kortárs szerelmes versek 1

Szerelmes Versek – 130+ Kortárs Magyar Költő Legszebb Szerelmes Verse

Irodalom
Tartalom (kinyitható) mutasd

Szerelmes versek: Kortárs magyar költők legszebb szerelmes versei

A szerelmi költészet örök, ezért a kortárs szerelmes versek összeállítása korszakokon és életeken átívelő jelentőségű.

Ez a gyűjtemény hazai kortárs szerzők legmélyebb érzéseit, legintenzívebb szenvedélyét és legőszintébb érzelmeit tükrözi, amelyek a szerelem univerzális témáján keresztül kapcsolódnak össze.

A modern költészet sokszínű, és mindenki számára más jelentést hordoz.

Biztos vagyok benne, hogy Mindenki találni fog benne benne valamit, ami konkrétan az ő szívéhez szól.

Akár a romantika, a szenvedély, egy szerelem elvesztése, vagy a szerelem megtalálása iránti vágy témájában keresed az inspirációt, itt megleled!

Dőlj hátra, merülj el a szavakban, amelyek egyszerre tükrözik a mai kor emberének érzéseit és a szerelem univerzális természetét. 🙂

Eredetileg 25 versről szólt az összeállítás, de mint látni, sokkal-sokkal többen küldtetek verset, mint azt gondoltuk volna. Köszönjük!

Az alábbi verseket úgy közöljük le, ahogy beérkeztek: alig-alig van bennük javítás,  korrekció.

Kérlek, Te se kritikusan olvasd: ha a szemed megakad esetleg egy-egy hibán/elütésen, egyszerűen csak lendülj tovább, és érezd/élved a mondanivalót!

A versek szinte 100%-ban érkezési sorrendben kerültek ki. Nincs sem betűrendi, sem kritikai, sem egyéb sorrend (a saját versemet is a legvégére hagytam).

Fogadjátok/olvassátok szeretettel!

Szerelmes Versek

Szilágyi Zoé Éva – UTÓIRAT (Lackónak – elhunyt férjem emlékére)

Azt akarom KÍSÉRTS!
Azt akarom, ZAKLASS!… .. .
Azt akarom ADJ JELET!
S hogy soha ne hallgass!
Tiéd lett az ÖRÖK LÉT
Művészek királya
Sirodra egy lepke száll…
S szárny-port hullat rája!
Festéket sir 2 szemem
Ecsettel felhordom
Vigyenek el angyalok
S többé nem lesz gondom.
Mellettem a túlvilág
zsibong, de nem hallom!
Ajkam tapad fotódra
Mig szerelmem megvallom…
Nem is volt ez “szerelem”
Mert ez TÖBB volt annál!
Lelki ikertesóm
Egyedül TE VOLTÁL!!!!

Demény Balázs – FOGADOM

Fogadom,
Szerelem leszek, ha rá vágysz,
lant, lent ezer éjen át látsz,
boldogság, mi téged illet,
s verssel tömöm tele szíved.

Fogadom,
viszlek szerető szavakkal
s tinédzser-lángú ajkammal
mezejére buja vágynak,
irigy lesz istene násznak.

Fogadom,
leszek csoki, ha rossz kedved,
ágy, hol legyen lepihenned,
zsepi, váll, kar-pléd oltalma,
alattam fordulj oldalra!

Fogadom,
dőlhetsz rám, ha úgy szeretnéd,
s anya-gömböd épp letennéd,
leszek, ha kell, még uborka,
has-bérlőd keljen mosolyra.

Fogadom,
nevelgetem őt vitézen,
s leszek hősként, én ígérem,
gyermekednek, Isten adja,
s ha te anyja, én az apja.

Fogadom,
társad égben is maradok,
szóljanak kapák s harangok!
Tenger míg nem válik könnyé,
el nem válok tőled többé.

Fogadom,
férjed leszek, ha kívánod,
s élnéd velem víg világod.
Felelj, kérlek, erre végül:
mondd, hozzám jössz feleségül?

Zsiros Rózsa – Cím nélkül

Ismered, milyen mohó vagyok a sokadik sütemény után is.
Így vagyok utánad is.
Vágyok rád, hogy szétolvadj a számban, mint a fekete csoki brülé.
Fejtetőmtől a lábujjhegyemig megpezsegtetsd a véremet,
mint a pirosló naplemente.
Végigbizseregj a bőrömön és ezzel a bujasággal, vadrózsa lehessek neked.
Érezzem, hogy lüktet a csiklóm, ezzel együtt dobog a szívem szerelmesen.
A melegsége legyen meghittség, mint itt ezek a sárga lámpa fények a rózsaszín Dunán.
Egyszerre gondolok rá, hogy majd nem a nadrágot hordom, hanem a neved viselem.
És a gyűrűsujjamon az anyajegyem eltakarja a szerelem.
Talán, mint ez az aranylónak tűnő lámpafény.
Meghittség. Mindenség. Te meg én.

/2022.június 22. Szentendre/

Gyenge-Rusz Anett: Nekem a szerelem

Élni, mert az enyém,

részem. Időm övé. Örökké.

Félni, mert az enyém,

részben. Önmaga csak övé. Örökké.

Örülni, mert az enyém,

ezt érzem. S már az is övé. Örökké.

Míg élek, félek, s örülök.

Bencze Zsanett Szabóné – Már nem!

Már nem tüzel a vágy,
Hogy hívjam az éjszakát,
A csábító édes dallamát,
A csend lett a nektár.

Már nem tüzel a hév,
Hiszen lelkem révbe ért,
És a színes megannyi álom
Az életem lett,belátom.

Már nem vonz a kéj,
Azaz olcsó és sekély
Kietlen,avítt úttalan út
Mi egy zavaros mély kút.

Már nem hív a nyár,
Naivan és túl ostobán,
Hogy tartsak addig vele
Amíg hamvas,az ereje.

Már nem kér,arra a fény,
Hogy menjek buzgón felé
Bátran,mint a forgószél
Mi simán,csendben hozzáér.

Már itt vagyok otthon,
Ahol Te vagy kedvesem,
És nem kell más oltalom.
Csak ölelő két kezed.

Mi a világ kellős közepe,
A kezdet és a kies vég.
Hiszen addig vagyok tiéd,
Amíg lüktet ez a szív.

S ha már nem dobban,
Akkor utolszor még
Zárj hűen karjaidba,
Majd engedj el édes.

Mert az idő véges
És eljő majd,az a perc
Mikor búcsút intek,
És a ködben elveszek.

Ott várok majd reád,
Hol egykor hajdanán,
És ha ismét megtalálsz,
Újra fűt,az a régi vágy.

/2023.03.30. Bézs/

Varga-Takács Georgina – Hangok

Érző ujjaid között
a hangokból dallam születik,
ahogy a női test
ha mohón ölelik.

Úgy válik a hangokból
édes muzsika,
ahogy egy vonzó nőből
maga a vadmacska!

A zenész ki csodákat művel
féltett hangszerével,
úgy becézi a nőt
minden érzékével.

Ahogy a húrok megszólalnak
s a hangok betöltik a teret,
úgy válik a nő
eggyé veled.

New G – Valahányszor

Valahányszor a szemedbe nézek.
Lelkem mélyéről felszínre tör.
Az érzés, melyet irántad érzek.
Amilyen gyengéd egyben olyan erős.
Az óta itt él bennem, mióta először megláttalak.
Ez táplálja égő lelkem, s boldog vagyok, ha láthatlak.
Nehéz az érzéseim irántad szavakba önteni.
Mégis meg kell próbálnom neked elmondani.
Számomra mindenhogy gyönyörű vagy.
Mert a lelked tesz széppé téged.
Ez az, mi megfogott egy pillanat alatt.
Amit először megláttam benned.
Szebben ragyog lelked, mint bármely ékkő.
Fényesebb, mint bármely csillag az égen.
Tündöklésed elbűvölő és felemelő.
Elmondhatatlanul szeretlek téged.

Szilágyi Anita – Vágyom Rád

Úgy vágyom Rád, mint nyári záporra,
Mely enyhülést szór a zsenge virágokra,
Vagy mint könnyű szellő susogására,
Mely felhevült bőröm hűsíti a légen át,
Hívogatlak estidőben, mint gerle a párját,
Hogy együtt turbékoljunk egy éjszakán át,
És, mint sebes patak fodrai között
Ficánkoló halak ugranak a hullámok fölött,
Úgy vágyom a hangod, mint forrás csobogását,
Mely a parti sziklákon csordul épp át,
Mint ahogy száz éves hárs a gyökeréhez,
Úgy ragaszkodom érzelmeid kötelékéhez,
Amikor a birsfa szirmait bontogatja,
Lezárt szívemet tavaszi zsongás kitárja,
Ott várlak a Tisza sodrásánál,
S akkor találj rám vízesésünk zubogásánál,
Kiszáradt ajkamra csókokat lehelsz,
És eggyé válik testünk a naplementével…

Szabó M. Hanna – Fáradt szememet

Fáradt szememet
Csókold, hogy újra lássam
A világ színét,

Fáradt derekam
Öleld, hogy megérezzem
Szíved melegét,

Fáradt lelkemet
Töltsd meg szeretettel,
Keltsd fel erejét.

Salih Dilan – Rügyeznek a fák

Rügyeznek a fák Tisza partjánál,
Színes gúnyát ölt a rét Bükk lábánál.
Olvadozik a jég a szívem peremén,
Kitárom a lelkem kapuját március reggelén.

Vándormadarak járnak táncot az égbolt színterén,
Citromlepkék szelik át az erdők cserjéit.
Szerelemmel hintetted meg szívem kopár lakrészét,
Rózsatenger remekel a gyér sivatag helyén.

Rügyeznek a fák Tisza partjánál,
Szivárványban pompázik a Szinva Lillafüred lábánál.
Kertem kapuja te előtted áll mindig nyitva,
Drága szerelmem várlak már haza.

Székesfehérvár, 2022. Október/

Horváth Piroska – Nap(fogyatkozásig)…

Téged látlak rozégyöngyben,
ücsörgünk egy lét-csücsökben,
csillag szemed lázas éjben,
mellém szegülsz hajnalfényben,

tízezer hold szürke arcán,
tízezer szél éles karcán
reánk simult álmok rojtja,
mosatlanul lelkünk foltja,

tízezer nap fénye csurrant,
harminc nyár volt – tovasurrant,
mi csak mentünk kéz a kézben,
forró lázban, szívverésben,

engem látsz a rozécseppben,
pohár koccan, csend a neszben,
– ölelj most át – elbódultam,
tízezer éj – meggyógyultam,

bőrünk fátyol – átüt az ér,
idő rohan, szív hazatér,
Nap, ha elfogy furcsán, csendben,
érj utol a végtelenben…

Farkas Etelka – Vágyunk

Testem mélyén szunnyadó tüzek
kicsike perzselő lángocskák
bizsergő forró gondolatok
bennem születő mozdulatok

Mikor indul kezem feléd
te pedig fonnád vágyad felém
hálód, hálómat a hálóban
lélegzetünk lüktető zajában

Tágra nyílt szemem a testeden
minden formádon és selymesen
csillogó pihéken felejtem
érzem, amit látok és bennem

Kis mozdulat, ó keress talán
kemény fogást csípőm vonalán
erős lüktetés mi hívogat
testem felgyorsulva riogat

Majd összesimulva pihenés
simogató együtt lihegés
egyszerre dobbanó a szívünk
hálásan szunnyad lelkünk, testünk

Carlos Amigos – A Szerelem vagyok

Egy érzés leszek, játszom veled,
észre veszel mikor jövök, olyan leszek mint egy villanás a viharfelhők fölött.

Én töltöm meg szívedet, te rózsaszín felhőn ülsz majd lábat lóbálva, de én hozom a gyötrelmet is ha csalódsz, mert csillogó könnyet teszek szemed mindkét sarkába.

Ha találkozol egy másik emberrel akibe már ott vagyok, arcodra örömet, lelkedbe boldogságot is hozhatok. Csavargatom vagy eggyé forraszthatom a szíveket egy életre ha hagyod, mert a szívek ura is én vagyok.

Jóleső borzongás leszek a bőrödön, legtöbbször életet de halált is hozhatok, megtehetem mert a szerelem vagyok.

Hidd el ha egyszer találkozunk te meg én, a szíved hevesebben ver majd, és észre fogod venni ha itt leszek, mert a szerelem vagyok és bármit megtehetek.

Flagranti Poeta – Talán egyszer

Talán egyszer visszatérek arra a helyre.
Ahol a szívem talált igaz, szerető békére.
Ott fátylat borítottam minden magányra.
Szép álmokat hozva a szívünk álmára.

Minden perc a lelket álomba varázsolta.
Levegőnek is különleges volt az illata.
Mert őszinte és tiszta volt az érintés.
Nem kellett hamis szó, sem szépítés.

Éjjel, ami tomboló vágyakkal csábított.
Hajnal kedvesem csókjaival szólított.
Majd gyászkoszorút adott a szerelem.
Ha visszatérek, talán megbékél a lelkem.

Nem tudom, de érzem, vissza kell térjek.
Hogy átéljem újra az érzést: Szeretlek.
Talán születik ott vers, nemcsak álom.
Mindennek a válaszát is megtalálom.

Béres Deák Dávid – És én ott várlak

És én ott várlak majd, mint egykor
pedig ismerlek már de nem is,
légy mindig kicsit idegen hogy újból
melengessem lelked hidegen.
És én ott várlak majd ahol a nap a
horizonttól elköszön.
Úgy jössz te, mint a hajnal,
Biztos, mint a hiányzó elem, mint a cement.
Úgy tapaszd össze hogy egykoron
görcsösen egymásba kapaszkodva törtünk össze.
Szilánkjaink többet egymásnélkül ne legyen.
Ne szaladj előre, mint azon számok kik zárójelbe vannak,
Hogy mit oldunk meg elsőre?
Már annak örülök mit e többes szám mond kettőnkre.
Oldottunk fel mindent mi jött,
legyen bármely halmazállapot,
Legyen úgy hogy a tavasz kerüljön mikor a
patak felolvad,
Mert bármennyire is szorítom,
az ujjaim közt a víz mindig talál utat.
Az út fix mint a Duna sodrásának iránya,
És erős mint a fenéken a kő aminek a folyómereje hat rája,
E darab kő szemcséjének pozitív csakrája,
Menekülnél már a vízből pedig ez csak rája,
Unod a showt már,
Maradj még édes mint a menyasszony mája

Gáll Júlia – Merengő…

Amikor a távollét tényleg
valóság lesz,
s már illatom sem
leng a szobában,
csendedbe burkolózva
ülsz a hintaszékben,
emlékezve sok szép
forró nyárra,
csak cigarettád illata száll
nincs kérdés, sem felelet,
nincs finom ebéd
csalogató illat,
s kedvenc almafánkról
csendben hullnak
a rőt falevelek,
nem fáj már csókom hiánya
ülsz, bágyadtan arra várva,
hátha visszajövök,
pedig tudod,
onnan nem lehet,
de ott leszek egy halk
sóhajtásban,
amit egyszer a szél
füledbe suttogva
eldalol neked.

Dezső Ilona Anna – A hinta

ültem a hintán.
a nagy eperfa lombja
árnyékot vetett rám… szálltam,
mint Szemelé, a királylány,
eggyé válva a mindenséggel.
ritmikus ütemben lóbáltam lábam,
szállt velem a hinta, táncomat jártam.
magam voltam… bennem volt,
amire gyermek valaha is vágyott,
magamnak álmodtam az egész világot.

ültem a hintán.
feszítő nyugtalanságom,
megváltoztatta egész életem.
játszottam, felettem körözött egy vércse,
megkívántam, szerelembe estem véle…
hogy ki volt életemben az első,
az eperfa lomha lombja vagy a vércse?
égetett, mint nyári Nap lángja..
s köröztem együtt a madárral,
hagyva mint boldoggá tegyen.

ültem a hintán
szárnyalva egekbe;
szellő simított, csókja égett,
s felnőtt nővé formált gyönyöre.
arcomon hajhinta ragyogása,
őrjítő násztáncom vágya,
alattam mocskos tyúkpiszok.
a szomszéd fiú lánnyal cicázott,
itt magam ültem, ölemben egy árnnyal.

Füleki Virág – Bocsánat…

Bocsásd meg nékem ,hogy szeretni mertelek !…
hogy  egy fagyos éjszakán a padról  felvettem vacogó lelkedet..!.
Hazahoztam ..melengettem
néztem csodálva merengőn .!
.míg megérintett a vágya …kérőn…
Kővé vált láva!
súgta egy hang angyallá válva ..
s tova szált
az éjben ..
egyedül hagyva a féllel egésszen…!
Napok hetek teltek ,s Te még mindíg voltál !
Volt a vágy is de nem fojtott már…!
Csak csodáltam lényed apró foltját ..
Melyen a múlt.. jelen…, s jővő
napjában járt át…
Szerettem volna ,de nem lett egész soha !
a két félből nem lett több… csak két ostoba…!
Visszavittem a padra s letettem szépen egy napon lelkedet …
Találja meg olyan  ki méltóbban  szeret!
Jött egy angyal ki hazáig kísért …Ne sírj ! mondta .
.Csak kővé vált láva .!..
mit …hevít a szív ..
..s  ….betakar az éj…!.

Hajdu Sára – Vallomás

Mondtam már könnyezve,
s mosollyal arcomon,
Napsugarak melegében,
és hűvös hajnalon,
Mondtam csendesen,
máskor az égbe kiálltottam,
Mondtam ölelkezve,
majd elveszve
kínzó hiányodban.
Mondtam térdre rogyva,
összekulcsolt kézzel,
Testemet átjáró,
őrült szenvedéllyel,
Mondtam csókok közé rejtve,
mikre Isten áldását adta,
míg Téged ringatott az álom,
gyengéden suttogtam nyakadba.
S mondtam illatos tavaszon,
mézízű nyárban,
Mondtam vöröslő őszben,
és téli hóhullásban.
S valahányszor mondtam,
csillogása  lett szemednek
Elmondom hát ma is,
hogy csak Téged
Szeretlek

Nyitrai Mirian – Az a szó

Az a szó ma elkerüli ajkam
csak a csend ül némán rajta,
hosszú utam mára új ágat keres.
A gyökerek megfeszült ere
a mélybe nyúl, s az új erő
mint a tűz, árad szét legbelül.
Az a szó, ma csak széteső
mozaik, darabjait hagyom,
hadd vigye hangtalan a szél!
Dallamot ma szárnyak szülnek
mint hatalmas sasmadáré
úgy repülnek suhogva felfelé!
Igen, itt belőlem szakadt ki a szív
s ahogy leteszem eléd mindenem
hited gyengéden felemel
s vár a végtelen, tiszta ég!

Bubrik Zseraldina – Lételem

Felhőnek születtem,
fentről nézek rád,
borús napokon figyelem
az éveid múlását.

Szellőnek születtem,
mindig veled vagyok,
így bármikor egy
kedves simogatást adhatok.

Ködnek születtem,
néha követlek téged,
ilyenkor érzem,
csökkentenem kell a sietséged.

Napnak születtem,
fényt adok neked,
ne kelljen saját
magad elveszítened.

Holdnak születtem,
ki sötétben is lát,
megfigyeli a kósza
álmod áramlását.

Földnek születtem,
poros utamat járod,
még jó, hogy nagy vagyok,
mert nem szereted a bezártságot.

Könnycseppnek születtem,
ki végigmegy arcodon,
bánatoddal együtt
elhagylak, nem kapaszkodom.

Levegőnek születtem,
halálodig veled leszek,
addig is szerető
barátként védelmezlek.

Angyalnak születtem,
soha el nem hagylak,
szeretem, ha bánatodban
mindig megnyugtathatlak.

A lelkednek születtem,
csak veled élek,
életed végéig
a szívedben fénylek.

Oláh Tímea – Szólj hozzám!

Szólj hozzám,
Nézz le rám,
Mécsese vagyok sötét lelkednek.
Gyere velem,
Érints meg!
Porszeme vagyok a végtelennek.
A csönded vagyok,
Sóhaj benned.
Lelkem lelkednek felel.
Várad falát ledöntöm,
Nem leszek rajtad teher.
Rád találtam éjsötétjében,
Tudom, hogy van számomra hely.
Szem a szemmel találkozott,
Itt csak két szív felel.

Natali Sanders – Szeretnék élni

Szeretnék élni, élni mindörökkön,
reménysugárként szívedben dobbanva.
Lágy sóhajként időzni el bőrödön,
onnan már soha vissza nem pattanva.
Hadd legyek néma könny arcodat szántva,
cirógatón a bánatod nyelve el.
Hadd éljek ráncaidban, mint barázda,
nem veszve kicsinyes részletekben el.
Lélegzetnyi idő hadd legyek Neked,
ott maradva végtelen pillanatban.
Az Univerzum sötétjeként benned,
Nap, Hold, s Csillag lehessek egy anyagban.

Révész Danuvia: Éjjel-nappal

A nappal mindig másé.
Csak ritkán a magadé,
Mert mindig az ördögé.
Csak fáradt sóhajod,
Mit egész nap hallgatok.
És árnyékod mutatja,
Hogy nálam jársz néha,
De tudom, nem felejtesz el soha.
De miénk mindig az éjszaka,
És a hajnali nap sugara.
A nyugalom halk szava,
Melyet csak az otthon adhat.
Az álom békés csendje.
Az ébredés lágy nesze.
Ez élteti a szerelmem,
Mely mindig ölelésbe érve végtelen.

Matejka Ágnes – Látlak!

Látlak!
Valóban látom a fényedet…
Vonz magához, sose hagy!
Látlak!
Te vagy a harcos, a szerető!
S a legjobb barát is, Te vagy.

Érezlek!
Hiába rejted el arcodat..
Csak behunynom kell szemem…
Érezlek!
Hiába rejted el szíved
Árad feléd tőlem a szeretet.

Látlak!
Valóban látom a fényedet
Vonz magához, sose hagy…
Látlak!
Ahogy csak te ismersz engem…
Mert világomban csak Te vagy!

Smitnya Enikő – Örök szerelem

Csörgedező patak, a kék égbolt, az élet reménye,
a júliusi Hold, a nyár melege, a tücsök zenéje
mind ott volt,
és mi álltunk egymással szemben, madarak énekeltek,
a fák lombjai közt őzek lépegettek,
szelíd, ezüst karként átölelt az éj,
és a Hold mennyekig repített.

Szélsebes patak, a szürke égbolt, az élet meséje,
a hideg tél, a viharos szél, testünk melege,
mind itt vannak,
a sóhaj, a kínos földi sóhaj szívünkből kitörni készül,
rohanva köszönnek az évek,
és mi állunk egymással szemben emlékül
e pillanatnyi földi létnek.

Kondra Katalin: Kölcsönhatás

Reggelente becsatolod a cipőmet,
felkavarod a kávémban a cukrot,
a fontos dolgokra helyettem is emlékszel
és tükörnek ott a két szemed.
Ahogy rám nézel, tekintetedbe olvadok,
tüzes szikrák lobbanak bennem
nem kérdezem, tudom: szeretsz.

Reggelente begombolom az inget rajtad
elkészítem a kávét kettőnknek,
ami neked fontos, arra én is vigyázok,
szemeimben megőrzöm arcod vonásait.
Amikor rád nézek ellágyulsz, gyengéden magadhoz vonsz, nem kérdezed,
tudod: szeretlek

Rácz Boglárka – Ha már nem ölelsz.

Ha már nem ölelsz..
vigasztalan tintapaca a vers,,,,
botladozom az elhullott tegnapi sóhajokban..
felvérzem szívem otthagyott poharad csorba szélein,,
megjelenek majd gondolatodban..

a nád közül figyelek majd
zöldes kabátod cipzárján foghíjat varázsolok..
s Te lehajtott fejjel próbálod.. nem érted
káromkodsz is..én meg addig is nézlek

látod?ilyen egyszerű ez a végzet
hangod egy estén így megigézett…
felszisszen a szél,ahogy ott állsz a Duna parton
szerelmes lesz beléd az égböl lecsurgó alkony….

Pencz Nándor László – MOLNÁRKÁK

Korcsolyázunk a nyár tükörjegén,
kergetőzünk a holdfény ráncain
s álom havával az iszapba merülnek,
éjszakákat átmulató táncaink.

Pencz Nándor László – RÓF ALÁ SZORÍTVA LÁGYAN…

Sróf alá szorítva lágyan,
a megsemmisülés mámorában
belül, hosszú holdakon át
virágba öltöznek a fák,
mikor rám nézel s nevemen szólítasz.

Járvás Anikó – Lelkemmel

Jázmin és ibolyatenger,
kezedben örökre elvesztem.
Mily kedves a szó,
hallhatom!
Oly régóta vártam a pillanatot,
hogy tudjam, nem hiábavaló.
Mint a napsugár,
gyulladt fel szívemben a fény,
s többé egy percre sem keltettem
csendet a szó ábrándos szigetén.
Mert ki vagy,
az vagyok én is,
az élet kezdetén a hajnali szürkeség.
Oltalmat kértél, s megadá,
mert ki lettél, az lettem én is.
Otthon neked szívem,
és otthonod lettem szüntelen.
Lényed legdrágább ékkövem,
nem kell semmi más,
hiszen hazataláltam már.
Végre itt vagy,
ne engedj el soha,
zárj karodba
az utolsó pillanatban.
Én gyarló voltam, de te nem vetettél meg.
Csak rám néztél,
ahogy a csillagokat,
galambokat.
Békét nyert szíved harca,
szívemben oltárod magja.
Mert a bárány is jámbor,
és te mégis szebbé tetted a világom.

Tápai Gábor Egy újabb nap

Lüktető erek, összeszorult gyomor.
Van választásod, mégis rajtad a nyomor.
Egy újabb nap, amit nem is vártál.
Előnyöddé válna néhány fogós hátrány.

Egy dologra gondolsz végig,
Talán ez visz el az égig.
Érzed, hogy ma más lesz,
Életed új fordulatot vesz.

Egy röpke pillanat, meglátod Őt.
Azt az egyszerű, de annál gyönyörűbb nőt.
Szemébe van írva a saját története.
Egymásra néztek, magad megtalálod benne.

Csak egy beszélgetés, elfelejtett gondok.
A szív olyat sugall, amit még a száj sem mondott.
Egy ölelésben a lelkeitek összefonódnak,
Ajkaitok nászától virágba borulnak.
Lüktető erek, összeszorult gyomor.
Egy újabb nap, ezúttal már semmi sem komor.

Szalainé Erdélyi Tünde – Szerelmetes vers

Az vagy nekem, mint tüdőnek a levegő,
mikor rám nézel epedőn,
az vagy nekem, mint gyufának a láng,
mikor izzón átölel a vágy,
az vagy nekem, mint zenésznek a kotta,
mikor rád várok, s rajtam a miniszoknya,
az vagy nekem, mint magyarnak a gulyás,
mikor együtt önt el bennünket a sóvárgás.
az vagy nekem, mint bírónak a pör,
mikor veled vagyok, s bezárul a kör.

Tóth Ágnes – Hajolj közelebb

Hajolj közelebb, érezzem
tested illatát a vágyat,
mely ott sétál a szádon és
kezed, mely lassan átölel.

Hajolj közelebb, betakarhass
szerelmed titkos lángjával,
éjszakai álmod valóságával,
mely beoson szívembe hangtalan.

Hajolj közelebb, érezzem a remegést,
mely a hiány vágyából fakad,
elhagyva kötödéseit mindennel felér,
találkozáskor újra lángra kap.

Hajolj közelebb, csukott pillám
alatt is érezzem néma szavaid.
Védtelen testemen ragyogjon át
szerelmed, mely bennem felizzik.

Orosz Rami – Elmennék a tóba

Elmennék a tóba
Kincset hoznám fel
Neked.

Elmennék az erdőbe
Fába vésném a
Neved.

Elmennék a hegyekbe
Onnan kiáltanám szeretlek
Téged.

Elmennék a rétre
Virágot szednék csak
Neked.

Elmennék a múzeumba
Kiállítanám rólad készült
Fényképemet.

Feláldoznám életem
Csak mondd azt, hogy
Szeretsz.

TIPP:   Kortárs Haiku Versek - Kortárs Költőktől!

Piroska Kéhlerné Baracsi – féltő tekinteted ha elhagy

…féltő tekinteted ha elhagy,
a jégkockát harapom ketté,
hogy gerincedre csorgassam
hideg italom,
selyme fusson végig,
hogy újra engem akarj, maradjak
és én szemed ellágyult fényét
élni akarom,
s mialatt dermesztő italom pezsdül,
poharam halk nesszel csendül,
csak egy pillanat, de elég lesz
észrevenni benne,
ahogyan perzselő tükröd újra rezdül…
finoman…

Horváth Krisztián – Ilyesmit érzek

Szeretni Téged
Igazolvány nélkül elmenni a dürerbe
A rendszer ellen véletlenül tüntetve
Átszállások nélkül egy nyári napon
Azon a nagyon hangos ganz villamoson
Kürtőskalács-illatot érezve a levegőben
A kopott ablakon át merengően,
Ilyesmit érzek.

Szeretni Téged
A világgal kapcsolatos kulturális iszonyt
Felülíró folyamatos szerelmi viszonyt
Formai keretekbe öntő google naptár,
Ami emlékeztet rá, hogy keveset kaptál,
Kevesebbet, mint ami papíron járna,
Hisz tied kéne legyen e világ minden boldogsága,
Ilyesmit érzek.

Szeretni Téged
Az Ady kötet borítójába véletlenül
Rakott József Attila, a kéretlenül
Kedves múzsa meg nem írható,
Fel nem fejthető, mindig bíztató
Örök titka, hogy minden perc arany,
Hogy minden sor feléd szalad,
Ilyesmit érzek.

Szeretni Téged
Álmos péntek reggelen az ébredés
Utáni első gondolat, a tévedés,
Hogy ma még munkanap, de holnap
Szombat lesz, és majd rám szólhatsz,
Hogy ne siessek egyszer végre sehova,
Ma hiába vár minden ivócimbora,
Ilyesmit érzek.

Szeretni Téged
Egy elcsalt kameruni választás
Után csapott győzelmi virrasztás
Során a régi-új elnök mosolya
Mögötti elzárt, titkos, rozoga
Dobozka, mibe a titkot rakja,
Hogy hatalomban őt mi tartja,
Ilyesmit érzek.

Szeretni Téged
Az a süllyedő hajó, amire jegyet
Vennék akkor is, ha lehet,
Hogy hullámsírba száll, de veled,
Nevetve fogva vizes kezedet
A bárba mennénk még egy fröccsre,
Bár lenne idő még egy életnyi körre,
Ilyesmit érzek.

Szeretni Téged
Kakaóscsigában leledző mazsola,
Mert bár utálom, neki nincs hahota,
Magányosan ül a tészta közepében
Egy pékségnyi valóságtöredéken,
S ez eszembe juttatja a tényt,
Hogy milyen szerencsés vagyok én,
Ilyesmit érzek.

Szeretni Téged
Egy félbetört tábla csoki,
Amit pont a vendégek előtt hoz ki
A spájzból édesapád, s most illik elfelezni,
Pedig titokban akartad az egészet megenni,
De rájössz közben, hogy így nemesebb lettél,
S a fele is egy egészet ér,
Ilyesmit érzek.

Szeretni Téged
A fogorvost megelőző gondolat,
Hogy utána minden kis dolgodat
Mennyivel jobban fogod becsülni,
Csak oda be ne kelljen ülni,
De ha már muszáj és mégis fáj,
Egy órán belül elmúlik a szájviszály,
Ilyesmit érzek.

Gulrich Ildikó – Szerelem

Az egyik pillanatban éget és perzsel,
menekülnèl előle de elnyel.
Máskor fagyos lehelete dermeszti a tájat
s te futsz utána, bárcsak várna.
Egyszer zabolátlan lovak tiporják a lelket
s e rengető érzést átveszi a tested.
Másszor meghitt csend száll éji pusztaságba,
tücsök muzsikája sem szól hét határba.
Ha látlak mosolygok, szemem is ragyog,
csak a jó isten tudja milyen boldog vagyok.
Ha látlak könnyezem, bánatom végtelen,
senki sem sejtheti mit rejt e félelem.
Van, hogy oly erős lábakon áll hitem
mint hatalmas kilátó a hegyvidékeken.
Volt, hogy a kilátástalanságban elvesztem,
mint a szavak a szélben semmivé lettem.
S erősebb a törékeny kristály pohár fala
vékony áttetsző de őszinte lelked támasza.
A sziklaszilárd kő pedig darabokra hull,
meghasad ha bánat fátyla rája hull.
Akkor még féltem mert nem ismertelek,
hogy idegen érzések körbekerítenek.
De mióta vagy nekem azóta tudom
e a furcsa kavargó érzést csak veled akarom!

Szabó Kraker László – Angyalszárnyú

Ragyogó Vagy, Testtelen, Arctalan!
Nem keletkező örök múlatlan.
S bár újra s újra alakot öltsz,
Lélek fonaladin szöszmötölsz.

Utadon járva s kelve,
mártózol a végtelenbe.
Ahogy meglát ember lelke,
Táncol s dalol egybekelve.

Ki ha nyitva hordja szívét,
megláthat Te fénylő Szépség.
Mert viharokon könnyen által,
s néha kristály könnyed által,
Megtisztul a Lét.

Nagy Diána – Felhők közt ébredve

Felhők közt ébredve,
A világtól elrejtve,
Magas fák fölött,
A csillagtengerben.

Lassan lépkedve,
A színes fényekben,
Magamat láttam,
Egy Égi,tükörben!

A csillagok szikráztak,
Fényük csak ragyogott,
A távolba nézve,
Láttam,egy lábnyomot!

Megjelent előttem,
Egy gyönyörű-szép lélek!,
Fényét megleltem,
A gyönyörű létnek!

Kirpa-Délczegh Nikolett – Csillámpor

Erotikus zápor hull alá az éjbe,
Csillagpompa kacérkodik.
Ármányos tekintet burjánzik,
Csókzápor indul,
Heves, marcangol.
Lomha a kétely,
Holdharang dala süvít bele az éjbe,
Én mozdulatlan fekszem,
Rád gondolok.

Vass János – Az önzőség himnusza (egy szakítás margójára)

Pusztába kiáltott szótlanságom csendje
honol őrjítőn fülemben,
vágyaim ballonjának burka vékony hártya már,
és összedől a világ, mint egy öntelt kártyavár,
dédelgetett indulataim a nyakamra nőttek,
már csak húsommal, véremmel táplálhatom őket,
tudom, a hűség nem névjegykártya,
futok bőszült vadként előre és űzöttként nézek hátra,
sajgó sebet magamon magam tépek,
ha más nem ejt rajtam éppen,
miközben szemem szűkülő magja gyűjti a megannyi szépséget,
amit agyam elektromos kisülései koponyám barlangjának falára éget,
s kérges talpam alatt üres szavak kagylóhéjai ropognak,
tépázott elmém elhitt világok között hol itt, hol ott van,
dogmák vetik sárra álmaimba merült tudatom vázlatfüzetét,
őszinte sóvárgásaimat szigorú erkölcs mocskolja,
fölöttem igazságom vályogkunyhójának nád fedele ég,
mérlegelni a hamvak porának egy szeme is sok volna.

Karacsay Lujza: Szereposztás

Nézem az arcod, rám mosolyogsz.
Együtt játszunk indiánost.
Olyan jó veled gyereknek lenni újra
Veres takaród alatt összebújva.

Máskor pedig felnőttek vagyunk.
Komolykodva vesszük sorra sok bajunk.
Válás, derékfájás, számlák és gyerek.
Eltemetnek a nagy gondhegyek.

Megint máskor szeretőm vagy.
Ajkad az ajkamra fagy.
Szerelmünk tüze olvasztja,
Fagyott csókjainkat egymásra.

/2021. augusztus 22./

Kiss Szilvia – Első látásra szerelem

Sokan nem hiszik, nem gondolják,
nem élik át, nem tapasztalják.
Vajon saját képzeletünk álomvilága,
melyben mi magunkat tesszük tűzpróbára?
Kötéltánc ez egy lángoló folyó fölött,
ahol kételyeid mind hagynod kell magad mögött.
Válladon őszinteség, bizalom, tisztelet,
és az elfogadás mellett a feltétel nélküli szeretet.
Így lépkedünk mind kötélen egyensúlyozva,
mert meg kell élnünk, hogy átvigyük a szerelmet a túlsó partra.
Az úton bőrünket nap perzseli, szél szárítja,
eső mossa, és jégkristály szakítja.
Az egyensúly ingadozó, csalfa barátunk,
csak akkor marad mellettünk, ha célokat látunk.
Boldogan lépkedni, egyensúlyt tartani,
sok évet számolni, soha fel nem adni.

De van nekem egy oltalmam, az első látásra,
mentőkötelem, lényem óvó társa.
Az első amit éreztem máshoz nem fogható,
teljes önmagamat hirtelen felkavaró.
Amit addig megéltem kezdet volt csupán
s nem járhattam még a folyónak a lángoló partján.
Csak egy szempár volt előttem. minden más homály,
a szív célba ér, a kör bezár.
Jövőnket pergető pillantásaimon,
szememben láthatta minden gondolatom.
Ő bennem volt, én benne,
egymás tekintetében elmélyedve.
Az érzést amit átéltem örökre velem marad,
azóta ragyog a tekintetemben a nap.
És ahogy a madár repül az égbe,
úgy vágyik ő is szememnek fényébe.

Majd amikor a folyó fölött az első lépést tettem,
mentőkötelem velem volt, az első látásra szerelem.

Taró Vivien – Szatén ködbe burkolozik az éj

Szatén ködbe burkolózik az éj
A fák lombjától nem látszik az ég
Éjszaka ballag a sötét lény
Ballon kabátja fekete mint az éj

Nappali fényben arca elszürkül
Sápadt szűrt fényben tündököl
S várja a ködös időszakot
Mert akkor érzi magát otthon

Otthonra lelt a rideg őszben
Sárgás levelű aszott földben
Megcsillan szemén a harmat
Könnybe lábad és elhallgat

Hallgatja a madarak búcsúzó dalát
Nézi ahogy vetkőznek a fák
Mezítlen lábán a dér időzik
A szél pedig a kabátján tépődik

Bele, bele kap az éj fekete anyagba
Kiporolja mindazt mi van rajta
De ő csak áll ott és hallgatja
Hallgatja hogy süvít a bokrokba

Becsukja mindkét szemét immár
Kezeit maga elé kinyújtja
Szája egyből mosolyra fakad
Mikor hallja hogy a szél elhallgat

Elhallgatott kissé és megnyugszik
Kezeiben melegség érződik
Szájára egy másik száj eped
S érzi a Szél csak vele lehet.

Mozgi Henrietta – Hangtalanul

Éjfél körül hangtalanul motoszkálsz a szívem legmélyén
Ott tartalak
Hétlakatra zárva
Te ott tartasz
Hétlakattal zárva
Én még maradnék a foglya
Jó ott bent, a szíved legmélyén
Mert mosolyogsz, ahogyan motoszkálok, és én szeretem,
ahogyan mosolyogsz
Még fáradt vagyok
Pedig már veled várnám a felkelő napot
Te a bátorságod gyűjtöd
Én gyógyulok
Csendben kísérsz
Csendben szorítalak
A tarkódba csókolva
..mint a filmekben..
Amikor szép a vége
Amikor valósággá válnak
Az álomba merült tegnapok

Domján Norbert – Szerelem pillangók

Gyomromban százezer pillangó röpte szórja szét a szerelmet.
Megremegve molekuláimmal a világ velem remeg.

Rafael Glória

Hiányzik a helyem.
Ott is csak veled voltam jól igazán.
Furán alakultam,
Ez évnek tavaszán.

Hiányzik a veled.
Én elraktam a virágaink.
Mégis háború tört ki,
Mintha hadban állnának világaink.

Folyton ezt csináljuk.
Tépsz, marsz és én sikoltok.
Ennek ellenére igazán
Csak veled voltam boldog.

Ezek az utolsó soraim hozzád,
Nem szólok soha többé.
Mint a füst mit miattad kifújok,
Úgy leszek én is köddé.

Körmendi Gitta: RÓLAD SZÓL…

Van, hogy feléd lépek,
van, hogy hozzád érek,
van úgy, hogy hiányod
őrült vágyat ébreszt,
van, hogy nagyon nehéz,
van, hogy könnyű lennem,
van, hogy minden szavad
visszhangként zeng bennem,
van úgy, hogy magamhoz
ölelem a létet,
– mikor csodás álmom
valóságra ébred,
mikor a boldogság
karnyújtásnyira van,
mikor nem szól a szó,
mert elakad szavam,
mikor a létezés
egy lélegzetvétel,
elveszik az idő
a végtelenségben,
a tudat sem tudja,
hogy én, vagy te vagyok,
mennyi, mit kérhetek,
mi az, mit adhatok,
fénnyé válnak mind
az ősi ellentétek,
…mióta minden vagy,
rólad szól az élet.

Kecskés Gábor – Hellén himnusz a Phoenixhez (Bíborkának)

Dús párákból szőtt az éj szemfedelet a haldokló nyárnak
az őszszagú gyönge gyolcsot most a tomboló nap tépi cafatokra

meztelenül heversz a kanapén,
tollruhára áhító vaksi kisbagoly
napkeleti hercegnők mandulaszeme a szemed
most befelé figyel
még tűnő álmokba kapaszkodik
feszes keblecskéiden láthatatlanul rózsállnak éji csókjaim
ajkam érintésének nyomát őrzik a hegyesen meredező bimbók
ártatlan bujasággal szétvetett combjaid közül elővillan szemérmed
az önnön múltjába burkolózó ősz férfit újra férfivá szentelő

a dús ajkak közül kitüremkedő rózsaszín kagyló résében az éjszakai ölelés kopulációszagú, fényes selyme sejlik
közelebb hajolok, hogy dohánymarta tüdőm betöltse a templomod oltárára istenek áldozatául vetett pézsma nehéz párája

résnyire nyílik a szem, türkizfény tör elő a kitágult pupillák, mint ősi tárnák feneketlen mélyéről
asszonyi tekintet vesémig hatoló sugara
a nimfa szeme villan mint barbár szattyáncsizma szárából orvul előrántott ametiszttőr
telt ajkaid keretezte szép mosolyodból időtlen bölcsesség fénye sugárzik

a múlt reggel szigora elillant
tekintetedből
inam remegett akkor,
bűnre vetemedtem
asszonya vágyát betölteni ura rest volt
éhező fenevad, tüzelő nőstény, haragod kivívtam

hasmánt fekve kívántattad magad akkor éjjel
ahogy gömbölyű tomporod simogattam, majd kezem a résben rejtett titkok után kutatott
ujjbegyemmel megéreztem a feltáruló szirmokon gyöngycseppekké érő harmatot

a préda szagát kiszimatoló egy-nyarat-élt fényes szőrű farkasszuka morgása tört fel torkodon
szűkölve esedeztem irgalomért:
már tompuló fényű vérembe szerelemgyilkos, álnok szeszek is keveredtek

ám az a reggel azóta fülledt éjszakába hanyatlott
az ifjú űnő kecsesen
izmoktól feszülő kerek fara alá gyűrve
meghágta kosát, az aggot
a sudár, daliás Szépség tüzes satuként szorító, mézes ágyéka
az Anyaöl sodró örvényével ragadta
az életbe a halálból
a rothadó avar-szagú enyészet elorozta szerelmek emlékgödölyéit terelgető tar-szürke kobakú árkádiai pásztort,
foszló gyökereit a Vaskor fekete, dohos kőréseibe eresztőt.

Balaton János “Poey” – Veled megyek világgá

Éva lánya Éva
Keresni
Emlékek rönkjét

Múlt nyarak roncsait
Hajamban
Turkáló széllel
Garázsok mögött
Törmelék halmok között
Bolyongani cél tudatlan
Elvadultan
Konok
Elámulok, hogy
Templomok tornyán
Napsugárba
Kapaszkodok
Aztán
Leomlok,
Mint szövet
Kit szelek köteleznek
Vitorlaként rángatózva
Hajnali fény
Sóhajtózva
Tenger
Kék ég alatt
Rabszolga tér
Hajlongva
Vak Idő
Súlya alatt
Felismertelek
Hála néktek
Nő Istenek
Hova lettem
Vagy miért nem követem
Léptem
Emlékek
Márvány lépcsőin
Ádigálva
Halhatatlan
Halálban
Nem vagyok egyedül
Bár cigány Idő
Fülembe baljós dallamot
Hegedül
De nem vénül
Ki a Szerelem kabátban
Jár
Mint királyi
Pózna madár
Felmentő sereg
Eső kesereg
Szél tekereg
Felismertelek
Éva lánya Éva
Hála
Felismertelek

Én ha
Már
Nem menekülhetek
Magam elől
Nagy fényesség
Támad
Nyugat felöl
Szívemben fészkelsz
Őrző Madár
Éva
Szerelmem
Szerelmem
Éva

/2022.VI.26./

Varga H. Mária – Szirmok ölelésében

Köszönöm, hogy néhány percet nekem adtál,
ölelő karjaimba lágyan simultál,
pillangóvirágnak bódító illata,
szerelmünket lengedezve átkarolta.

Színes függöny lebben boldog sóhajunktól,
mint virágszirom, nyíl szád az édes csóktól,
kitárt karod, mint angyalszárny körbe ölel,
kacéran játszik a szerelmes szívemmel.

Álomból ébredve, szívem vérzőn dobog,
nem ragyog napsugár, ez csak egy álom volt,
köszönöm, hogy álmaimban velem voltál,
illatok közt oly kedvesen átkaroltál.

Göncz Tamás – Porold le a zongorát

Porold le a zongorát,
Had játsza újra szíved dallamát!
Forditsd felém arcod,
Had lássam szemed csillogását
Arcod ragyogását!
Nyítsd ki az ablakod,
Had szívjunk friss levegőt!
A lépcsősor rozsdás korlátját
Fényezd újra!
Had lépjek be,
Lelkedhez simulva!

Lengyel Vivien – Szeress úgy, ahogy én téged..

Ha elmúlik a szépség, s megöregszem egyszer,
Fogsz-e még szeretni, mondod-e, hogy tetszel?
Ha nem lesz többé puha, selymes a kezem,
Megfogod még őket, vagy zsebre kell tennem?

Ha megváltozik arcom, s ráncok ülnek rája
Égni fog-e szemedben még szerelemnek lángja?
Ha megtör majd az élet, s rogyadozik lelkem,
Szabad-e még akkor is, beléd, szerelmesnek lennem?

Ha meggyűrődik testem, s nem lesz többé feszes,
Mondd csak, Drágám, szerelmed, megmarad ily heves?
Akarni fogsz engem, történjen majd bármi,
S ha lemaradok tőled, képes leszel várni?

Szeretni fogsz mindig, akkor is, ha bántlak?
Hisz tudod, én a jövőmben, csakis téged látlak.
Szeress te is engem, úgy ahogy én téged,
S maradj velem örökké, mert kevés ez az élet..

Marczinka Csaba

Végül…
Ritának és Rékának
A két faros leányzó felkeltette
a bámuló kisfiúkban a férfit
– legalábbis úgy érezte mindegyik!…
(a Mikszáthon* az Á-nál** lődörögve)

(talán az Anya-komplex is működött
– hisz egyikük tényleg hasonlított
az igazi anyára valahol…)
(fiú még nem sejti, ez mit okoz később)

De az elején, mikor még spontán
a Vonzalom, még gyermeki a vágy!
– csak, ha belefolyik környezet s család,

akkor koszolódik össze aztán,
válik lassan tiltott gyümölccsé már…
(Belül pedig örök marad a Hiány.)
*Mikszáthon: a Mikszáth téren
**Á-nál: a „Tilos az Á” pubnál

/2020 szeptembere/

Simon Lola – Szerelem

Mi a szerelem?
Mikor fontosabb lesz majd-
a te , mint az én.

Pillangók tánca
szárnyaik rebbenése-
a mellkasomban.

Örök szomjúság
csillapíthatatlan vágy-
gyógyíthatatlan.

A másodpercek,
amik gyötörnek akkor,
ha nem vagy velem.

Összeolvadni
örrökkévalóságig-
menny és a pokol.

/2023.05.12./

Broda András – Neked

Átnézel rajtam, nemlát a szemed meg.
Gondolataidban nincs helye nevemnek.
Neked én a semmi, nékem te a minden.
Eleven holt lettem, mert szerelmed nincsen

Síromig megőrzöm titkomat, elviszem.
Nemtudja meg senki, mit rejtett a szívem.
Eldugom, csitítom, jajj elne áruljon.
Kedves emlék legyen, mi elkísért az úton.

Szebegyinszky Réka – Őrült vágy

Illatod úgy vonz nagyon,
s rabul ejt, ha most hagyom.
De csitt vágy, hát nem lehet,
bekerít az őrület.
Nézlek, s milyen édes ez.
Pillantásod megsebez.
Közelebb jössz, remegek,
oly tisztán, mint gyermekek.
S néha mikor hozzám érsz,
hozzám hajolsz, úgy beszélsz,
elveszed az eszemet.
Epekedő eszement.
Magamat ha átadnám,
gyönyörünket láthatnám,
de jaj, ezt most nem lehet.
Átjárt már az őrület.
Ámbár oh, úgy kell nekem,
hullámjában elveszem.
Hevesebben dobbanok,
mégis meg-megtorpanok.
Torkom szorul, kiszárad.
Vérem pezseg, szétárad.
Hajam, mint a lágy selyem
omlik szét a testemen.
Súgd, hogy te is akarod!
El hiába takarod…
De csitt vad vágy, őrület!
Nekünk ezt most nem lehet.

/2023.01.08./

Guszti Anna – Minő dicsfény

Minő dicsfény
Mi elkápráztat
Egy újabb virág
Ami illatával eláraszt.
Honnan tudhatnám,
Hogy illatát érzem
És nem csak újabb
Szellő játszik velem.
Nem mutatom senkinek,
Hisz engem csak egy éltet
Színes szirmok csodája
Leveleknek pompája.
Mondd szellő jó vicc,
Hogy hányszor
És még hányszor átversz
Hogy mennyiszer
És még mennyiszer becsapsz?
Csak halkan kuncogsz erre,
Hisz kit lehet becsapni
Csak aki hagyja
Kit lehet átverni
Csak aki akarja.
Majd újabb szellő
És újra fény ragyogja
Be a kertet
Hisz aki hagyja
Az élvezi is a viccet.

Cseh Radika Veronika – Szeretni őt

Szeretni őt,
Azt jelenti, hogy
Bármilyen akadályokba
Ütközünk is,
Én mellette vagyok,
Fogom a kezét!

Szeretni őt,
Azt jelenti,
Ha szétválaszt a
Sors minket,
Én mellette vagyok,
Fogom a kezét!

Szeretni őt,
Azt jelenti,
Ha ő már nem is
Gondol rám,
Én akkor is,
Mellette vagyok,
Fogom az ő kezét!

Szabó Zsuzsanna – Egy szerelem

Csendesen lépkedem.
Lépéseim nem nézem.
Meztelen lábam alatt a föld,
mellettem a víz hömpölyög.
Várok, egy ismerős hangot,
ki, megszólal hangomon.
Ki, megfogja vállam,
S mondja; ne mozdulj!
Most már vezetlek,
együtt táncolunk.
Várok, egy ismerős dalt,
ami bennem is megszólalt.
Csak, vele táncolok mindig.
Szemében làtom, mekkora kincs.
Egy keringő éjjelem-nappalom,
most már vezet, s èn hagyom.
Mint forgószél, úgy suhanunk,
kergetőzünk, mint felhők az égbolton.
A dalt ismerem, a zene itt él bennem.
Az álom, már rég valósàg,
ami szárnyal, a szeretet dalán.
Csendesen lépkedem,
s halkan énekelem;
Minden, egy szerelem.

Szemkó Zsófi – Fehér szerelem

Nekem innentől fehér a szerelem.
A tüzet, a szenvedélyt,
a vöröset nem kerestem.

Fehér a lényed,
fehér a lépted.
Ruhád a nász színe,
melyben karod átölel.

Az erő áll előttem,
csókod határozott
s én engedem,
hogy érzelmed magával ragadjon.

Még nem tudom ki vagy,
de hívtalak.
Itt vagy álmomban,
itt vagy gondolatomban.

Készítem magam,
hogy mire megérkezel, kész legyek.
Kész a nászra,
kész a forró vágyra,
hogy kinyithassam lelkem
és a szívem a kezedbe tehessem.

Renczes Attila – Szerelemre várva I

Tündérek jönnek, a kezükben feketeszén,
Az ételt féltik tőlem a télnek közepén.
Szépséges Aphrodité adj kezembe fáklyát,
Gyújthassam fel a büszke tündérek flottáját.
Éhezem, szomjazom már több százezer éve,
Nem érte szám Ambrózia, sem tündérek vére.
Fényes ostromra készülök, kivonom kardom,
De néktek rímben csengő üzenetem csak lom.
Alamizsnáért esedező koldus lettem,
Nem ér semmit pennát ragadó rücskös kezem.
Küzdöttem erőből és álcáztam bensőm,
De elbuktam a harcot, elhagyott az erőm.
Térdre rogytam, mikor szénnel támadtak reám,
Végül testemet borította a fekete hám.
Hallgatok mélyen, mint a félresöpört hamu,
Lelkem mélye a tündérek előtt ma tabu.

W. Wieger Mariann – SZERELMES VERS KEDVESEMNEK

LEGYEN HAJAM AZ ECSET
TESTEM A GITÁR
ARCOM A TÜKÖR
KEZEM A SZERELEM

FESSÉL NEKEM ÉRZÉST
PENGESS RSJTAM VÁGYAT
LÁSSD MAGAD SZEMEMBEN
HIDD EL, MINDEN VÁRHAT

HA ELKÉSZÜL A KÉP
ÉS MEGSZÓLAL A DAL
LÁTOD MAJD MAGAD VELEM…
EL NE ENGEDD KÉT KEZEM!

dr. Bótáné Pongó Margit – NAPTENGER

A nap a tenger szerelmese.
Vörösen ízzó szemét, róla le nem veszi.
Nézi nézi égő tekintettel,
Sóvárgó sugárral érintgeti.
Fényes csillagocskák cikáznak a vízen,
Féktelen fényözön csábítgatja.
Tenger táncát lejti hajladozó széllel.
Örömtánc ez, míg a nap,
féltékenység rabja.
Tengeri tánchoz morajló vízzene,
Csodás, fodros, fehér hullámruha.
Beragyogja a nap féltékeny fénye.
Aranyló karja rövid,
Nyújtózik hiába.
Nem sokáig tűri szerelme széltáncát.
A táncot násztánccá kívánja tenni,
S, elszakítja ízzó, égi láncát.
Szikrázó fénycsóván, útját felleli.
Féltékenyen vörösödik,
ereszkedik lejjebb.
A tenger ágaskodik, a magasba vágyik.
Táncos szellő emeli feljebb, feljebb.
Elbűvölő szerelmi vágy.
Emelkedik.
A nap sugarai a vízen cikáznak,
S csiklandják a tenger bájait.
Szerelmi tűzben égő koronáját,
Óceáni boldogságba mártja.
Már nem mese, már szerelem.
Naptenger, szikrázó Napcsókok.
Hajnalban, szerelmi bájban
Együtt kelnek.
Elköszönnek,
Vágyakozva, újra napnyugtára.❤️❤️❤️

Horváth Ágnes Eszter – Végtelen nász

Végtelen nászTáncolok Veled,
Mert álmod Én vagyok,
Végtelen áramlásunk
A szemedben ott ragyog.
Világunk új kezdete hasította ketté,
S Lelkünk így vált az egyből, két életté.

Bátor, erős karod most megtart engem,
S én a Szív kapuját hagyom a kezedben.
Aranyozd be Lelked, én szép kedvesem,
Az együtt táncolt nászunk így lesz a Végtelen.

Nagy Cynthia – Imádlak

Imádlak , neked annyi, mint
egy kis cicát szeretni, vagy egy
könyvet kedvelni, egy filmet megnézni.
Ezt a gyönyörű szót nem lehet így elcsépelni
Én imádlak, de nem úgy,mint a falevelet
mely orrod előtt a fáról a magasból lepereg ..
Imádlak.. ha kimondom, testem lelkem beleremeg
mert már kevés a szó „ szeretlek” …
hisz majd szétvetnek az érzelmek
Ha belélegzed hajam s bőröm
finom illatát s csókjainktól részegülten
várjuk a csodát
S én akarom, hogy Te is megérezd
a szerelem hatalmát, mert
csakis akkor érted meg
e két szó titkos varázsát

Inako Cuzak – Várakozás

Csókomat küldtem az éjnek ölébe.
Harmatot szórt rám a nagy telihold.
Napsugaraktól árny rejtekébe,
elő se bújtam már új este volt.

Szalad az óra, szalad a perc is
rohan a világ a fejem körül.
Szalad most minden, ha félsz is, ha mersz is,
minden a holnapi napnak örül.

Távolról nézem a ragyogó lelked,
s emlékeimben vibrál egy szó.
Közelgek hozzád s majd letepernek,
a vágyak, hogy érezzem újra hogy jó.

Hosszú az út min porzik a lábunk.
S testünk csak sejtek és igyekezet.
Két kézzel kaparjuk össze az álmunk,
s várjuk a fákat hogy rügyezzenek.

Meglásd kincsem a rohanó idő
barátunk lesz végig az úton.
S hazaérvén a virág is kinő,
de addig szirmait füledbe súgom:

Szép vagy nékem, mint szép lehet egy ember.
S várni ránk a legnagyobb öröm.
S ha megérkezünk majd végre egyszer.
Szívem zárkáját néked feltöröm.

S a tegnapok fátylát, mint eskü után,
te fejemre hajtod majd könnyedén.
S csókunkat leheljük ajkunkra sután,
mint két riadt őz az éj közepén.

Dr. Csepregi Gyöngyi Magdolna – Leszek az árnyékod…

fényed, hogyha kéred!
Kitalált gondolat –
mélység és magaslat!
Tűnődés és ábránd,
csended…. lelked dala!
Visszatérő ének:
Qröklét-íaéret!
Leszek felkavaró-
nyugalom szigete….
erdő, mező tája,
virágok hazája
Leszek a barlangod,
leszek vízesésed!
Sziklás hegyet mászó,
Szerelmes túrázó.

Gulya István – Egy mondat az őzről

Egy őz volt vagy, tessék,
valami hasonló állat,
ami oly nehezen állja,
hogy lesből szeressék,

kapualjba bújtam,
hogy most nem vagyok én se itt
lesni a suta lépteit –
párát jönni fújtam,

de titkom az utcán,
kitáncolt a szavak közé,
szorosra zárt betűk mögé –
onnan kacsint csupán,

se ház, se város nincs,
őzem vagy, bújós gida,
összes erdő avarszaga,
sűrűből szökő kincs,

két perc, ha volt, tán hat,
arcodon csúszott a kezem –
emberibbé lesz az ezem,
ha állattá válhat…

Ficsór Károly – Ismerős idegen

Nem ismerlek még
De nagyon szeretném
Közelebbről is látni a szemed
Ami úgy megigézett
Hogy azt sem tudom hol vagyok
Mikor belenézek
Úgy érzem menten elenyészek
Értelmes hang nem jön ki torkomon
Pedig szeretném megosztani veled:
Hogy a maszkom mögött van valaki
Aki így ismeretlenül is szeret.

Csajbók Katalin – Nyárfa-erdő (És miért fogják egymás kezét?)

A nyárfák ölelő, halk suttogását még mindig hallom;
Velem vagy;
Fogod a kezem, mutatod az utat;
Álom volt, vagy valóság?
Szeretném gondolni, hogy utóbbi;
Most itt állok, s körülvesztek.
Az őszi szél megtépázta rideg ágaitok közt, menedéket találok.
Egy-egy rezgő, száraz levél velem emlékezik;
Sár tapad cipőmre;
Nincs már, aki felemeljen, védelmezzen;
Az út már nem a mi közös utunk;
Csak az utam – a semmibe;
A végeláthatatlan sötétség felé;
Esik;
Fájdalom fütyül, az esőcseppek között;
Sikítva tépi fel tépázott lelkem, fenekelten bugyrát;
Szebb szóval is illették már a lelkem.
Akkor bimbózott, majd zöldbe öltözött az erdőnk.
A nyár rezgő levelei táncot jártak körülöttünk.
A szél szárnyán repültünk mi is;
Majd szélcsend lett.
Még nem zuhantunk, csak a talpunk alatt recsegett múltunk nyárfáinak bomló levelei;
S még mindig fogtad a kezem.

/Budapest, 2023. április/

Nagy Rami – Lehetetlen

Nem, köszönöm,
nem kívánok egyből meghalni,
az úgy túl egyszerű lenne és köztudott, hogy én szeretem a lassú, vontatott halált.
Ne kínálj olyat, amit bárkitől megkaphatnék,
Nem kérek semmi olyat, ami ezen a Földön létezik.
A teljes képtelenségre éhezem. Rád.
Mutasd meg milyen, mikor minden gyönyör kínba tömörül és a fájdalom cseppfolyóssá válik.
Tanítsd meg, hogy minden vég és minden kezdet.
Bonts atomjaimra, keverj össze, szórj szét, majd rakj össze.
És miután kész vagy, harapd át a torkom, köss gúzsba és taníts meg minden másra vágyni,
Másra, ami nem te vagy.

Molnár Juliana: Átölelsz

A szerelem alvó tükrében,
Kezedbe bújik az életem.
Minden szépsége a létnek,
Ott alszik veled.
Várja az ébredést,
Hogy kinyisd a szemed..
Szerelmem ujjaid köré fonom,
Álmomat érintsd meg,
Ha ébredsz az álomból.
Kinyitod a szemed,
Átölellek.
Mint a mezők zöld rétjei,
Virágzik a lelkem.
Istenem oltalmadban bízom,
Mikor átölel minket a szerelem.

Implom Rena – Lehetne…

Csak nézem a fákat, leveleket,
s ágakat.
Lement a nap, de árnyék az van, honnan ered hát a fény
és miért gondolkozom ezen én?
Csak nézem a kiszáradt, töredezett, sebzett fákat,
lehet mindez csak a látszat.
Vágyam ,hogy lássam, s érezzem azt,
azt a végtelen, s örök vigaszt,
mikor maga a fa és az öröktelen élet, belőlem van, mint lélek.
Én volnék a fa, s mindenki más a semmi,
mi érzem, közben kezd lenni.
Feküdnék, s belőlem lenne fa,
ki néhol megcsodálja.
Megcsodálja virágait,
majd leszakítja, mint papírcetlit.
Mint mikor járod a világot,
meglátsz egy pompás virágot,
s megtetszik mert szép,
szép mint a csillagos ég.
Leszakítod azt, s azzal adsz valakinek vigaszt.
Ám ha egy virág, nem tetszik neked, hanem szereted,
öntözöd, s neveled.
A belőlem kinőtt fa,
olyan volna mint egy hiba.
Roncsa a világnak,
példája a hibáknak.
Fészkelnének, s ülnének rajta a bogarak, madarak,
nem volnának, csak maradnak.
Bántanák, s védenék egyben,
ez így szerethetetlen.
Faként is csak léteznék,
várnám a reggeli napfényt,
figyelném a szelet, az esőt, zivatart, eget, ahogy rohan a világ,
rohad a világ,
nyílik, s virágzik a virág,
de senki sem szereti,
meghalni neveli.
Halálra nevelünk.
Biztosan jó ez így nekünk?
Süt a Nap, s fénylik a Hold,
mindeközben az egész holt.
A belőlem kinőtt fa semmire sem hasonlítana. Szeretne, de őt senki,
pont ilyen emberként lenni.
Vágyam egy ölelés,
mitől elszakít egy hatalmas kés.
Ölelhetne engem szobák fala,
egy tanyasi nagymama!
Ölelhetne a tengerparti homok,
míg hallgatná mit mondok!
Ölelhetne ki szintén ölelni akar,
bárki, engem senki sem zavar. Ölelhetnének engem a könyvek,
miket most vettem, vagy régóta örzek! Ölelhetne az a sok ruha
és ellephetne a moha!
Ölelhetne gyermek ki kisautójával játszik, vagy annak édesanyja, ki fáradtnak látszik! Ölelhetne felhő,
hová felvisz a repülő!
Ölelhetnének nehéz kövek,
vagy nadrágaimban szorító övek! Ölelhetne engem tápanyag,
s ölelhetne kosz, mi csak rám ragad! Plüssmacim is visszaölelhetne,
egészen addig míg meg nem öregedne! Mert a halál fáj,
egy kopott, fekete táj.
Ölelhetnének zenék,
mintha én is részese lennék!
Ölelhetne szerelem,
nem létező gyermekem!
Ölelhetne anyám,
kinek emléke halvány.
Ölelhetne a végtelen,
míg én mindezt elképzelem! Körbeölelhetne a mocsok,
mindenféle roncsok!
Nem zavar ha tisztátalan,
hiszen én sem vagyok hibátlan.
Rajta maradhatna illatom valaki ingjén, ölelhetne Isten, vagy bárki, ahogy mondták a misén!
De nem ölel hát fene se,
nem igaz a fele se.
Csak néha ringat a látványa,
anyja, s lánya, a fele, s annak a párja.
Ölelem hát magamat,
s dúdolom a dalokat,
miket egy kedves csoda,
életembe hozta.
Csak nőne már ki belőlem az a fa és had várjak,
évek szállnak,
nő a növendő,
körülöttem a fű,
az apró kamillák és pipacsok és levendulák, soha el nem mozdulnák!
Csak türelmesen nyárt, ősz, tél ,majd újra tavasz,
magányomon kívül semmi panasz.
Rám hullna, takarna a hó,
lehet csobogna eső vizéből a tó,
simogatna a szellő,
rám szakadna az összes felhő.
Majd tépne, rángatna a zivatar,
s jönne a köd, mi mindent kitakar.
S mikor már olyan nagy fa volnék,
hogy csillagos égig érnék,
jönne egy hirtelen ,hatalmas fájdalom, végigfutna ágaimon,
egy percig sírnék,
majd megnyugodnék.
Nem vagyok hát én fa, s mégis az volnék, minden kedves arcot ölelnék, hozzászólnék.
Emberként is fa vagyok,
törzsem, gyökerem, semmim sem ragyog. Fa vagyok ki várja az esőt, majd a napfényt, majd újra az esőt és újra a napfényt, a szellőt, mi cirógatja lényemet,
s értelmet ad az értelmetlennek.
Egy fa vagyok , ki csak vár és vár,
újra élet, majd fagykor halál.
Csak várom az értelmet,
el nem múló érzelmeket.
Várom a halált, hogy újra éljek,
s megtapasztaljam azt, mit most nehezen érzek,
azt a végtelen, s örök szerelmet!
Várni talán a legnehezebb, hisz az üres csend nem ölel, nem ölel át semmi,
s a semmiben pedig nehéz lenni.
Várni olyan mint az ég,
miről nem tudunk semmit, csak, hogy kék. Nézni ahogy nő a fű,
s közben lelked szúrja a tű. Szúrja, mert magad vagy,
egy testben egy rab.
Irányíthatatlan sorsod,
a szavakat egy ideig mondod,
majd elfogynak mint tányérból az étel,
s rájössz, most vesztél el.
Keresed azokat a szavakat,
mikkel megérteted magadat,
keresed a szavakat mik kedvesek neked,
s elmondod velük, milyen lenned.
Azokat a szavakat, mikkel szeretőket építesz,
de nincsenek szavak, s nem értik milyen ez. Mert ha szíved tájékán oly rég volt tavasz, nem leszel az, ki fagyban kitartasz.
Mégis mi az a szó, mi leírja a várakozás kínját,
azt a hatalmas hibát,
hogy vagy, de nem létezel
és semmit sem érzel!?
Hol van az a szó, hogy várok,
nappalok, majd álmok?
S csak folyik a homok az órában,
hanyatt fekve a szobában,
hallva másodpercek kattanását fejedben,
s üresedő lelkedben.
Hol van arra mondat, hang, szó,
hogy az élet nem jó?
Hogy hang nem jön ki számból,
szemem pedig csak maga elé bámul,
s nézi azt mi előtte fáj,
egy táj,
s szívem, lelkem csak arra vár, kit szeretek, szeressen,
s miután hozzámért kedvesen, ne legyen az a kín, hogy el kelljen engednem,
miért nem lehet csak szeretnem?
Mert a fájdalom a vállamon,
faágakon,
s bánaton,
nincsen vigasz,
hisz mikor szemem kinyitom, olyan az,
mint lehunyni, sötétség, a semmi, csak te és az ég.
Hol van arra mondat, hang vagy szó,
hogy a hátam öleli,
s mikor megfordulok visszaölelni,
nincs ott, csak a semmi?

TIPP:   Dugonics András irodalmi díj - már lehet szavazni!

Kenéz Kíra: Hadd legyek

Víg költőd tükörként
hadd legyek
Álmos reggeleken csendülő
hangjegyek
árbocos vonala
feletted
vigyázva hangodat
hullámverésben vitorla
szélben fatörzsednek
kapaszkodó ág
hadd legyek kikötő
széles lepedő
féltve álmodat
titkok szélén lépdelő
suhanás
árván várt zuhanás
hadd legyek pillanat
kristályfényben rebbenő
magaddal vonszolt
el nem engedett
örömörző vánkos
hadd legyek átkos időkben
arcod megszelídült éle
ujjad hegye a papíron
ahogy fut
Hadd legyek esdeklő percben
kifeszített háló
ha mélybe szállsz
Hadd legyek pohár
melyből jóízzel iszol
ha fáj
a szomjad s nem csitul
Hadd legyek
homlokodon nyugvó redő
kegyelmed záloga
Hadd maradjak otthonodban
járt tolvaj
ki sóhajod után nyúl
s lopja viszi
utolsó féltett diadalod
hadd legyek
S végül hadd legyek
aki vagyok veled
s lettél általam
szemhunyásnyi oltalom
örökízű kékség
hadd legyek az utolsó hely
hová űzött lelkedet
holdunk arcába
temeted
s megnyugvás
a végső
s ha lehettem egyszer is
már nem lehetett késő
ha egyszer megérkezett.

Gyüre Laura – Szerelem

Hadd mondjam el mi is ez..
Ez az érzés repít a fellegekbe!
Felül ír mindent bennem!
Szeretném irányítani de egy emberre figyel..
Megtelt szívem vele,.. vele és ezzel a fura érzéssel!

Miközben nézem az eget, látom hogy a csillagok sem ragyognak úgy ahogy Te.
Fura is ez, hisz olyan mint a szeretet..
De mégsem.. ez annál erősebb!
S a szerelem viszi szívem!

S szívem választott teged!
Hogy Te légy társam a mindennapi életben!
Mi is a szerelem?
Egy életérzés melynek párja nincsen!

Zuhanok, s Ő kezet nyújt.
Ez az érzés valami igazán új..
Harcolunk azért amit akarunk,
De van hogy elbukunk..
S nincs kiút.

A szerelem az ami megment,
A gödörből felemel!
Ha megtalálod, ad egy új életet,
Ahol szeretve leszel, s minden nap boldogan fekszel le,
S, más már nem kell.

Dobrosi Andrea – Ajtót nyitottál

Akár egy vízcsepp,
idefolytál hozzám éjszaka.
te, a kis gyöngy
azóta is itt vagy ajkamon,
attól puha.
Eljött a dolgos hajnal,
odakint eső motozza a fákat,
magányos háztetőket,
de plüssbe írt világom
hozzájuk is kiárad.
Ajtót nyitottál nesztelen
fény és szürke ég között,
viszem magammal
naponta s napestig,
mint porszemet pajkos légkörök.

Morvai L. Daniel – Cím nélkül

Keserű az édes
S édes a keserű
Hogy lehetsz törött
És mégis oly gyönyörű?

Kezed lágyan fogom,
Mint sérült kismadarat
Miért jössz vissza hozzám?
Mi ez az akarat?

Ízed csokoládé,
Likőrrel keverve
Örökké néznélek
A földön heverve

Drága porcelánom
Ó, a sok repedés
Félek összeroppansz
Mi ez az epedés?

Fekete Jázmin – Papagáj gyönggyel

kínai lakkdoboz
benne
lila bársonnyal átkötött
megsárgult levelek

néhány fénykép
legyező piros bojttal
veréb toll
préselt krizantém
jáspis hajtű
egy szem gyöngy

fedelén
ékszerteknős
sásliliom fölött
kagyló berakások
szitakötők

zárja színezüst
törékeny csipke
penne parányi lakat
arany szálra fűzött
kulcsra fordul

Gárdonyi Ágnes – Elveszett szerelem

Haldoklóm melletted,
De még köt a megszokás,
S a félelem a magánytól fájó gondolat.
Nem szolgállak, te nem szolgálsz,
Figyelmünk a másholban elakadt.

Elveszett szerelem, elvéreztem,
Hogy ki volt a hibás, nem keresem.
A mindentmegpróbáltamon is tül vagyok.
A lánc a lelkemen nyomot hagyott.

Nem ragasztom üjra össze
A fájdalomcsiriztől eltorzult poharat,
Ideje kidobni, s bátran inni csapból
Friss vizet, ami új életet ad.
Ahol talán új pohár is akad.

Bodor Rajmund: Összeolvadás

Múltba költöznek most a dalok,
rozsdaforgács érc-illatok
idézik meg létezésed.
A semmi partján magam vagyok,
-az kit emléked nekem hagyott-
s messzi csillagokban keresem
a fényed!

Rámsimul e szakadt selyem,
megátkozott vad szerelem
lüktet,sajog bennem!
Űrbe zuhan holdkő szemem,
ahogy szíved mélyén által esem
és alvadt vércsepp belédolvadt testem.

Talán hogy ha szellő lennék
lomb-hajadban megpihennék
mint gyermek,anyja karján.
És megismerném minden titkod,
csalfa csókod,édes szitkod,
akár holtak a halált sírjuk alján!

De örök álom,az vagy nekem
és benned magam azzá teszem
mit megenged az ősi törvény.
Így öröklétünk megfelezem,
te tűnt idő vagy én a térbe veszem
majd elnyeli lelkünk egy égig érő örvény.

Horváth Piroska – Főnix parazsa

Balzsamos éjszakák, halhatatlan nyarak,
opál rózsakvarcok – örök reményeink,
évekig mosta és fényezte a patak,
messzire ragyognak tiszta erényeink,

gyöngysort fűztél nekem és nyakamba tetted,
hajamba kötöttél bíborszín szalagot,
szépen belefontad a megnyugvást, csendet,
éheztem – te mindig adtál egy falatot,

hajnal tündökölt egy cseppnyi gondolatban,
csillaggyűrűt húztál az ujjamra – értünk,
tüllábrándom azúr, lágy, nem-gombolatlan –
gyönyörkelengyében olvadt össze énünk,

reszkető testemen holnapselyem lettél,
jövőparazsánál üldögéltünk szótlan,
minden alkonyatkor retinába vesztél,
folyvást ittad szavam – nem maradtál józan,

részegülten tűrted minden rezzenésem,
lángra gyúltál menten, aztán porrá égtél,
Főnix-kegyelemmel vágytad reszketésem
lángrózsák szirma közt – Istenadta fénynél.

Gregó István – Örök fiatal

Fénysugarat hoz csillogó szőkesége,
mint felkelő Nap a hajnali félhomályban.
‘Huncut’, de bájos tekintetét
nem láthatom, de tudom…
a ‘lelkembe kacsint’.

Messze van ő, elkalandozott,
a gondolataiban távolra utazott.
Ott él a ‘remények szigetén’
az ‘örök fiatalság’ kék tava mentén.

Ebben fürdik mindennap,
éveit itt magáról ‘lemossa’,
ezek így eltünnek…’elúsznak’
és örökké fiatal maradhat.

Az ‘aranyló’ fák féltőn körbeveszik,
a viharokat, ‘ártó szeleket’ távol tartják.
Míg virágait ápolja, gondozza,
‘szerelmes madarait meg-meg csodálja.

Kincs ő…egy drágakő,
igazgyöngy, mely el nem érhető.
Törhetetlen a szíve, de a szemei
sokszor könnyekkel van téli.

Megfáradt vándorként keresem,
hogy segítsek neki.
Ha megtalálom, felvidítom,
letörlöm könnyeit…,
hogy jobban a lelkembe láthasson!

Kanfi-Horváth Imre – EGY NAP AZ ÉLET

Csak egy napot kérek Tőled.
Egy érintést, egy mosolyt
egy ölelést, egy csókot.

Legyen Nekünk egy nap az élet.
Egy napig szeress, de tiszta szívből
ölelj, csókolj, vággy, érezz
egy napig élj velem és
semmit ne kérdezz!
Csak létezz!

Egy napig harapj, karmolj,
fonódj belém
egy napig ne számítson semmi:
csak Te meg Én!

Egy napig evezzünk a vágyak tengerén
egy napig legyen az életünk színes képregény.

Csak egy nap jut lehet nekünk, ami örökké fog tartani.
Egy nap helyettünk beszél, amit el akar a másiknak mondani!

Egy nap, de ezer vágy, örök pillanat.
Egy nap, ami az emlékeinkben örökké megmarad!

Egy napig akarlak, utána dobj el magadtól
ezer mondat vérzik most a fájdalmas szavaktól.

Egy nap az élet. Gyere velem, éld meg!

Manna leszel nekem s én hűsítő víz
tikkadó ajkadon
egy nap az élet s lehet nem lesz több alkalom.

/Szentes- Szegvár, 2023.05.13./

Szórád Anita – Instant költemény, avagy szösszenet egy szalvéta széléről

szóval ott sétáltunk ő meg én
az erdőben
tök nagy hó volt sütött a hold meg minden tiszta hallucinogén hangulata volt az
egésznek
mikor olyan nem tudod hogy ébren vagy vagy még álmodsz
szóval
követtek bennünket a cipőnyomaink és dumáltunk
tudod mikor nincs szünet és ömlik belőled a szó mert tök egy hullámhosszon vagytok
ja és még a csillagokat is látni lehetett
olyan tök hideg és pengeéles volt minden
nem volt kesztyűnk
egyikünknek sem
be kellene ülni valahova
szóval akkor valahogy kijöttünk az erdőből
ne kérdezd hogy, azt sem tudom hol mentünk be
pedig józan voltam
szóval
eljutottunk az alagúthoz
tudod ami ott van a vár alatt
tiszta para volt a fejünk felett a domb meg a vár csak árnyékok
ott volt egy kocsma
tudod nem az a lepukkant, hanem abroszos meg minden
ilyen piros fehér kockás abroszok voltak
nem tudom mért de mindig a szocializmus jut róla eszembe
nemtom lehet gyerekként sokat ettünk étteremben
ő fehéret én vöröset rendeltünk, mármint bort
tudod úgy voltam vele hogy a kitartó józanságnak véget kell vetni
megbillent a kezem a vörösbor meg ilyen vérfoltszerűen szétterjedt az abroszon mint egy szar horrorfilmben
tudod mit gondoltam? hogy milyen boldog lesz a pincér ha ezt meglátja mert a vér meg a bor az k*rva nehezen jön ki
mindegy
tépdesni kezdte a szalvétát ugyanolyan piros volt mint az abrosz
biztos azt gondolták mennyire passzol a kockás mintához
amúgy tök ronda volt
szóval megint (vagy még mindig) dumáltunk
hogy van-e élet a halál után meghogy kipróbálnám-e a tudatos álmodást
szóval lassan ittunk három négy kört
ő végig azzal a hülye szalvétával játszott tépkedte meg minden
szép keze volt
aztán láttam hogy a szalvétából szívet tépkedett ki
a kezembe adta
én még ilyen szépet egy pasitól sem kaptam
persze elvicceltem tudod ahogy szoktam
de aztán menni kellett
másnap munka volt vagy nemtom
normális esetben sosem indultam haza hajnal előtt
kellemesen illumináltak voltunk
tudod amikor még tudod mit csinálsz csak már sokkal lazábban csinálod
én nagyon laza voltam ahogy elmentünk a kőoroszlánok alatt
meg úgy végig a lánchídon
ő biztos azt hitte nem érdekel engem pedig adtam jeleket borozás közben
a szalvéta szivet a hátsó zsebembe raktam
alattunk locspocsolt a duna
már nem tudom hogy fogtam-e a kezét vagy nem
igazából tök mindegy
mert nagyon éreztem valamit
pedig nem is ismertem régóta
de annyit dumáltunk akkor este hogy már majdnem ismertem
szóval már tök messze volt a lánchíd mögöttünk
de nem mentünk éjszakaival
mert k*rva jó volt együtt lenni
tudod mikor érzed hogy hogy tök jók vagytok
olyan mint amikor gyerekként fénymásoló papírral rajzoltál
és szépen egymásra illeszkedtek a vonalak
a gyöngyösinél elváltunk
már nem tudom hogy megcsókolt-e vagy sem
de tökre nem ez volt a lényeg
mielőtt jött a busza csak néztük egymást
gyorsan benyúltam a zsebembe
de nem volt ott a szív amit tépkedett nekem
a piros szalvétából
pedig haza akartam vinni hogy bármikor megnézhessem
biztos kirántottam
félrefordított fejjel kis mosollyal megkérdezte tőlem
megvan még a szíved?
és én kis mosollyal válaszoltam
nem, elvesztettem.

Móritz Mátyás – Valami nincsen rendjén

Dsida Jenő emlékére

Egyszer felfedeznek. Fel kell, hogy fedezzenek,
nem mondva: álmom csak lázas, és hogy csak balog;
mondva: el nem tűnhetek, és el, nem veszhetek,
hogy megöleljenek, a láthatatlan karok.
Hogy enyém legyen, a szeretet, az áhítat,
mint akit a sorsa, és az Istene is megáld;
ejtve el az angyalok, a széltrombitáikat,
virágozva, mint tavasszal a cseresznyefák.
Hogy ne legyek, se kívülálló, se idegen,
hogy helyet adhassak lelkemben valakinek;
nem tépve az agyvelőm, és falva az idegem,
hogy tudjam magam, valamiért, valaminek.
Mint akinek a mostaninál, jobb és több kell,
mint aki százszor, és ezerszer is meghaltam;
eszeveszetten döngetve, véres öklökkel,
nem is értve, hogy végig, miért ütnek rajtam.
Nem is értve vissza, mért fog, és mért korlátol
a sok senki, nem is tudva, milyen dolog kell;
hogy kivessenek végre, a pokol torkából,
melyből a napvilágra, kincseket hozok fel.
Nem is értve, velem a szerencse, mért szakít,
hogy viharjaim, kinek a fülébe súgom;
járva meg, az eltűnt világok árnyékait,
ülve meg, a ledőlni látszó trónusomon.
Mint aki tovább mereng, és tovább érzeleg,
nem is tudva, hányszor és miért lett elegem;
engedve csak, hogy megint bolondnak nézzenek,
fonva össze megint, imára a tenyerem.
Úgy érezve, a sors, az idő is lehagyott,
kinek a gondolatait meg, nem is töltik;
csak a ködös sötétségek, a szürke napok,
míg máshoz feledtetőn, a fény dörgölődik.
Mint aki a jelmezem, minden nap felveszem,
nem is tudva hogy kit, és miért tartsak észben;
folytatva utam, csatakosan, keservesen,
a megszakadni nem akaró ismétlésben.
Mint akire az elszántság, újra rátámad,
magam tovább, nem ostorozva, nem is rágva;
dobva el, a régen csonkig égett fáklyámat,
hogy égig csaphasson, a csipkebokor lángja.

Mint akit meg, senki sem tör, senki sem vakít,
biztosan tudva, életem jobb és szebb lehet;
jól tudva, a kimondhatatlan bennem lakik,
könnyekre nem cserélve, a gyöngyházcseppeket.
Mint akire az utak, és a csodák várnak,
mint akit el, semmi sem tántorít és tipor;
engedve vágyam, bizsergő unszolásának,
szabadulva meg, az éjszakák viharaitól.
Hálát nem mondva annak, aki nem segített,
nem érdekelve hogy ki, és meg, mivel jelöl;
búcsút intve fojtott, titkos nyögéseinek,
lépve vissza, a mérhetetlen szakadékok elől.
Hogy megőrizzem a tudatom, a lényegem,
hiába is kacagnak célomon, tervemen;
túl a lövészárkokon, a drótsövényeken,
a vágóhidakon, és a farkasvermeken.
Hogy hozzáedzhessem magam, az új szerephez,
hogy hordozója, ne legyek a sok kacatnak;
nem is csatlakozva, a meztelen sereghez,
mint akiben fel, ifjonti lázak kacagnak.
Mint aki mosolyogni el, még nem feledtem,
nem várva, míg az arcom, egészen fehér lesz;
nem is nézve, hogyan találják meg helyettem
mások a békességet. Tudva: te megértesz.
Oldva fel magamban, bánatom és bajomat,
hogy te is megértsd, az őrület mit tett velem;
elfeledve, a nyikorgó csontváz karokat,
mint aki a világ végét, már nem rettegem.
Magamban a csillogást, a vágyat kutatva,
hogy mozgatórugóm, ne legyen csak az ösztön;
köpenyem alól meg, az életet mutatva,
hogy el magam többé, ne kelljen függönyöznöm.
Nem érdekelve, ki, és mivel, és mért vádol,
hogy rám bűnösként, árulóként, mért utalnak;
szabadítva meg szívem, a jégpáncéljától,
hajítva el, a régen megkövült nyugalmat.
Ismertetve sorsom, lényegét és valóját,
hiába pofoznak, hiába is harapnak;
dobva le, eltemetett testemről a pólyát,
látva az arcom újra, nyílt és sima lapnak.
Nem számolva, a feledést hányszor kerestem,
mint aki csak értetlenkedik, vagy tagad;
és hogy miért nem cseréltem le a keresztem,
ásítva magamra, egyre odvasabbakat.

Tovább nézve, a reménytelen szemhatárra,
mint aki magában, csak méltatlanságot hordoz;
nem is tudva honnan, milyen vonatra várva,
térdepelve le, a kórusban zokogókhoz.
Hogy meg, te se értsd, miért fordulok el tőled,
kinek fülében, rémangyalai dobolnak;
járva körbe és be, a hazugság erdőket,
gondolva el mindent, fájónak és komolynak.
Mint akinek kezei, sírt, és kutat ásnak,
azt is elfeledve, aki örömöt nyújtott;
nem is mondva nemet, a szédült zuhanásnak,
hogy végre átszakítsam, az ólmos ködburkot
a lelkem körül.

/2023. Május 13. Szombat, Budapest, Csepel/

Medzsibriczki Aliz – Mai napig érzem az illatod

Mai napig érzem az illatod
És hallom nyugtató hangod.
Ilyenkor azt kívánom bárcsak itt lennél,
S ha félek szorosan magadhoz ölelnél.
Ilyenkor Érezném a bőröd bársonyá
S látnám rajta a lenyugvó nap utolsó sugarat

Ilyenkor tudnám: haza találtam
Mert veled igazán boldoggá váltam.
Hisz Ezelőtt nem tudtam milyen őszintén szeretni,
Milyen az ha a sebeket valaki mélyen átöleli.
De te megmutattad,
ES a hegeket rajtam átkaroltad.

Majd amikor össze ért ajkunk,
S már nem hallatszott a hangunk
Tudtam: a tied vagyok,
Így hát szertefoszlottak a rossz napok.
S Bár ezek vezettek hozzád ,
Mégis úgy érzem megérte az a sok titkos fohász.

Mikor kértem hogy bárcsak enyém lennél,
Hogy bárcsak te is viszont szeretnél.
És most úgy érzem eljött,
Mert a kisgyermek bennem felnőtt.
Így értettem meg hogy te vagy az igazi
Kire vigyázok, történjen bármi.

De most vettem egy mély levegőt
És a valóság ketté tört.
Mert felébredtem
És melyen legbelül elkeseredtem.
Hisz mind ez csak álom volt
Amit bennem megidézett egy magányos Hold.

Tóth Éva – Egy régi álom

Pár év múlt el, és még mindig egy, régi álom vagy nekem. S az álmom, hogy életem hátra lévő részét, veled le élhetem.

Egy régi álom vagy nekem, s hogy a szívedbe legyen örökké helyem, s hogy az álmaimban újra át ölelsz, talán csak képzelem.

Egy régi álom vagy nekem,mert a jövőmet veled együtt, tervezgetem.
S remélem, a biztonságot, melletted meg lelhetem.

Egy régi álom vagy nekem. S ha egyszer eljön a nap, hogy nem leszel, s már én sem leszek, az álmokon túl is, szeretnék ott lenni veled.

/2023.04.24./

Tóth György – Erato

Szóljak? Ha te hallgatsz, suttogok helyetted
vagy néma maradok, s szemem beszél hozzád
ha szemem behunyom, pórusaid érzik
vágyteli szavaim harmat-pille-súlyát
s ha már szavam sem lesz, úgy majd szívem dobban
hívó szavát talán akkor érzed jobban
Mert szólítlak, hívlak, ujjam érint lágyan,
te hozzám bújsz szorosan, felhevíted vágyam,
ajkad testemre száz apró csókot hullajt,
én lelkem hálójával gyűjtöm össze majd
s bezárom mindazt, amit kapok tőled
ahogy méhébe zár forró, puha öled
csókom eláraszt, szorítva ölellek,
s ezerszer ismétlem: szeretlek, szeretlek…

Horváth Krisztián – Versek

1. Tény
Minden kép többet mond ezer szónál, pedig elég egy is.

2. Bűntény?
Érdemes-séták,
Szellemes-csaták,
fogd meg a sörömet is.

3. Találkozás egy álomban

Leány – Én vagyok az egység a kétségben, fény a félelem okán. Szeleburdi díva, gondtalan boszorka, a végzet asszonya, csintalan tudós és tomboló bika, maga. Na és maga?
Fiú – De szép vagy te leány. Mondd, hozzám jöttél?
Leány – Fura vagy, mint egy csiga. Házad rozoga, tempód tohonya. Ábrázatod, hagyjuk. Munkád statiszta. Modorod tisztázatlan, motorod sincsen.
Fiú – Hová mész?
Leány – Ki? Én?
Fiú – Tehát, idelöktek szörnyű kényszerrel, fejvesztésed árán.
Leány – Nem.
Fiú – Magadtól jöttél?
Leány – Hívtál?
Fiú – Idéztelek.
Leány – Itt lennék.
Fiú – Nagyon vártalak.
Leány – Nem baj.
Fiú – Mit kívánsz?
Leány – Mindent.
Fiú – Az elég lesz?
Leány – Ha a miénk lesz.

4. Axiómább
Nincs jobb a mozgásnál, kár, hogy meg kell mozdulni érte.

Banicz Andrea – Szombat éjjel

Még folyt a könnyem, mikor zártam az ajtót,
Még szúrt a szívem, mikor elraktam a kulcsot.
Még voltak hangok, mikor elhaladtam az úton,
Még voltak arcok, kik nevettek a másikon.
Még bevilágította a fény a járdát,
Még autók szelték át néha az utcát.
Aztán csend lett.
Felszínre jött a sötét, ahol fény már nem égett,
Elhalt minden hang, ahol az éjszaka felébredt.
Nem fújt szél, nem rezdült az ág,
Nem mozdult sem fű, sem virág.
Halkan nyikordult a hinta a játszótéren,
De néma maradt ott más minden.
Csak az én hangom törte meg aztán a csendet,
Mikor elsuttogtam a fáknak, hogy még mindig szeretlek.

Tábori Alexandra : Titok

Ha elárulnak szemeim tudnod kéne,
Hogy csak Téged látlak a vaksötétbe’,
Ha megsúgja egy pillantásom,
Hogy szívemben van egy öröklakásod,
Ha arcívemen a rezzenés elmeséli,
Hogy mennyire szeretnék Veled ÉLNI,
Ha a szám szélén ülő mosoly kikotyogja,
Hogy úgy ver a szívem, hogy te vagy a kotta,
Ha mozdulataim halk beszéde megmutatja,
Ha minden félszavam ezt tudatja,
Már nagyon régen tudnod kellene,
Hogy Te vagy a fülemben csengő lágy zene,
És Te vagy a ránc a homlokomon,
Az, akin folyton gondolkodom,
Akitől én őrangyallá váltam,
Akitől újra egyenes a hátam,
Akitől a nap felé fordítom fejem,
De ha nem mondják el helyettem, mégis mi lesz velem?

Forgács Enikő Rita – Két kéz

Két különálló kéz vagyunk,
párt keresünk, vándorlunk.
Egyedül csak céltalanul
bolyongunk, eltévedünk.
Megtévesztenek minket
más párért kutató kezek.
Egymást csapjuk be,
majd némán hallgatunk.
Vándorlunk és belebotlunk,
elveszítünk és megtalálunk.
Megtalálunk és kételkedünk,
nem vesszük észre mert félünk.
Hiszen nem láthatjuk előre,
hogy mi lesz még a jövő.
Nem ismerjük a másik múltat,
a párhuzamos életút rejtett.
Bennünk örökös kérdések dúlnak,
a felismerés után jön a küzdelem.
A megtartás, a megmaradás,
az összefonódás, a belekarolás.
Küzdelmes, de boldog a szerelem,
ha megtaláltam már el nem vesztem.
Mert holtomiglan holtodiglan,
közös a sír, közös a halál.

/2021.11.11./

Krajczár Regina – Egészen a csillagokig

Kezem a kezedhez ér
Szívem a szívedig ér
A lelkünk megtörten
Így passzol egymáshoz egészen.

Hiszek a mesében
Mely velünk kezdődik
Hét hónappal ezélőtt
Új tündérmese íródik

Talán nem hiszed el
De miattad világos a éj
Szemeidben megcsillan
Ami éjjel az égbolton ég.

Nem is ég, hanem ragyog
S te lehozod nekem a csillagot
De az én szememben is él egy
Mely csak érted jön fel.

Mi is együtt ragyogunk
Mint sötétben a csillagok
De csak te velem és én veled
Vagyunk fénylő éjjelek.

Elképzeltem ahogy együtt
Örökké és mindig
Hogy meddig mennék el értünk?
Egészen a csillagokig.

Bahus Katalin – Szerelmem!

Kedvesem látod itt vagyok,
tőled el soha nem távolodok.
Nem ígérem,hogy örökké veled leszek,
sajnos nem ilyen egyszerű az élet!
Ha mégis messze sodorna az élet tőled kedvesem,
nálad hagyom a szívem s lelkem.
Nem vagyok tökéletes, ezt te tudod a legjobban,
Azt is mi van a gondolatomban.
A te kedvedért kedvesem,
bátor és erős lettem!…
A te kedvedért kedvesem,
megnyitottam szívem!…
A te kedvedért kedvesem tudtam meg mi az igaz szerelem….
Ha én lennék a hold az égen,
te lennél a csillag nékem.
Csillag mi elsőnek tűnik fel az égen, s ragyog fényességesen.
Magányos a hold néha,…
hisz neki nem jut csak az éjszaka,
s az ő kedves csillaga.
Lassan telnek majd az évek,
s egy percre sem szűnne meg szeretni a szívem.
A te kedvedért kedvesem,
nem félek a jövőtől.
Együtt veled kéz a kézben.
Mi ez, ha nem igaz szerelem!

Fehér Dorka – tüzes café

ez a beszélgetés, vetekszik az olajfúró tornyok meztelenségével.
most épp elhallgattál. ülsz velem szemben és, mint az erdő, rám nézel.

épp arról beszéltem, hogy hogyan zúzza a szél sivataggá a hegyeket. hogy, hogyan fúr barlangot a sziklába a tenger. hogy hogyan roppant össze erdőket, hegyeket a föld lemezeinek egymás alá bukása.

hogy bármikor megtudnál ölni. mindened meg van hozzá.

úgy, kavargasd csak a kávéd, hamuzz le. nézz fel a nyomtatott dalí festményre a falon, közben jusson eszedbe, hogy hogyan fog majd 75 évesen a tescoban

sorban állva, beléd hasítani az én-integritás élménye. gondolj arra, hogy egy fa kidől az erdőben, egy fa kidől az erdőben, de senki se látja. gondolj arra, hogy a szarvas agancsát a fa kérge, hogyan nyúzza le. hogy hogyan fojtja meg a borostyán a fákat. a fákra és az arcra. most gondolj a véremre.

TIPP:   Minimalista Költészet: Alkoss Verscsodákat Pár Szóból!

vagy csak álld a szemkontaktust és hallgass.

/2021/

Posta János – Vége

Persze, most is hibáztam,
rád is csak a rosszat hoztam.
Értelmes választ nem adhattam,
mert én sem tudtam, mit akartam.

De már érzem, mi is lettem,
órákon át üvöltöttem.
Remélem, ez eljut hozzád, s
akkor megbocsájtod, amit tettem.

Szeretném, hogy boldog legyél,
engem, ha kell, elfeledjél.
Rólad viszont minden emlék
egy hasító kín, de így is szép.
Téged soha nem feledlek,
lázas éjjel még kereslek.
Ezentúl is úgy szeretlek,
köszönöm, hogy ismerhetlek.

Dory Parker – Szerelem

Én sosem voltam
A szerelem híve
Viszont mikor rádtaláltam
Megtaláltam önmagam
Egy testben
Ki jobban ismer engem
Mint én saját magam
És ez lehet frusztráló
De mégis megnyugtat

Király Sándor – Szerelmes csillagok

Nézz fel az égre, s válassz egy csillagot.
Választok egyet én is miközben rád gondolok.
E két csillag fényesen ragyogjon az égen,
Egymás mellett örökké szerelmünk tüzében.

Csillagodat felképzelem szívem kék egére,
És mikor a nap lenyugszik arcodat beragyogja fénye. Így hordozom magamban e gyönyörű képet,
Mit azóta őrzök, hogy megláttalak téged!

Nézz most a szemembe, s olvasd mi bele van írva.
Azt, hogy örökké szeretlek, s el nem hagylak soha.
S mikor két kezed megfogom gondolj mindíg arra,
Úgy vigyázok terád mint választott csillagra!

Rózsa Hanna Réka – Ha Foghatnám Két Kezed

Parázsló, égő hamu által folytogatva,
egy fékezhetetlenül éhes erdőtűzben,
vöröslő, kegyetlen lángok közé szorulva
miközben minden elporlad,
én mosolyognék,
ha foghatnám a két kezed.

Vaksötétbe fulladva, tehetetlenül,
félholt, vérszomjas fenevadak közt
csapdába szorulva, mentetetlenül,
légszomj és éhség által kínozva is,
én mosolyognék,
ha foghatnám a két kezed.

A leszakadt ég felett, semmiben lebegve,
a végső, az utolsó nagy pusztulás ormán,
a sikító, ordító némaságába merengve
összeomló, perzselő csillagok közt is,
én mosolygnék,
ha foghatnám a két kezed.

A mennyek kertjében, szent békében,
a szenvedéseim gyümölcsén pihenve,
égi szózatok, énekek gyönyörében
ezer lágy színben pompázó virágok közt is,
ordítva sírnék,
ha nem foghatnám többé kezed.
/2023.05.10./

Balogh Anni: Most belőled, gyönge állapot

Csempeábrákhoz hasonlítom:
tudják milyen csak nekem jelenteni valamit.
Megállni két szabad szemmel látható hang alatt,
mint a tüdőfalra tapadt
éjszakai zene.
Ahol te lennél, azt
mindig üresen hagyom.
Így hallgatlak,
Tudatom terhes ölében.
Most még ránézek.
Sár alá bújva akartam elmarni,
de még rajta rettegek.
Ránézek.
Sár alá bújva elmartam,
akartam.
Rettegek, hogy többet nem.
Most még az,
most még engedem.
Megbocsátom ezért a halálért
az összes életem.

De mindezt el lehet
viselni mert
tudom mi lesz.
Halkuló éjszakákban
csöndemre figyelsz.

Stoica Alex Raul – Eltűnő, megválaszolatlan szándékaim

Te így, a te körödben mondd:
Kör, amely a határaidig emelkedett
Azok az életet sugárzó színek, elmédben
Más dimenzióhoz jól illene.

Te vagy az én szabadságom, ellenkezőleg
bezártál egy ketrecbe, mélyen lentre
szárnyaimat megsúgom. Tönkretette,
hogy repülhessek. Szabadon, veled az égen

Szárnyaim tele szabadsággal.
Megváltozott, mikor veled álmodtam

Olyan dolgot adtál nekem, amit csak a csillagok érthetnek meg.
Többet, mint bárki más.
De úgy döntöttél, hogy otthagysz engem, ahol te is voltál.
Ahol Ígérted az univerzumot te lány.

Kitartás vagy futás? Mondd meg kérlek.
Mondd , megéri nekem? Neked!
Egy ketrecben, ahol nincs kitartás.
Hideg karok, tükrözik egymást.
Hogy milyen messzire kerültél tőlem?

De várj!

Te, aki most már tudod.
Hogy milyen szivet raboltál, át- adod?
Újra elhitetted velem, de én;
az óceánon belül, tűzben hiszek.
Csak annyit tettél, hogy a lángjaimat éles, hideg jéggé változtattad. El.
Anélkül, hogy bármit is mondtál volna.
Lelked mélysége megmutatta túlzóan,
hogy hiba lenne téged szeretni. Mi?

És ez az igazi szabadság, azt hiszem:
Hogy eldöntheted, mit választasz, úgy hiszem;

végül is,
egyszerű közelítéseim, leckék voltak.
Kerüld el a hozzám hasonló bukott angyalokat.
Hogy megbántam vajon?
Nem igazán, mondhatnám.

Az egyetlen dolog, amit bánok,
hogy a jelenléted az életemben, már távol

eltűntek a megválaszolatlan szándékaimtól.

Horváth M.Márti – Érted sírok

Árnyak, sötét árnyak
kúsznak a falakon.
Gondolatom körötted forog,
mint szélvihar a puszta homokon.

Felkapja,szétszórja
szúrós szemcséje arcomba vág.
Hiába várom nem hallom többé
lelkednek hívó szavát.

Ujjaim közt pereg a homok,
s letérdelek.
Fejem lehajtom, mert fáj nagyon,
hogy érted könnyezek.

Hangyási Mihály – Együtt

Álmok kis házának tűzarcú tetején,
göröngyös patakok csillámló fedelén,
csillogó fűszálak hajlongó derekán
összebújtunk, két megfáradt veterán.

Hófödte hegyeknek megfagyott lankáin,
forró nap égette országok pusztáin,
megfáradt dédapák homályos szemében
egybeforrtunk, mint népek egy eszmében.

Felvillant fénycsóva kérdéses árnyéka,
haragvón mormogó vad vizek tajtéka,
így éltünk kettesben a világ közepén
egymásban, egymásért boldogan te meg én.

Lelkemnek homálya tevéled változott,
te lelked erénye rám időt áldozott,
szó nélkül feküdtem szerelmed oltárán,
eztán nem volt már az életem holtvágány.

Megnyílt a nagyvilág ekképpen felettem,
azt, hogy merre tartok, soha nem feledtem,
előző létemet szemedért feladtam,
kívántam jellemed, s szívedben ragadtam.

Tihanyi Tóth Kinga versei – Azért szeretlek

Azért szeretlek, mert
nagyon akartál,
mert úgy döntöttél,
a tied vagyok,
mert nem érdekelt,
mit szólnak az utcán,
csak neked
ragyogtak csillagok.
Nekem akartad
a nyarat adni folyton,
s a holdat, a búsat,
hogy ne álljon ott árván,
és sosem tudtál
búcsúzni időben,
s az utca végén
tárt karokkal vártál.
A vendéglőben
bámultál sötétben,
s oly közelről
néztél a szemembe,
hogy összeért a lelkünk
minden sarka,
nem mert szólni hozzánk
senki sem.
Azért szeretlek,
mert csak engem akartál,
nem hagytad, hogy
elszökjem előled,
nem engedted
magad elfeledni,
hátravetett fejjel tudsz nevetni,
és szenvedéllyel élni az éveket.
Azért szeretlek, mert
tudsz nagyon szeretni,
s mert jobban
szeretem az Életet.

Balogh L. Olivér – ha tudnád..

ó, ha tudnád, hány keserű könnycsepp folyt érted,
hogy testem hányszor szomjazta a mérget,
s itta azt.
ha tudnád, hányszor húztam vidám maszkom fel,
miközben lelkem mísz bánatot lelt,
s tűrte azt.
ha tudnád, mily kedves volt számomra éltető virágod,
mely örömben és búsban bátran kiáltott,
s én átkaroltam azt.
ha tudnád, szívem mily közel állt hozzád,
hogy mennyit szenvedett az szerelmünk ostromán,
de te kidobtad azt.

s ha tudnád sem változna semmi.
lelkem utánam sem tudna mást, csak sírni,
s nem nyerne vigaszt.

Rajto Sara – Értünk.

Szükséged van rám, mint setét éjszakának a csillagok ragyogására.
Úgy, mint csillagoknak a hold megóvására.

Add át minden gondod s bajod, megvédelek a tegnaptól, hogy szebbé tehessem a holnapot.
Kérlek had élhessük meg a jelen pillanatot.

Nézlek, te azt hiszed nem látlak. Tévedsz.
Szememen csillan meg a fényed.
Rám bámulsz, én azt hiszem mellém nézel,
úgy véled félek.
Nem mondod, de érzem s nem érted.

Mindketten rettegve élünk.
Netán csak éltünk, de ebből már nem kérünk,
oly soká szenvedtünk.

Szükségem van rád, mint otthonnak a melegére.
Úgy, mint a csend hatalmas erejére.

Igaz szerelemről mesél a szél, de nem látja a veszélyt.
Nem lát ő mást csak a felszínes szépet.

Nem kell nékem hamisság,
hát forrjon egybe mi nehéz.
Forrjon egybe testünk taszító részei és lelkünk otromba színei.

Majd eztán, ha fogadni mered, majd eztán, ha fogadni merem:
szeressük egymást míg a szél tova kél s újat tanul és beszél.

-Had szeresselek.

Nagy Réka Róza A.K.A “Karu” – Fonál

Érzéseim mint ruhából a cérna
Lógtak, s te meghúztad őket vidáman.
Így hullottam én a kezeid közé,
Zavaromban bújtam el frufrum mögé.

Amikor a szemeid végigmérnek
Engem, szinte lángra lobbanok helyben,
Magabiztos kezeid közé való
Minden ami vagyok, s neked adhatom.

Akkor még cérna, ma már selyem fonál
Mindez, belőle jó a horgolt langy sál:
Kettőnk nyaka köré fonom boldogan,
Kezeid között leszek csak boldogabb.

Nemesné Komár Andrea Vanda – Az el nem mondott szavak

Szeretnék búcsúzni tőled, de nem tudok.
Ég a lelkem, amitől szökni akarok.
Mi ez? Még nem tudom, az életem az otthonom.
A szemeim égetnek, a zúgolódás sarjai elvesznek.
Homály, köpönyeg, égő hamvak,
látást adsz, mely megfakulhat.
Lelkem megpihen, az elmém ringat.
A vágy, amit adtál, nyomot hagy.
Szomjazom, epedek. Nélküled mit ér a kenyered?

Tisztelni és megadni, tárt karokkal fogadni.
Nélküled közelből, távolságban maradni.
Te vagy nekem a tűz, a víz, a levegő,
te vagy nekem, akiért születtem,
és ha kell meghalok.

Adorján Lea ZoÉ: Mese

Mindig-mindig
sütött a nap,
s
nevettél felém
boldogan.

Gurult a szó is
pajkosan játszott,
szemedben
huncut fény
mindig is táncolt.

Szikrázó
napsugár
bélelte lelkedet.

Szerettél
s
szeretted
velem
az
életet.

Pálmai Olimpia – Elképzelt megbánás

Árnyékom voltam,
Te észrevettél.
Elesett voltam,
Te felemeltél.
Megerősödtem,
Te csodáltál engem.
Kísértésbe vittek,
Elbuktam, mindezt elfeledtem.
Összetörtelek,
Romokban hevertél;
Szíved cserepeiből
Új életre keltél.
Megbántottalak,
Te mégsem sebeztél;
Fájdalmat okoztam,
Te még jobban szerettél.

/Gárdony, 2021. ősz/

A. M. Summer – Azok a kék szemek

Mosolygósan csillogó szemedben,
mint rengetegben, gyorsan elvesztem,
mint jégkocka a forró teában,
olvadok a hajnali homályban.

Kék színében a tűz olyan lángba csap,
amely erdőket pusztít, erőre kap.
Az első percben megbabonáztál,
férfias hangod szólít, nem hátrál.

Ellenállhatatlan illatod
hömpölyög felém, elmondanod
sem kell semmit, szemedből olvasok,
arcodra is mosolyt varázsolok.

Szedjük ki a töviseket,
ne törjük össze szívünket!
Légy a hű kedvesem!
Légy mindig mellettem!

Kisfiús báj az, ami megfogott,
örülök, hogy a sors téged dobott.
Rögös utunk szélén végigfeküdt
sziklákat is arrébb toljuk együtt.

Mikor kéz a kézben andalgunk,
a közös jövőnkről álmodunk.
Szerelmünk, mint patak csörgedezik,
s a virágos rétet ketté szeli.

Ez a véletlen álom felforgat,
mikor kezem először megfogtad.
Széles mosollyal randira csábítottál,
és mi szavak nélkül is értettük egymást.

A csend és az ölelés, egy lágy kézfogás,
bízom benne, hogy ez nem csak egy látomás.
Ennyire volt csupán csak szükségünk,
hogy elmondjuk egymásnak, mit érzünk.

E.B.Pelsőczy Katalin – Egy majdani búcsú

Amig együtt voltunk két árva volt egy pár,
De most, hogy elhagytál, egyedül maradtál.
Kínzóbb árvaságod mint Urunk magánya
Nem bírod majd soká, Te társtalan árva.

Akármit teszel is mindig kísértelek,
Legszebb álmaid közt lopom el a szíved
S megkeserítem azt, mi már úgyis fanyar,
Hisz édes emlékem nem hagy el egyhamar.

Fájni fog majd a szó ha kiejted nevem,
Imáidba foglalt gyötrelmes kérelem.
Nem lesz több csak ennyi – vagy tán egy csöpp halál? –
Mi emlékeid közt bolyongva visszajár…

Ígérem semmi több csupán ez maradok.
S emlékeid között szerényen megbújok.
Mégis megtalálsz majd, úgy vigyázz szerelmem,
Kettős árvaságtól szenvedő szívedben…

Hisz Te hordod azt is mi egykor nekem fájt,
Járva közös utunk, mit éltünk fájt.
Fel is kiáltassz tán; – Óh, én szegény árva! –
S nem sejted, hogy be vagyok szép szívedbe zárva.

Ott vagyok Veled holdfényes éjszakán,
Mikor sötét leple némán borul reám.
Ott vagyok szívedben örökké szeretve,
Szerelmed imádni s átkozni örökre…

/Bpest; 1984.04./

Pollmann Teréz – Versek

Válásomra
Szőnyegem őrzi a hitvesi ágyunk lába nyomát, hát
bennem is ott van a nyom, lényed amit belevájt.

Emlék
Isteni szép mosolyomról tudd meg a titkomat, édes,
tükröd voltam, s felragyogott szemeimben az élet.

Újra Nálad
Én már nem vagyok gyerek:
én már egy s mást ismerek.

Én már fáztam egyedül,
és tudom, mibe kerül
a halk szavú alázat,
az öröm is súlyos, akár a bánat.

Én mint húszéves, nem kacagok már,
némán ölellek, s az se baj, ha fáj.

Halászné Magyar Márta – A szerelem akarhatja?

Ringatom még egy kicsit magamat én
hízelgő, becéző szavaid hullámzó tengerén,
elhiszem a sok szépet, mit hintesz felém,
virágokkal teli liget kúszik képzeletem egén.

Mint simogató, lágy föveny, minden érintésed,
elhiszem, mert hinni akarom ezt az egészet.
Elenyész a kétely, mely a valóságot kapargatja.
Tán a szerelem az, mi a hazugságot akarhatja?

Erdős Sándor – Szentjánosbogár

Éji erdőn zöldes fények
cikáznak a fák fölött,
kis bogarak édes násza
fényruhába öltözött.

Hajlott hátú ősi tölgyfák
nem látják, mert vakok.
Pedig büszke, zöldes fényük
a szerelemtől ragyog.

Bár lehetnék én is bogár
láthatnád, hogy ragyogok,
fent cikáznánk éji égen,
ott lehetnénk boldogok.

Sebestény Doninika – Szépen csillog a szeme

Szépen csillog a szeme,
Ha megfogom, ott van a keze,
Minden este nálam alszik
Nem tudom, most miért nem vagy itt.

Kéken csillog a szeme
Ha megfogom ott van a keze,
Melegséget kapunk egymástól,
Még mindig félek a megvonástol,

Szépen csillog a szeme,
Ha megfogom ott van a keze,
Derültseg jár kézenfogva vele,
Szeretem, mert nagyon szép a szeme.

Nemec Mariann – Nyári szerelem

Vakítson, szűrje át fák lombjait,
éles arany nap sugára,
minden szívvel olvasó
szemében
gyúljon a szerelem lángja,
mi hat a világra,
egy röpke édes álom várja,
minek önmagába fordul az árja,
a nyár fülledt romjain.
Pihegve úgy aludjon el,
hogy dobbanásában
csak a lélek figyel,
csendjében szuszog a jövő,
nemzetekre a béke jő,
ha igaz párt talál a szív,
és keresésében nem csak ágyba hív,
de végtelen táncba lejti el,
arra minden ember majd felfigyel.

Erdős Sándor: Csigaszerelem

Csigalány szerelmes lett egy hím csigába.
Apja szerint a csigák legvacakabbikába.
Hisz, még háza sincs, és pőre is szegény.
Miféle rongyos egy, szegény legény.

Hiszen így szép, így szeretem.
Pőrén főképp tetszik nekem.
Bár csigafiún nem volt ház.
Megtörtént hát a csiganász.

Hát ez meg mi a csoda?
Minő férfidominancia.
Az apóst kitörte a frász.
Egy kiscsiga hátán sem volt ház.

No, de megbékélt az öreg csiga.
Hisz ott volt száz szép kis unoka.
Való igaz, hogy nem volt házuk,
de nem is dől majd soha rájuk.

Katona Ádám – Van valaki

Van valaki, kit ha meglátok,
Melegség tölti el szívemet.
Én tudom, hogy nem lehet,
De ő az ki kell nekem.
Van valaki, kinek szeme,
Gyémánt ragyogása.
Pillantása, hogyha megkeres
Megszépíti életem.
Van valaki, kinek ölelése,
Eltüntet minden gondot.
Karja lágy érintése,
Meglágyítja lelkem.
Van valaki, kinek haja,
Mint a felkelő nap sugara.
Érintése lágy selyem,
Mely öleli szívem.
Van valaki, kinek nevetése,
A lélek mosolya.
Dallamos kis kacaja,
Fénybe borítja létem.
Van valaki, kit ha meglátok,
Nyüzsgő és áradó bennem a lélek.
Én tudom, hogy nem lehet,
de ő az kit szeretek.

Szücs Boglárka: Hattyútánc

Keserédes a szép Balaton vize
Sajgó szív vére folytott bele.
Két hattyú táncol ottan
Szárnyukat csapkodják nyugodtan.

Az a két hattyú mi vagyunk; Te meg Én
Csak táncolunk a világ közepén.
Szomorúfűz árnyékában magadhoz öleltél
Csalfa szemeid azt mondták szerettél.

Ölelj még! Mielőtt végleg elválunk
Csókolj, mielőtt mindent megbánunk.
Utolsó táncunkat a nádas éneke kíséri
Lelkünk megnyugvását az idő ígéri.

A nap lebukott, két szerelmes elbukott.
A halkan dúdoló Balaton is elhallgatott.
Hold gyászolja utolsó táncunk végét
Víz nyeli el a sajgó szív vérét.

A két hattyú is szétröppen; egyikük keletnek, másikuk nyugatnak
Egymaguk indultak új utaknak.
Könnyeink helyén kinyílott a nefelejcs
Csak egyet kérek tőled: Ne felejts.

Hódosi Regina – Hozzám jössz?

Nem tudtam milyen a szerelem,
Te mutattad meg nekem,
Kezeimet a kezedbe zártad,
S felébresztettél bennem minden vágyat.

Szemeidben az életet, mosolyodban a világot,
Már nem feketék, hanem színesek a virágok,
Tengernyi csoda rejtőzik benned,
Legyél az enyém, gyere hozzám kedves.

Lehet nem versben kéne megkérnem a kezed,
A csillagokat lehozom, ha igent mondasz nekem,
Mint egy nyári zápor, a meleg estéken,
Gyűrűm még nincs, de leszel a feleségem?

Tekse József – Kései szerelem

Hozzám ősszel jött a szerelem,
Halkan kopogott szívemen,
Mint régen várt vendég, szégyenlősen
Belém karolt, és repült velem.
Én hagytam, sodorjon magával,
Mint megáradt folyó, törje szét a gátat,
Emeljen magához ezer csókjával,
Éltesse bennem örökre a vágyat.
Rég vártam már jöttödet kedves,
Eddig csak a bánat volt vendégem,
Nézd a szemem, homályos, nedves,
És könnyeimben éled reményem.
A láng most újra ég, fényesen
Ragyog, mint nyári éjjel a csillagok,
Elűzi a zord felhőket, csendben,
Mert megtaláltam, amit rég kerestem.
Hozzám ősszel jött a szerelem,
Megsimogatta már deresedő fejem,
Rám talált egy új, vad érzelem,
S talán nem múlik el sohasem.

Lahm József versek

Mùzsàmmal rèszegen
Szemöldököm alatt
Vìzioim szülnek szüntelen,
Fènyt sikìtva agyam csuszamlós
Fantàziamocsaràba,
Nyelvemet is megcsiklandjàk, tűzbe hozzàk
S belendülnek szavaim
Ficànkodva èrtelmet nyerni.

Felbuzdulok mint lopóban a bor,
Èrtelmed elnyelem, mint gonosz mèltó jutalmàt,
S majd ittasan fekszünk,
Egymás kapujàban be-be sandìtva mèzesen…

A szerelmem él
A szerelmem él
meghunyászkodva a lázas vágyig
szívem gyönyörében alázatig,
fájdalmamnak foltozott lomja
testemet ölelő forró karjaidnak
darabja.
A csókom éget
bársonyos orcádnak mosolyáig
gyönge érintéseid varázsáig,
hullámzó érzéki üde sejtjeid
szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig
roskadásig…………

Hodászi Dominika – Csönded vagyok

Halkabb lett a zaj,
Mióta nem vagy.
Halkul a csend,
Mert elmentél tőlem.
Ha a magas fákra nézek,
A sötét talál rám.
A csönded én vagyok,
Az eső, a napsugár.

Csend van. Hol vagyok?
A sötét utca néz.
Másra ne számíts,
Ha magányosan élsz!
A magas fák dalolnak,
Az énekükben vagy.
Azt mondják énnekem,
Messze jársz tőlem.

Szállj, szállj! Messze tőlem
Tájakon keresztül.
Menj el! Nem várok rád,
Ha véget ér egy út.

Halk már a lelkem,
Nem háborgat senki.
Csend van idebent.
Felemészt a semmi.
A sok gond már elmúlt.
Egy madár csiripel:
Azt súgja fülembe,
Ha elmész, hát ennyi kell.

Zajos lett ez a csend,
Mióta itt vagy.
Elmehetsz! Tőlem el.
Már virágom nem vagy.
A rózsatövis megszúrt,
Mikor itt hagytál.
A szívem nem fogad
Újra be mostmár.

/2023.05.14./

Juhász Ilony sziromképész – Szerelemmadarak

SzerelemmadarakMadaraimat küldöm hozzád,
vigyék szerelmemet csőrükben,
mint éltető, jó búzamagot.
Madaraimat küldöm hozzád,
simogassanak meg röptükben,
cirógassák tollukkal arcod.
Madaraimat küldöm hozzád,
repülnek jó és rossz időkben,
s te őket mindig fogadod.

Madaraidat küldöd hozzám,
hozzák szerelmedet csőrükben,
mint vizet, mit a szomjazó vár.
Madaraidat küldöd hozzám,
megérintenek puhán, csendben,
mint angyal a vállam, ha rászáll.
Madaraidat küldöd hozzám,
etetőjük nyitott tenyerem,
szívemben mind fészekre talál.

Őri Györgyi – Szerelem haiku

minden szerelem
úgy születik meg, mint egy
lélegzetvétel

Őri Györgyi – Szerelem szabadvers

Hideg betűkkel nem lehet leírni a szerelmet
és pontosan megfogalmazni sem. Talány.
Akarni vagy nem akarni, érezni, Ő jön. Tudod.
Mámor, zsongás, boldog katasztrófa. Titok.

Czakó Zoltán – Túlvilági szerelem

Az igazi Szerelem az, mely simogatja lelkemet, irányítja léptemet.
Megadja a remény édes kínját
és elkísér egy életen át.
De itt nem ér véget, meg nem áll,
nem állhat útjába sem élet, sem halál.
Szerelem!
Mi volt, van és lesz,
míg élek, keresztemre szegez.
Mikor nem vagy velem, csak azt kérdezem:
-mikor jössz haza újra?
Mikor rezdül meg tőled szívem húrja, újra?
Nincs fájdalmasabb, magányosabb kín,
mint, akit a vágy és a hiány szétszakít.
Szerelemmel készülök a nagy úton túlra,
ahol majd ölelkezve találkozunk újra!
Ha itt véget ér az élet,
kezdődik egy új, véled!
Amikor majd újra találkozunk,
akkor már a temető lesz az ágyunk.
Az ős(z)i avaron leljük nászunk.
Halott szívünkből, majd egy fát teremtünk,
minden tettünkre, teremtve emlékezünk.
Az elmúló idő lesz a társunk, mert
élő világra már hiába is várunk.
Sötétben bolyongó lelkek leszünk,
így őrizzük meg fényünk, neszünk.
Kik keresnek majd, nem találnak,
nem látszik majd nyoma a határnak.
Távolban lesz már a lelkünk,
de akinek hiányzik a létünk,
az megláthatja igazi fényünk:
szerelemtől ragyogó lényünk!
Mi együtt járjuk az utat,
együtt keressük a kiútat,
mert a szerelmünk mindenen túlmutat.
Egy darabot kaptam a szívedből,
egy darabot adtam a lelkemből.
Nem kérek már semmit, semmiből,
mert éreztem egy cseppet a szerelmedből.
Óh, milyen tömény szerelem az,
melyből egy csepp is hozzád ragaszt!
Nekem már ez több, mint elég,
nem számít, ha a lelkem a tűzben elég…

Hann Judith – Még most is…

Még most is,
csak Rád gondolok,
ha felkel a hajnali Nap,
ha magányos utamra indulok,
mindig, mindig csak Rád gondolok!

Még most is,
csak Téged várlak,
ha eljő a déli Nap,
ha a Téren galambok szállnak
mindig, mindig csak Téged várlak!

Még most is
csak Téged látlak,
ha aludni tér a Nap,
ha rám csillagok vigyáznak,
mindig, mindig csak Téged látlak

Kiss Ketrin – Hazamennék

A valóság repedésein felüti fejét a vágy,
Egészen itt vagy a darabokban, kezed most is oly lágy.
De mint tavasznak a télből maradt fagyok, fájsz.
Én minél közelebb, te annál messzebb jársz.

Ajkammal írtam, s írnám minden versemet testedre,
Mert méreggel átitatott csókód bele itta magát lelkembe.
Taszít és vonzz, erre nincs ellenszer,
Egyszerre száműztél a pokolba és a mennyekbe.

Ütköztünk és égtünk, korán jöttünk vagy késtünk,
Kellett még hogy egymás nélkül éljünk.
Hogy a tükörbe nézve majd higgyünk, és ne féljünk.
Réges rég, üvegbe karcolták törékeny s végtelen létünk.

Várakozás és távolság, túl sok a jel,
Hallom ahogy a szíved félre ver.
Mégis meddig kell még lennem, mint félember?
Miért nem vagy itt, s hogy lehet, hogy érezlek?

Megállítottad az időt, te elmentél s én maradtam,
Azóta szerelmet szövök szavakba.
Egy érzés folyton melletted marasztal,
A racionalitással szembe menve, érezlek és akarlak.

Vagyok, mint a fa, melyet villám hasított ketté,
S várom a megváltót, hogy tegyen újra eggyé.
Érted időn és téren keresztül mennék,
Nem számítana esés, sem fájdalom, mindig lesz remény.

Nélküled nincs elég levegőm, te vagy az otthonom és a békém,
Dőljön hát a faktum, az egyetlen maradsz, akivel élnék.
Tudnod kell, ha egymáshoz vissza, soha nem térnénk,
Hogy én mindig maradok, s várlak, minden utunk végén.

Horváth László – Vonzásod hatalmában

Mi erő, mi Hozzád űz naponta?
Leülni melléd, mint gyerek.
Hallgatni, csendben álmodozva,
csacsogni, halkan faggatózva,
tavaszra várni réveteg.

Mágnesként húzol önmagadhoz engem,
taszítva minden tisztátalant.
Távoztatsz tőlem rosszat és sötétet,
a fájó emlékek aludni térnek,
méltatlan lelkem meg sem érdemel.

Tenyered csókját vágyja lelkem,
sóhajt, mely forrón bőrömbe ég.
Szemeddel üzend, örök mosolyával:
számunkra ebből semmi nem elég!

Bőrödbe bújok, tested rejtekébe,
az érintés hűse óvja testemet.
Szívedig merülök, fogadj magadba,
Oldozd fel daloddal bűnös lelkemet!

Magamba zárlak halk szavammal téged,
magamba zárlak testtelen.
Csokorba gyűjtött, bomlott csókjaimmal
Takarlak, óvlak forrón és nesztelen.

Tenger-kék hangodtól ékes nevetésed,
Lágy, tavaszi szélből fonott ölelésed,
Magányos táncunk a hold fénye festi át,
Csókoddal ígérj parázsló éjszakát!

Cserényi Zsuzsanna – Szerelem

A szemeddel kezded az ölelést,
Ahogy kékje átvillan a ruhán,
Amint megtapad rajtam csillogón,
Majd homályba borulón, puhán.
Már indulok, pedig még ne
Tártad ki felém ölelő karod,
Még nem is mondtál semmit,
Én máris beléd halok.

Németh Zsolt László – Kér-lelő

Fogd a kezem és bujkálj velem,
csoda vár: hétköznapi szerelem
a vihar elült de megtépázott,
fussunk innen, hagyd a világot!
Fogd a kezem, érezzem pulzusod,
tág teret szabj…ugye így akarod?
kezeimben erő, ha melengeted,
titkainkban Isten, elhiheted.
Fogd a kezem, mert még foghatod
józanság csak hűsít minden mondatot,
hadd ússzak fűszeres óceánodba
finom hajlataidon vénuszdombodra.
Fogd a kezem, körülöttünk sötét
nem az gyenge ki nyújtja a kezét,
idő nem tompít vágyat míg hívod,
oldás és kötés bennünk kévét alkot.

Földvári Anna – Filteres Libikóka

Földvári Anna költőPörgetem az Instagramot megállás nélkül,
Néhány lány sztorija a szemem elé térül.
Tekerem, tekerem és egyre jobban utálom,
Hogy ilyenek miatt magamat “szurkálom “.

Látom, mindenki szép, csinos,
Az arcuk is mind lágyan piros.
Minden szelfijük olyan tökéletes,
Mégha egy-kettő talán lehet filteres.

Tudom, hogy ez mind csak egy oldal,
Ahol valóban akárki akármit mondhat
Legalább így is kaphatnak egy kis önbizalmat
Néhány komment is simán összetarthat.

Én is próbálok: egy kis smink ide vagy oda
Nem tudom miért várom, hogy ez valami csoda
Ha nem elég teszek egy maszkolás filtert
Hátha ezzel elmulasztom az arcos hányingert.

Néhány próbálkozás után rájövök,
Ezzel amúgy is hiába törődök.
Inkább vissza húzódok kis ágyikómba
És folytatom az egészet, mint egy libikóka.

KT Tünde – Karjaid közt megpihenni

Mikor magányos reggelen csókol homlokon a pirkadat,
S én fejvesztve keresem hazavezető utamat,
Te irányt mutatsz, vitorlám vagy, evezőm a csónakban,
Tőled nyugszik meg a szívem, mikor Nap lemenőben van.
Mikor viharos időben hullámzik a tenger,
Épp csak annyi erőm van, mielőtt a víz magába nyel,
Hogy megfogjam kezeid, s Te kiments onnan,
Világítótoronyhoz vigyél el karjaidban…
Hol megpihenjek, ölelésedben nyugalomra leljek,
S megfáradt lelkemmel új erőre keljek,
Te mindenem vagy, Egyetlen, kiért szívem dobban,
Ott haljak meg Melletted, abban a toronyban.

Kiss Enikő – Látod a lelkem

Látod a lelkem,
Mely vágyakozva sóhajt utánad.
Látod a szívem,

Mely érted ver a nap minden órájában.
Látod a gondolataim,

Melyek elvesznek kapcsolatunk varázsában.
Nem kell kimondanom,
mert tudod: szerelmem örök a Földön és a Túlvilágban.

RAA – Kék Méz

Kék mézként végig-
folyik izzó torkomon
zsálya illatod.

Eltűnik minden
amikor elmész innen,
de ezt itt hagyod.

Bentről borítja
be bőrömet édesen…
Érzem: létezem.

/haiku/

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen: Irodalom

Hogomb 01

A HÓGÖMB

December van, igaz. Az első hó hava, igaz. A tél visszavonhatatlanul beköszöntött.…

VERSEKET VÁRUNK!(1)

Kortárs szerzők versei

Fogadjátok sok szeretettel a verseket, amelyeket kortárs szerzőink küldtek a FORRÓSÁG témájára!…

Ugrás ide - Fel