Mi az az excesszivizmus?
Az excesszivizmus (excessivism art, néha excesszív művészet) egy művészeti mozgalom, amely az 1990-es évek végén alakult ki, és amelyet a kortárs művészek ma is gyakorolnak. Elutasítja a hagyományos esztétikát, és esztétikailag kihívást jelentő művek létrehozására ösztönöz, a hangsúlyt a túlzásra, a szélsőségességre és a túlzásra helyezve.
A túlzó anyagok használata és a radikális önkifejezés attitűdje révén az excesszivisták olyan témákat vizsgálnak, mint a fogyasztói társadalom, a nemi szerepek, valamint a művészet és a populáris kultúra közötti hatalmi dinamika.
Az excesszivisták gyakran alkalmazzák a médiumok széles skáláját, beleértve az assamblage-t, az installációt, a szobrászatot, a festészetet, a performanszművészetet és a digitális technológiákat, hogy olyan műveket hozzanak létre, amelyek elmossák a képzőművészet és a populáris kultúra közötti határokat.
Íme, néhány saját kép az excesszívista művészeti stílus összefoglalásaként a művészeti kifejezésmódja alapján, hagyományos és modern technikával, illetve témákkal.
Kattints a képekre a nagyításhoz / lapozáshoz! A cikk a galéria után folytatódik.
E konfrontatív darabok létrehozásához gyakran kombinálják a “magas” és “alacsony” művészeti elemeket, például giccses tárgyakat vagy talált anyagokat olyan hagyományosabb összetevőkkel, mint a festék vagy a szövet. Az így létrejövő kompozíciók néha humorosak, de mindig felhívják a figyelmet a társadalom materializmus iránti megszállottságával kapcsolatos kérdésekre.
A mozgalmat orosz származású művészek egy csoportja, köztük Oleg Kulik kezdeményezte, akik extravagáns előadásokkal akarták sokkolni a közönséget, hogy kizökkentsék az elfogadott művészeti konvenciókkal kapcsolatos önelégültségből. Azóta olyan művészek terjesztették ki, mint Patricia Piccinini, aki szintetikus anyagokból készült, groteszk módon megformált állataival arra készteti a nézőket, hogy elgondolkodjanak a természetellenes formatervezés következményein. Egy másik gyakorlója Rachel Harrison, akinek nagyméretű installációi a textúrák és színek intenzív rétegződésével felismerhetetlenné teszik az ismerős tárgyakat.
A többlet minden formájának – a fizikai anyagoktól a kifejező gesztusokig – feltárása révén az excesszivizmus egyedülálló látásmódot kínál annak újragondolására, hogy mi is a szépség napjainkban. Ebben a korban, amely az elérhetetlen tökéletességet bálványozza – az igazi szépség valójában közös emberségünkben rejlik, amely magában foglalja a hibákat és a dicsőséget is, amelyekkel nap mint nap találkozunk.
