Álomvilágban bolyongok,
furcsán természetesek a dolgok.
Egy beszélő fa, egy szavaló kő,
egy folyó ami énekel, miközben folyik.
Vibrál és laggol minden,
mintha egy erőtlen képernyő kelne életre,
de valahányszor megpróbálom megérinteni,
a kép szétesik, mint az itt és most.
Uralkodni a szürrealitásban,
ahol a lehetetlen valósággá válik.
Csak egy múló árny az egész,
de örökre csapdába esve ebben a pillanatban.
De még ha vándorlok és elakadok is,
ebben az ismeretlenben is elvagyok a szépséggel.
Felfedezni és bolyongani szabadon benne,
Ahogy a közeli illat-aurájának emléke körbevesz.
/RAA
