Az önportrék időtlen műfaja a művészettörténet szerves részét képezi.
A művészek évszázadok óta használják ezt a műfajt, hogy megvizsgálják az önazonosságot, az emberi lélek rejtelmeit, vagy egyszerűen csak kifejezzék önmagukat.
A kortárs művészetben az önportrék új dimenziókat nyitnak, mivel a művészek innovatív technikákat és új médiumokat alkalmaznak önportréik létrehozására. A következőkben bemutatunk néhány izgalmas példát a kortárs önportrék új dimenzióiról.
Cindy Sherman, amerikai fotóművész több évtizede dolgozik önportrékon. Sherman híres “Untitled Film Stills” (Cím nélküli filmkockák) sorozatában a popkultúra és a feminizmus témáit járja körbe, miközben saját magát ábrázolja különböző karakterekként.
Az önmegjelenítés eszközeként használt karakterekkel Sherman kérdéseket vet fel a női identitásról és a társadalmi szerepekről.
A brit művész, Antony Gormley szobrászati önportréi szintén új dimenziót képviselnek. Gormley testének gipszlenyomatait használja az önportrék létrehozásához, majd ezeket fémből készült szobrokba önti.
Az “Another Place” (Egy másik hely) című művén több mint száz élethű, az ő alakjára készült szobor található, amelyek a tengerparton állnak, és a nézőket arra késztetik, hogy elgondolkodjanak az emberi létezés természetéről és az egyén helyéről a világban.
Az amerikai művész, Kehinde Wiley hiperrealista festményein saját magát helyezi a klasszikus festészeti kompozíciók középpontjába, miközben kortárs témákat és kérdéseket vizsgál.
Wiley “Napoleon Leading the Army over the Alps” (Napóleon vezeti a sereget az Alpokon át) című műve a művész saját arcvonásaival ábrázolja a híres hadvezért, ezzel kihívást jelentve a hagyományos nyugati művészettörténetnek és a benne rejlő hatalmi struktúráknak.
A francia művész, Orlan a testmódosítás és a műtéti beavatkozások segítségével hozza létre önportréit. Orlan művészete provokatív, és a művész a testiség és a szépségideálok kérdéseit feszegeti.
Az “Omniprésence” (Mindenütt jelenvaló) című performanszában Orlan egy plasztikai műtét során saját magát ábrázolja, miközben a fájdalom és a test határait firtatja.
A dán művész, Olafur Eliasson a fény és az optikai illúziók segítségével hozza létre önportréit. Eliasson “Your Uncertain Shadow” (A bizonytalan árnyékod, címlapkép) című installációjában a látogatók saját árnyékukat vetítik egy nagy méretű vászonra, ezzel szemléltetve az önportrék múlandó és változékony természetét.
Az alkotás közvetlenül bevonja a nézőt az önreflexió folyamatába, és arra készteti őket, hogy elgondolkodjanak saját identitásukról és az önmegjelenítés lehetőségeiről.
A spanyol művész, Eloy Morales hiperrealista festményein saját arckifejezéseit ábrázolja rendkívül részletgazdagon. Morales “Emotional Landscapes” (Érzelmi tájak) című sorozatában a művész saját érzelmeit és gondolatait közvetíti a néző felé a festményeken keresztül, ezáltal új szintre emelve az önportrék által nyújtott intimitást.
A kínai művész, Zhang Huan performance művészete és fényképei központi témájaként használja önmagát. Huan “Family Tree” (Családfa) című sorozatában a művész saját arcára fest szimbólumokat és kínai írásjeleket, amelyek személyes és kulturális örökségét tükrözik.
Az önportrék sorozatában Huan a saját identitását és a hagyományok szerepét vizsgálja.
A fenti példák bemutatják, hogy a kortárs művészetben az önportrék műfaja milyen izgalmas és változatos formákat ölthet.
A művészek innovatív technikákat és új médiumokat alkalmaznak, hogy önmagukat és az önazonosság kérdéseit vizsgálják, miközben új dimenziókat nyitnak a művészettörténetben ismert önportrék műfajában.
