
A Valentin-napi szerelmes versek ezen gyűjteménye arra emlékeztet minket, hogy a szerelem mindenekelőtt egy ajándék.
Ajándék, amelyet megoszthatunk másokkal, és amely által közelebb kerülhetünk egymáshoz.
Ezen a Valentin-napon engedjük, hogy ezek a versek vezessenek bennünket a szívünk legmélyére, ahol felfedezhetjük a szeretet igazi erejét és szépségét.
Merülj el velünk a kortárs magyar költészet varázslatos világában, ahol a szerelem minden árnyalata megelevenedik. Fogadd a verseket nyitott szívvel, és hagyd, hogy azok a szerelmi érzések, amelyekről szólnak, megtalálják a helyüket a szívedben!
(Az alábbi szerelmes verseket úgy közöljük le, ahogy beérkeztek: alig-alig van bennük javítás, korrekció.
Kérlek, Te se kritikusan olvasd: ha a szemed megakad esetleg egy-egy hibán/elütésen, egyszerűen csak lendülj tovább, és érezd/élved a mondanivalót!)
Ez a válogatás együtt énekel a szerelem sokszínűségével, a szenvedélytől a gyengédségig, a vágyakozástól az örök hűségig. Tarts velünk ezen a különleges utazáson, ahol a szavak hídján át betekintést nyerhetsz a szerelem végtelen dimenzióiba.
Boldog Valentin-napot kívánunk!
Léria Dipán: Szeretlek
Szeretlek…
minden pillanatában az életnek.
Akkor is ha a gondolatok sietnek vagy késnek,
mert idővel mindig a helyükre érnek,
és újra gömbölyű lesz minden.
Átsuhan az életen a fájdalom, és ottmarad a lélek csendje,
amit nem találunk meg csak egyetlen emberben.
A többiben csak láthatunk valami szépet,
amit idővel mindig széjjeltép az élet.
Egy valami marad, és áll a világgal szemben,
az, akiben megtalálja saját magát az ember.
Veronika Radika Cseh: Virágzó szerelem
Szerelem, szerelem!
Nyílj, nyílj, nyíladozzál
Virágozzál!
De csakis annak, akit
Szeretsz…
Mert azt a szíved már,
Tudja, hogy kivel kötöd
Össze, a te
Sorsod ezért bonts,
Szirmot bátran, az ég
Felé,
A nap felé.
Bontsd ki szárnyaidat
Legyél olyan szabad,
S legyél olyan boldog,
Mint a pillangó,
Felettünk!
S virágozzál szépen rózsám!
Kristófné Vidók Margit: Csak ennyit kérek…
Most csak éljük át a pillanat varázsát,
karod ölel, érzem szíved dobbanását,
gomolygó álomképek a néma csöndben,
emlékek remegnek szivárvány könnyekben.
Ajkaid szótlanok, de mesél a szemed,
a gyötrő múltból kísértenek szellemek,
ne félj! – lelkem átölel, őrzi titkaink,
fájdalmam, – talán feledtetik csókjaink,
Újra elbűvölsz, és önfeledten nézlek,
feledni nem tudlak, csak általad élek,
várom a hívó szót, mely örömet adhat,
éjsötét felhőket fénnyé változtathat.
Mámoros érzés, miben mindketten hittünk,
szívünkbe zártuk, de még visszatekintünk,
elrepült évek soha vissza nem térnek,
csak szeress, ölelj még! – már csak ennyit kérek.
Kristófné Vidók Margit: Csak veled
Halványkék pára száll a légben,
csak halk neszezés minden léptem,
ajándék e nap, mire vágytam,
szellő susog, simogat lágyan.
Hallgatva virraszt a néma csend,
szívemben szerelem dala zeng,
varázslat tombol minden percben,
utazás az ismeretlenbe.
Tenger kincsem hiába lenne,
boldogság akkor sem teremne,
életünk hajója révbe ért,
köszönetet mondok létedért.
Szenvedélyünk viharként tombol,
érintésedre megborzongok,
angyal száll, megáldani a nászt,
míg két lélek egymásra talál.
Kristófné Vidók Margit: Rendhagyó Valentin-nap
Elmondanám neked újra meg újra
reszkető hangon, csakis neked súgva,
szívemben tiéd az örök szerelem,
jéghideg fejfádra is ezt lehelem.
Ablakra rajzoltál piros szíveket,
szerelmed tüze táplálta hitemet,
mosolyod látom tűnő nap fényében,
holdfényes éjszakán csillag képében.
Virágvarázslat köszöntött naponta,
szaladtam mindig ölelő karodba,
túlcsordult érzelmek járták a táncot,
szemekben gyúltak izzó fényszilánkok.
Újabban én viszek neked virágot,
köszönve a Valentin-napi álmot,
hallom az andalító égi zenét,
érzem e szerelem bűvös erejét.
Dömötöri Lilla Anna: Olyan jó, hogy mondhatom Neked…
Olyan jó, hogy mondhatom Neked,
Csak úgy némán, egyszerűen:
Szeretlek.
S még egyszer is,
Ha az Életet firtató, lankadatlan szívem
Hozzád a Szeretetben újra visszatalál
– s mintha apró szentjánosbogarak
szállnának fel bennem e szóra
hálás fényükkel.
Olyan jó, hogy Léted ölelésében Önmagam
Lehetek – bolondos gyerek -,
Neked kitárt szívvel beszélhetek,
S helyet adsz Melletted,
Hol közel bújván megpihenhetek.
Örömöm adhatom,
Bánatom oszthatom.
S Te melegséged adod bármikor,
Ha Hozzád fordulok.
Olyan jó, hogy mondhatom Neked,
Csak úgy némán, egyszerűen:
Szeretlek.
Gyenge-Rusz Anett: Tiéd maradtam
Csukott szemhéjam előtt holnapi arcodat látom,
olyan, mint ma,
csak mindig mélyebbről érzem a közelségét.
Rég volt, hogy bőrömbe bújva egyszer
finoman húsomba vájtál,
legszebb fájdalmam amíg élek.
Nevedet gondolatban már csontomba gravíroztam,
ott lüktet: tiéd vagyok.
Tiéd maradtam. Holnapi arcodat látom.
Mozgi Henrietta: Érzések
A lelkem folyamatosan rád gondol, és így már nem is vagy tőlem oly távol.
Várom már, hogy felébreszd a bennem lévő csendet.
Vágyom rá, hogy a szívem minden dobbanásával szeresselek téged.
Mozgi Henrietta: Elveszett
Minden ami voltam, feladtam érted.
A lámpásomnak hittelek, mondd hová tűnt a fényed?!
Hazug szavak, megkopott ígéretek,
már kár belekezdened.
Nincs olyan, hogy mi
nem léteznek közös álmok
helyette magamra kell találjak.
El kell engednem a meséd,
mégsem létezik számunkra az örökké.
Mozgi Henrietta: Szeretlek
A szívem azt mondja dehogynem szeretlek. Az eszem azt,
hogy nem szerethetlek.
Mozgi Henrietta: Pillanat
A szívem hevesebben vert,
mert egy pillanatra azt hittem te érintettél.
Pedig csak a vállamra hullott egy őszi falevél.
Mosolygok magamon,
hisz még nem is az a nap van,
mikor testünk pőrén egymáshoz ér.
A tagadás itt mit sem ér,
még akkor sem,
ha felkészületlenül ért minket ez az érzés, hiszen a
tekintetünk elárult már az elején.
Én sem nem tagadom többé,
hiányzik az érintésed,
és a borzongás mit átélek veled.
A szívemre hallgatva várom a holnapunk,
mert az veled egyszerűen
szép és boldog.
Natali Sanders: Esti randevú
“Csókot kaptam nem is régen ”
Karjaid közt, borzongatót…
Telthold alatt, szenvedélyben,
Arcpirítón vágyakozót.
Vörös-bíbor fátylas este,
Irigyelte ölelésünk,
Rezdülésünk mohón leste, s
Dalba fonta szívverésünk.
Szád a számnak otthona lett,
Édes kínnak lágy bölcsője,
Perzselővé vált most az est,
Szerelmünknek megőrzője.
*
Idézet: “Csókot kaptam nem is régen “népdal részlet
Natali Sanders: Ölelj szorosan…
Ölelj szorosan rekkenő nyár delén,
csókokkal bódítva árnyas fák alatt,
fogd meg a kezemet, ha nyújtom feléd,
s ne szegd meg soha nekem adott szavad.
Hűs szellő cirógat ábrándos kéjjel,
illatod átfog felhő puhasággal,
mosolygós pillangó gyomromban ébred,
csiklandoz ébredő szerelem lánggal.
Szemed mély kéksége rabságba ejt,
látom benne közös életünk filmjét,
puha tenyered forró titkokat rejt,
számon érzem édes csókjaid ízét.
S mint könnyű álom tovaröppen a nap,
kezem kezedben, már nem vagyok magam.
Német Péter:Álom béli végzet
Van az a szó,ami kell,ami jó
Ami talán,ki sem mondható
Van az a jel,ami én,ami te
Mi össze kötheti szívünket
Az a hely,tán ezernyi emlékkel
Ahol mosolyogsz rám örökre
Az a nap,mi véget nem ér majd
Hol örökké tarthatlak karomban
Van az a csók,ami ódákat zeng
Ami magasztal az égre fel
Van az a szem,mit az ég is rejt
Talán néha,velük rám nézel
A tükör, amiben látlak téged
A remény,hogy hozzám vissza térhetsz
A száj,amivel engem csókolnál
A kar,mivel százszor vissza húznál
Van az a csillag,mi nekünk ragyog
Ami jelzi,hogy még mindig vagyok
Van az a perc,ami csak veled kell
A hosszú élet,mi veled szép lesz
Német Péter: Már tudom
Már tudom,mit jelent őszintén szeretni
Tudom,mit jelent küzdeni valakiért
Várni reggeleket csak a szavaiért
Könyörögni a holnap kegyeiért
Tudom milyen elveszni egy szempárban
Közben szív és ész között dúl párbaj
Tudom,mi jelent feladni valami fontosat
Csak,hogy őt lássam nevetni boldogan
Ha valaki tényleg igazán fontos lesz
És ő áll majd legközelebb lelkedhez
Mindenről lemondasz csak is érte
Mert számodra legfontosabb az ő léte
Tudom,milyen félni a magány ködében
Miközben senki nem jön el érted
Tudom milyen,ha jön ő,mint lámpa fénye
Bevilágít mindent a szüntelen sötétben
Igen,már tudom,milyen az őszinte érzés
Soha meg nem szűnő féltés
De a legjobb a világon,mert ő van
És érte,csak is érte,bármit kibírsz majd
KT Tünde: Ennyi nem elég
Teveled egy élet kevés,
Máris kettőt kívánnék,
Hamarabb megkeresnélek,
Bárcsak kapnék időt még…
Mert nem mondhatom el elégszer,
Mit jelentesz Te nekem,
Nem elégek a "szeretlekek",
Inni kér még a lelkem.
Mert nem elég a csókod íze,
Folyton – folyvást szomjazom,
Te vagy az én szívem dísze,
Mindig magamon hordozom.
Nem elég a mosolyodból,
S kacagásod csengése,
Olyan ez, mint vászonposztón,
Egy szép festői csendélet.
Mert nem elég az érintésed,
Akarom, hogy belémégj!
Elég volt már Tenélküled!
Akarlak én! Még, még, még!
KT Tünde: Biztonság vagy
Karjaidban elveszni,
Ó’ míly édes pillanat,
Mint, amikor anyaméhben,
Magzatot ringat egy anya.
Biztonságos hely ez nekem,
Itt önmagam is lehetek,
Mert tudom, látod van sok hibám,
Mégis, Mindenednek nevezel.
Álarcaim levehetem,
Néha könnyes szemem is látod,
Sosem rósz meg, nem hibáztatsz,
Ha sírok, azt sem bánod.
Megrészegít ez az érzés,
Veled, szerelmesnek lenni,
Melletted nyugszik meg a légzés,
S nem akarok ellene tenni.
Mondd, hogy örök, mindig tart majd,
Ez a mézédes mámor,
S bármi is lesz, bármi jön el,
Nem söpri el heves zápor.
Aurora Amelia Joplin – Ébredés
Felébredtem, s rájöttem,
Mit jelentesz, kedvesem,
Gyémántként csillogsz fényesen,
A Napnál is fényesebben.
Fényed soha ki nem alszik,
Mert a szívemben lakik,
Drágább vagy minden kőnél,
Értékesebb életemnél.
Élteted az életem,
Bízom a szavadban, életem,
Hiszek neked, mert nekem jó
hallani jövőnket szádból.
Összetartozunk mi ketten,
Szerelmünk összetart minket,
Bármerre vet a sors,
Szívünk már régen összeforrt.
Szilágyi Anita: Szeretlek ragozás nélkül…
Szeretlek csak így, egyszerűen,
Őszintén, sallangmentesen,
Ez a szó melengeti szívem,
Rezgésbe hozza minden sejtem.
Szeretlek, nem kell hozzá rag, sem ékezet,
Mégis összeköti csillagrendszerünket,
Fellobbantottad bennem szikránk tűzvarázsát,
Parazsában láttam szemünk összeolvadását.
Szerettelek, mikor zúgó szélviharban vártál,
Langyos esőcseppekkel lágyan ringattál,
Kezedbe fogtad arcom, s lecsókoltad könnyem,
Összemosódott ajkunkon vágy serkent csöndben.
Szerettelek, mikor a forgószél hajam kócolta,
Szívem megfakult szirmait jól összeborzolta,
Zúgó szélvihar elől féltőn magadba zártál,
Jöjjön tornádó, vagy tájfun, csak még egyszer várjál.
Szeretlek, milyen jó kimondani,
Kandalló ropogó tűzénél elsuttogni,
Hogy mondhatnám ennél szebben?
Szilágyi Anita: Kedvesemnek
Neked adom a Napfelkelte első sugarát,
Tiszta fénnyel töltse fel szíved auráját,
Neked adom a forrás első csobbanását,
Többé ne érezd a szerelem szomjúságát,
Neked adom a fehér bárányfelhőket,
Feledtessék el veled a borús időket,
Neked adom az erdő csicsergő hangját,
Mindig halld a kedves madárnótát,
Neked adom a Csendes-óceán moraját,
Nyugtassa meg szíved robaját,
Neked adom a Hold bűvös misztikumát,
Őrizze meg képzeleted szárnyalását,
Neked adom a tűz parazsát,
Soha ne érezd a hideg hatását,
Neked adom a hűs tenger áramlatát,
Bőrödön mindig érezhesd fuvallatát,
Neked adom a szerelmem
S a bennem élő szépségem,
Fogadd el csetlésem-botlásom,
Tudod, tökéletesség nincs ezen a világon.
Szabóné Bence Zsanett: Holdvilág
Egy ködfoltos éjszakán,
Felragyogott a Holdvilág.
Megcsillant fénye válladon,
Majd simogatott szabadon.
Pőre tested mámorát,
Felidézi az a Holdvilág.
Mi megcsillant a válladon,
És akkor ott,az ágyadon.
Tudtam,hogy már nem vagyok,
Se részeg se átkozott.
Mert ahogy Ő átkarolt,
Mint látomás elvarázsolt.
Szerelmének vad tüze,
Vitt engem a szívébe.
Mit elcserélni nem fogok,
Csak a magány az,mit megcsalok.
Vérem,véredért adom,
Mióta azon a hajnalon
Felragyogott a Holdvilág,
És tükörképében ott a nyár.
Mi évek óta visszajár,
És egy felhő bársonyán,
Láblógatva elvagyunk
Az lett már,az otthonunk
Hol árnyékunk a boldogság.
Amit látok én,az arcán
Mosolya ha rám ragyog,
Úgy érzem,hogy szárnyalok,
Mint aprócska hópihe.
Az lesz ennek a vége,
Hogy ránk nevet a Mennyország,
Ahogy az a Holdvilág.
2023.07.09. Bézs
Szabóné Bence Zsanett: Szép Violámnak!
Kortyolok a szőlő édes véréből,
És rád gondolok tiszta szívből.
Ajkaid buja bája tüzem szítja,
Feledem bánatim karjaidban.
Lelkem virága vagy te nékem,
Szép violám becses kincsem.
Hiszen náladnélkül félholt e világ,
Átlépném a pokolnak kapuját.
Földi létem adnám a révésznek,
Hogy vigye testem az ördögnek.
Kortyolok a szőlő édes véréből,
És rád gondolok tiszta szívből.
Méz színű kis fürtijeid illatára,
Lágyan ringó karcsú derekadra.
Lelkem virága te vagy nékem,
Szép violám becses kincsem.
Téged az Isten soká éltessen,
Egymásnak fogadott hűségben,
Mert náladnélkül félholt vagyok,
Szeretőm akkor csak a csillagok.
2023.02.25. Bézs
Gulrich Ildikó: Újra…
Amikor úgy érzed egyenesbe jött az élet,
mindig megtréfál az anyatermészet,
amikor látod egyenes a görbe,
akkor fordul minden újra körbe.
Fekete és fehér nincsen köztes út.
S mégis ki nyeri a lelki háborút?
De a szürke támad ötven árnyalattal,
és omlik össze a felépített nagy fal.
Azt hitted véget ért a fájdalmas idő,
elfeledted s már nem is szereted őt,
de a semmiből egyszer csak előtted áll,
selymes hangja újra a füledbe száll.
Szád remeg, szemed könnybe lábad,
de mosolyt erőltetsz, mert másként fájna,
hazug életének kedves szavai…
nem mond újat, mégis jó hallani.
Amikor úgy érzed egyenesbe jött az élet,
látod, mindig tréfát űz veled a végzet,
azt hitted feledted s ez szívednek múltja,
de itt állsz és azt érzed bárcsak újra, újra…
2023.04.05.
Halászné Magyar Márta: Szerelemcsoda
Vajpuha reggel vesz körbe
mint rántott húst a prézli
testem kifli módjára görbe
az ágyban így ölelne délig
Elme sem érti csak félig
hisz ritka ilyen szenvedély
nem csoda ha az ember félti
igen csekély rá az esély
Sárm mivel rendelkezel
bevallom sokat vet a latba
kicsit sem ellenkezel
mikor önként hullok két karodba
Gregó István: Szerelem
Forró testem lázban ég
felhevült a testem, a szívem is ég.
Lángolva keresem másik ’felem’…
hol vagy életem?
Lehűteni nem lehet, nem is tudom,
csak te segíthetsz kedvesem!
Érzéki testeddel tüzemet oldhatod,
csókjaiddal ’sebeim’ gyógyíthatod!
Ajkad az ajkamhoz tapad,
nem kellenek itt most a szavak!
Némán is ismerjük egymás vágyait…
neked én, nekem te vagy a világ!
Egymásnak ajándékai vagyunk,
mint Nap a Földnek, Hold az éjnek,
megannyi csillaggal táncolva
a messzi végtelenbe!
Mint izzó parazsak, együtt égünk el,
összeölelkezve elveszünk
egymás karjaiban, mint szerelem
az örökkévalóságban!
Gregó István: A Szívem Dallama
Ó Istenem, de jó lenne…
ha szívem helyett néha kő lenne!
Nem fájna akkor semmi sem,
nem lüktetne oly hevesen,
érted sem sajogna kedvesem.
Kemény kő lenne hidegen,
nem vágyódna utánad szüntelen,
megsem hasadna sohasem.
Szikla szilárdan meg se rezzenne,
csak úgy ott lenne…érzéketlen.
De az én szívem érzéki,
billentyűje csak a te neved ’zenéli’!
Míg csak dobban, néked ’zongorázik’,
s ennek dallamát csak te hallhatod.
Azt játssza, amíg csak létezem…
Szeretlek hitvesem!
Tetőzi Csilla (Moonflyover): “Az örök szerelem arca”
Igaz történet alapján:
Eltalált nyilával a tisztás zöldjében
Szeme igézőn lélegző cella
Vadakat őriz Ő,
A háború utáni fán sarc,
Nem vesztegel..
Vérvirágok fakadnak
Minden időben
Vadászcsókja csattan
Ahogy golyó az acélon
Örökké vérző sérelem
A közös párnán
Romantikus altatódal;
Felhős lehelet,
Melegen tartó ölelés,
Az utolsó pihenés,
A fagyos tundra
Jégvilág-árkán.
Fent zsinórok
Egy-egy körte
Az égbolt minden csillaga valahány
S szivárvány felette.
Szárnyak susognak
Elmejátéka a kép előtte
A kivonhatatlan erő mellette
A kifogyhatatlan aknamező alatta
– A tónál
Ahol találkozott szemünk
– A kertből
Ahol betonágyunk kiált most
Élethosszig nemes szívünkkel telve
S hívó kezekkel most int felém
Hogy ‘gyere, emlékezz ránk’
‘Újraszülettünk ketten’
A napfordulón
Sokszor, sokként
S betonszobrunk vegytiszta
Köntöse a szerencsének, hitnek
Meghívó álarcosbálunkra
A tömegbe, a teherbe
Ahogy eltelve
Angolnák isszák véred
A mederben fekve.
Pattanak a rugók
S a cella kinyílik
Ahová csak oda szól belépő,
Egyszeri a kitárulkozás.
Kezdődik a lakoma, a boncolás.
A ruha sok virág, koponya
Hozadéka a hordaléka:
A rémes, hosszú uszály.
S a felkelő Nap sugarai
Csillogtatják
A kegyelet minden arcvázát.
Kezedbe adta az almát
S álmaid minden angyalát
Virágot ültetett el a tónál
Először és utoljára nézett rád
S tartalma minden csókjával
S hantjával táplált.
Most szárnyakkal jött értem
Itt, az ég lábazatánál
Levadásztuk egymást
S a puha fűbe süppedve
Hittük el a feltámadást.
Alszom még s te is alszol
Daloljunk a kertben a falakhoz…
Zsinór által egyszerre világlik közzé
A test és lélek egységes tenyere felfelé.
A menekülés s megmentés
Díszes pajzsa
Hintóval érkezett
Mindig a padlóra szegezve,
A toronyból kiment
S táncába invitál
A mélybe merengve.
S ekkor, mint sokszor
Még esett az eső is Vele.
Sólyom Veronika: Édes álmok
Teltek az órák, múltak a percek
szinte érezni lehetett a csendet.
Hűvös szobámban ülve, elmerengve
vissza-vissza vágyok messzi szép emlékbe.
Igaz emlékek ezek, de tán nem is e világból,
Magukkal ragadnak: szívem csak úgy lángol.
Beleremeg testem-lelkem egy-egy érintésbe
Bár csak álmomban láttam Őt még, mégis mintha élne.
Amikor Ő eljön hozzám: legszebb éjek egyike
Hirtelen az álmom édes, oly könnyű, mint egy pihe.
Néha csak meg-megáll, néha tova tűnik,
Néha úgy menekül mint a vad ha űzik.
Máskor puha csókja ébreszti az arcom,
Álomvilágba érkezvén, amikor elalszom.
Karjaiba zárva enyém az egész Világ.
Kérlek Ó Istenem, ne vedd el még Tőlem az éjszakát!
Itt most minden perc lassú, minden érzés kedves
Vajon ilyen érzés lehet ha az ember szerelmes?
Ahányszor megpillantom Őt, s tekintetünk találkozik
Azt fürkészi lelkem vajon Benne ki lakozik?
Szemei tükrének végtelenjében én hirtelen elveszek:
Csodás tájak hívogatnak mélyén: messzi tengerek, s kék egek.
Két lábam a földön, mégis puhán emelkedem
Magához húz, átölel, megfogja mindkét kezem.
Minden érzés feltárul: nyitott lapokkal indul a játszma,
Minket emelt ki most a Sors, alattunk a lelkek óceánja.
A Mennyország padlóján lejtjük mi most ezt a táncot
Szívem némán Érted kiált, áruld el hát : ugye hallod?
Mintha minden érzés egyszerre zakatolna át rajtam
Egy régi zongorán felcsendül újszerű, furcsa, ismeretlen dallam.
Egyszerre sírnék és nevetnék. Erős vagyok és gyenge.
Tettrekész dadogó vagyok én. Óriás és törpe.
Átlépnék a fénybe Véled, de a sötétség oly vonzó
Valóság lehet ez vagy csupán illúzió?
Behunyom a szemem, lelkem s szívem ragyog
Aranyló fénysugár, melegség, a szeretet én vagyok.
Itt állok előtted, álarcok nélkül, én mindent odaadok
Önálló egésszé tettél, Veled mégis én egy vagyok.
Finom hangfoszlányok, madarak lelkes szava
Úgy szeretem én őket, ez a dallam nekem mégis most mostoha.
Dalolnak, mesélnek ablakom előtt az ágon,
Szemem sarkából lassan így tova tűnik az álom.
Bár szemeim nem látnak, de szívem mégis érzi
Bármerre is jársz most: egy napon lehet ez valódi.
Nekem nincsen többé már semmi más kívánságom:
Kérlek Istenem: Hadd váljon valósággá az álmom!
Sólyom Veronika: Vándor
Idegen országban lépkedett.
Szíve távolabb repítette mint valaha a képzelet.
Egy érzés, illat, pár szép szó
Mely újra megmutatta élni miért oly jó.
Belépve egy új világba:
Mindkét karját kitárva
Hagyta hogy elnyelje a végtelen
Túl erdőn, mezőn, s tengeren.
Gyermeki játékossággal,
Mit sem törődve az Őt körülvevő világgal
Pörögni-forogni szüntelen
Míg el nem szédülsz hirtelen.
Tudni, s érezni hogy hirtelen leránthat a mély
De mégis élni bátran, tudni : mindig van esély.
Minden pillantása lelke mélyére leér,
Rajta bizony nem foghat már kívül s belül a szürke tél.
Édes hangja fülének olyan akár egy Angyal,
Minden lopott perc azonnal tettre sarkall.
Apró, finom érintése, teste puha paplan
Mellette ébredni még új, varázslatos, szokatlan.
Hirtelen mi régen szép volt, fontos, hivalkodó
Eltörpül minden, elhallgat, taszít a régi ,,jó”.
Mint két mágnes ki-ki meglelte a párját
Mindennél erősebb vonzalom húzza vissza kezét-lábát.
Üres már a Világ kint. Távoli, szürke és néma.
Minden szín, illat, puhaság itt várja dióhéjba’.
Földöntúli jó ez, minden perce csábít
Mostmár az sem baj ha örökre elkábít.
Micsoda út volt ez, innen már nem tágít,
A Vándor megérkezett: úticélján már nem másít.
A hosszú ösvény végül őszinte tanulságot hordoz:
Minden reggel Érte kel fel, örök körforgásban mint a Nap a Holdhoz.
Ami a szívnek igazán fontos arra ez az út rávilágít:
Szívből szeretni s szeretve lenni: ez az, ami számít.
Erdős Sándor: Hideg lélek
Fagy recseg a szélben
marja álmaim.
Hideg szelek tépnek
bánat rám kacsint.
Kétség marja szívem.
Merre a kiút?
Jégbe fagyott álom
kölcsönöz borút.
Te lennél a szellő,
lágy és oly meleg.
Te lennél varázslat
nem lennék beteg.
Legyél a tavaszom.
Legyél kikelet.
Felolvaszthatnád a
fagyott lelkemet.
Tűzember: A Boszorkány
A boszorkány egy szerelmespárt bezárt egy sírba,
és ők kínjukban karmolták egymást,
és darabokat haraptak ki a másikból,
de tudták hogy ez a szenvedés a szerelmük miatt van,
és szerették egymást örökké.
Aztán a boszorkány a szerelmespárt bezárta két külön sírba,
és ők kínjukban karmolták magukat,
és darabokat haraptak ki magukból,
de tudták hogy ez szenvedés a szerelmük miatt van,
és szerették egymást örökké.
