Kortárs szerzők versei

2023.08.22.

VERSEKET VÁRUNK!(1)

Fogadjátok sok szeretettel a verseket, amelyeket kortárs szerzőink küldtek a FORRÓSÁG témájára!

Adorján Lea Zoé: Hőség

forró sűrű levegőben
remegett a pillanat

elmém meghitt békéjéből
szublimált a gondolat

izzott minden körülöttem
fénylő szikrák sercegtek

narancsszínű fortyogásba
olvasztottad lelkemet

mindhiába hevít lángod
s tombol hőség odabent

napkorongnak katlanában
edzettem meg szívemet

Balassa Olívia: Nyáridő

Lila ereim örvényében nyihogó
vérvörös csikóhalak
kitárják lelkem lakatos kapuját,
s horkanva tódulnak ki rajta szerteszét.
Egyre csak dobban, lobban a szív.
Kinőnek lábaik.
Már kívül a testen nyargalásznak, csattognak, csilingelnek.
Nem forognak többet az erek körbe futó
Ariadné-labirintusában.
Egyre csak dobban, lobban a szív.
Vágtatnak önmaguk feledten,
s lesznek nekik égbeemelő szárnyaik.
Repülnek zöldellő domboldalakon
szárnyalnak virágzó hegyi ösvényeken.
Tengerekben ügetnek,
szédítő egekben úsznak.
Egyre csak dobban, lobban a szív.
Beljebb s beljebb vágtatnak
pezsdült városok végtelen utcáin át
aranykupolás templomok felé.
Az embertömegből egyet-egyet
végre kedvükre ölelnek át.
S közben dobban-dobban a szív.

Bene L. Krisztián: Forróság

Kánikula uralkodik, mit a forróság vezet.
Értetlen nézi az árnyék hűvöse.
Napsugarakkal éltet, s hőséggel vértezett.
Fénnyel ragyogja be, tüzének ékköve.

De a forróság mit jelent? Mit takar a szó?
Hőségben forradó, lángoló perceket?
S ha ez lenne, meddig él, mikor lesz porladó?
Tűzből feltámadó véget, vagy kezdetet?

Netán rajongás, láz, szenvedély piruett?
Vehemens, lobbanó, s robbanó érzelem?
A forróság mit takar, mit rejt e sziluett?
Értetlen, érthető, téboly, vagy értelem?

A forróság kell, mert a forróság tanít!
Fékezni, érezni, éltetni a parazsat.
Van, hogy megszédít, s olykor meg józanít.
S a forróság hozza el, a vágyat, s a nyarat.

Deák Mónika: TŰZFÖLD, ANYAFÖLD

Tűzföld, Anyaföld,
parttalan lángok,
sípol a vér ereimben.
Szoknál, vagy szöknél,
hangtalan várok –
megfagy a fény kezeimben.
Elfutsz, ideérsz,
dobban a lábad,
csurran a vágy, belecsobbansz.
Arcod, mosolyod,
s őrzöm az álmod,
perzsel a láng, s vele lobbansz.

*Deák Mónika* © Szerzői és minden jog fenntartva

Forrás: https://mandolatok.blogspot.com/

Ficsór Károly: Egy s ég

Átölel a nyár
Csillagszemeivel mosolyog
Az éjszaka
Talpam alatt a forró Föld
Orromban virágok illata
Örök nyomot hagy bennem
Minden pillanat
És szétárad sejtjeimben
A Lét…
Kérlek Mindenség
Ringass, ringass még…

Ficsór Károly: Álhír

Ilyen melegben
Napra menni vétek
Az árnyékok több helyen
Az aszfaltra égtek.

Földi Erszébet: Hőségriadó

Ez az a meleg már
enni sem lehet kifolyik
szemed űrén át az agyad
gondolat nem marad
szárazon a koponyád
mélyén egy véglény
esőért kiált kiálltad már
a próbát de hiába porolod
a strófát a pixelek olvadva
csorognak szenzorok
ujján megáll a levegő
új holdra vár a sarki
lámpa fénye és felhőt
álmodik a kopott bolond.

Földi Erzsébet: Tűzvágta

Izzik a tarló nyári határban,
nap heve fűti sárga talárban,
sáska a torzson szédeleg szomjan,
szárad a kóró a traktornyomban.

Porlepte úton brummog egy Astra,
ablaka villan, röppen a szikra,
tűzménes vágtat füstös csatában,
lángol a tarló nyári határban.

Füleki Virág: Nyár esti hajnal…

Hevít a vágy ,hogy újra elérjem…!
Forró a tűz ,hogy lobogva égjen…!
Dobog még a szív, hogy dalokat zengjen
Édes a keserű ,akarom hogy éljen..!
Nyáresti hajnal aranyban táncol…
Ifjú szívekbe költözik a mámor…!
Suttogja a szél a múlt zenéjét..
Ringadozó csónak
árnyakkal kísért…
Táncol egy pár a stégen…
hófehérben
A hold világol  fent csak
a csillagos égen…
Nem feledem én sem…
hogy volt egy nyár …egy dal …
egy tánc…
forró homok lábam alatt …
Hol volt …hol nem volt …
Volt egy szédítően perzselő nyár…!
Hűsítő habok…lágy szellő…
Varázslat és mámor…
Volt egy édes a keserű után…!
Nyáresti hajnal aranyban táncol…
Ifjú szívekbe költözik a mámor!
Hajnal után jön  a hűvös alkony…de
Szívedben a vágy …soha el ne hagyjon!

Gáll Júlia: Nyári tűnődések

Szobámba bújva izzadok csendben
ontja melegét az áldott Nap
klímát nem kapcsolok
drága az áram
spórolni kell, a költség nagy.
Elfoszlott álmok szakadt rongyok
körbeveszik megfáradt életünk,
emlékeink életre kelnek
előhozzák gyermeki éveink.
Hirtelen körülvesz egy lámpa fénye,
a petróleum lámpa illata
felsejlik benne egy kicsi lányka
gyufával a kanócot ahogy gyújtja.
Olvasni szeretne a gyenge fényben
a hold fénye is erősebb,
de hunyorogva merül el
a szép regény rejtelmeiben.
Nyugodt, boldog
gyermekkori emlékek,
nem voltunk elkényeztetve
hálát adva köszöntük,
tiszteltük szüleink érte.
Becsüld amid van, szeresd akit kell
nem számít ha téged nem szeretnek,
tollamból fogy a tinta,
én is elfogyok
majd eltöröl egy mozdulat.

Gáll Júlia: Forróság

Augusztus van, nagy forróság
hová bújtál kedvesem
a hűvös sötét kis szobádban
vársz reám szerelmesen?
Jöjj velem ki a partra
a patak vígan csörgedez
átölellek madár dalol
tücsök ciripel teneked.
Esti  lámpa a pirinyó
szentjánosbogár
lesz nekünk
reggel a hűvösben
rigófüttyre ébredünk.
Hogyha az ősz rőt levele
hirtelen vállunkra hull,
ördögszekéren utazva
mi a nyárról álmodunk.

Gálos Lionel: Gyönyörű halál

Sercegő bogár a lámpabúra alatt,
gyönyörű halál lesz.
Koppan az elvakult fej, mely fénynek szaladt,
Rémes valóság ez.
Apró árnyéka szoba félhomályában,
világít a falon.
villanykörte égető magasságában,
hófehér plafonon.

Ez volt a világa, s most az egész világa,
egy izzadó börtön.
Csodás, nyitott cellájába bezárva,
csak meg kéne szökjön.
Langyuló műanyag, kiszáradt maradás,
végső némuló nesz.
Színpompás fals csillag, utolsó harapás,
gyönyörű halál ez.

Góczán Bettina: Kánikulában

kánikulában
valahogy könnyebb
ledobni a terheinket
lenge ruháinkkal együtt

kánikulában
verítékkel nehezebb
az alkotás örömében
mélyen elmerülni, sikerben sütkérezni

kánikulában
valahogy kába
a lélek – pilledt a test
a perzselő szenvedélyeknek is melegük van

Góczán Bettina: Fülledt város (haiku)

Izzadtságában
liheg a fülledt város
esőtáncra fel!

TIPP:   Bemutatjuk: Haupt-Kutas Mónika Írónő

Gulrich Ildikó: Angyali mese

Mesebeli csónakon a csillag tengeren,
ül egy angyal szótlanul, várja végtelen.
Hold udvarán partot érve kis kertet talál,
könnyeivel locsolgat szegfűt, ibolyát.
Kecses sólyom megpihen az ifjú karjain,
véle táncol, szoknya libben késő hajnalig.
Tejútrendszeren keresztül új bolygóra ér,
kedves angyal hűvös szellőn nyugovóra tér.
Másnap kelti nap szikrája, felcsillan szeme,
mesebeli csónak viszi titkos helyekre.
Sivatagi domb mezőkön mezítláb tipeg,
tündér lábak nyomát rejtik a homokszemek.
Égeti a nap sugara, tűzforró a kies táj,
szomjat oltó friss forrásra vágyik és megáll.
Szemeiben bánat fakad és a földre hull,
könnyeiből forrás válik s e víz elvadul.
Felmarkolja a homokot elfújja a semmibe,
csillogó gyémántként viszi a szél messzire.
Véget ér a látogatás, csengő csilingel,
boldogsággal szívében újra útra kel.
Mesebeli csónakon a csillag tengeren,
ül egy angyal ki énekel, várja végtelen.

Gulrich Ildikó: Vágy

Édes vörös,
tetszik nagyon,
karcsú ruhája áttetsző.
Megrészegít
ez a mámor,
ha ajkaimon érzem őt.

Torkom száraz,
testem remeg,
ha enyém többé nem lehet.
Ágyba viszem
felforr vérem,
a nemes bort így szeretem.

Gyenge-Rusz Anett: Vörös halál

Vörös lánggal lüktető,
ékes pipacsmező!
Benned fürödve elvesznék.
Selymes szirmaidat lágyan tapintva,
kesernyés illatodba olvadva,
perzselő tüzedbe fulladnék.

Gyenge-Rusz Anett: Nyári emlék

Augusztus leghosszabb napsugara
emlék-pecsétet égetett a bőrömbe.
Szívemig izzott. Beletapadt.
Ott él örökre.

Halászné Magyar Márta: Nyári bolondozás

Amikor elérkezik végre a várva várt nyár
egy kis bolondozás mindenkinek jár,
ilyenkor talán a komoly is elvigyorodik,
az a jó, ha a mosoly az arcokról le nem kopik.

Ellátogat egy strandra aki csak teheti,
persze csakis azok, kik a fürdőzést kedvelik,
úszni egy medencében, tengerben, tóban,
pihenés, egy kis napsütés, ez így nagyon jól van.

Talán még a fagylalt is napszemüveget visel,
strandokon mókás matracok lebegnek a vízen,
a mindig elegáns is megbékél az apró bikinivel,
elnéző az is, ki máskor árgus szemekkel figyel.

Van, aki fagylaltot öblít le egy korsó sörrel,
aztán jókedvűen, minden szembejövőt megölel,
láttam, aki virslit mártogatott olvadó nutellába
és jóízűen tömött ebből fél tucatot magába.

Jólesik a jegeskávé sok finom fagylalttal,
a behűtött görögdinnye tejszínhabbal,
fogy a fokhagymás lángos is kilószámra,
gyógyvizes medencében lehelünk egymásra.

Strand füves területén fekszünk pléden,
ha nyugágy kerülhet alánk az maga az Éden,
napernyő a fejünk felett vidáman feszül,
reméljük az UV sugár ezen nem jut keresztül.

A mindig öltönyt viselő is nyáron shortban táncol,
megfeledkezik a hétköznapi kemény világról,
önfeledten veti bele magát az ember a habokba
ha megteheti, hogy vízparton pihenjen nyaranta.

Mikor itt van végre a várva várt nyár,
bizony egy kis bolondozás mindenkinek jár,
kikapcsolódás, pihenés, feltöltődés kéne
nem csupán nyáron, hanem egész évben.

Élvezzük hát a napsütést, a strandot,
ha eljutunk oda akkor a tengerpartot,
vagy a kertet, teraszt, erkélyt, parkot,
pihenjünk, mókázzunk ahol ez megadatott.

Horváth Ágnes Eszter: Nyári csók

A nyár csókja forró
Szívekbe lágy borzongást oltó,
A szellő illatos, és édes
Perzselő naptól szenvedélyes.
Földi kincsek hűsítő játékát, ha nézem,
Azt hiszem, a Lélek boldog táncát élem.

Horváth Ágnes Eszter: Csacsogó vízcseppek

Illatos kövek, színes álmok
Aranyhídnál rátalálok.
Rátaláltam, nem kerestem
Csukott szemmel vízbe estem.
Víz habjai felemeltek,
Száraz partra kitereltek,
Csengő-bongó csepphalom
Lehull mind a vállamon.
Szikrázó kis könnyed játék
Cserfes szellő, nagy ajándék.
Forró nyáron naplopó,
Hűvös vízből kortyoló,
Nézem e forró aranyat,
S beborítom magamat,
Beborítom napfürdővel,
Vidám szóval, friss esővel
Csacsogó csengő szól szívemben,
Itt van a nyár, minden rendben.

Horváth Piroska: Fülledt július

Szikkadt hajnalon már aszal a csend,
a langymelegben kábán ballagok,
lábamon saru – ez most itt a trend,

forró aszfaltba süppedek mélyen…
…fonnyadt arcomon ül még az álom,
egy verejtékgyöngy – mi lesz majd délben,

lenge ruhámon egy pille piheg,
lomha egy hajnal – horkol a falu…
tetteknek vágya bennem sem zizeg…

ébrenlétemre álomkór tunyul,
…még kívül vagyok – magamon kívül,
monoton reggel – lélek is kukul,

szénaillatú, tikkasztó közöny…
…ágy szélén ülnék még pizsamában,
ehelyett most teendőim nyögöm,

teszetosza perc unottan slattyog,
mint egy csiga az akácerdőben…
forog a kerék – gépezet kattog,

eljön az est, a várva várt álom,
a ventilátor eljárja táncát,
csillan egy fény a reményszilánkon.

Horváth Piroska: Esőtánc

Szilánkos, oly forró a nyár,
cammog az idő – lassan jár,
szikkadt fű mögül gyík szökött,
pimasz légy lustán zümmögött,

forró aszfalt – kátrány süpped,
száraz kórón szöcske csügged,
a horizont vibrál, pulzál,
csend piheg a mohás kútnál,

fonnyadt levél sercen, pördül,
kicsit távol égbolt zördül,
most még nyugodt, mint egy kisded,
csintalan lesz, harap, csipked,

kamasz szellő szemtelenül
idenyargalt esztelenül,
csörren, zörren vihar-lánca,
csillapodik esőtánca,

fűszálhegyén csilló cseppek,
megszelídült, csendesedett,
napfényében ezüst-szálak
óhatatlan köddé válnak,

napkönnyei semmisültek,
tarka hídon elgördültek –
bíbor-nyelvű arany-sárkány
leheletből nőtt szivárvány…

Kardos Judit: Emlék

Élted és éltem
Nyaraink fülledt éjszakáit
Tikkadó messzeségből tűnt csak el
a remény.
Csókod és szorításod lüktet ereimben
Pára és remegés fülsiketítő hullámai.

Csak a forróság maradt
Élted és éltem a lángoló magányt.
Megéget a röpke gondolat
Mint tüzes parázs talpamon.
S a seb örök nyoma
Lépteim után jár.

Ladányi Anita: Nyár

Nyáron születtem
mégis fáztam
az anyaméh melegét
akkor visszavágytam
később is űztem
a perzselő meleget
nem győztem feledni
a cseppfolyós teleket
mezítláb szaladtam
fagylaltot nyaltam
tarló és kavics
szúrta a talpam
zivatar után
fojtott a pára
még sincs az emléknek
csillogóbb párja
kukoricák között
egyedül bolyongtam
a végtelen magánytól
sohasem szorongtam
enyém volt a féktelen
természet ereje
teremtőm tenyerén
a gyerekkor melege

László Bernadett: Forróság

Elszáradó szárak zörrenek meg,
esőt szomjazik a föld az öreg,
utolsót sóhajt egy szép kardvirág,
és földre hullajtja lila szirmát.

Molnár Krisztina: Napraforgó kontra szotyi

Mintha minden
a legnagyobb rendben lenne,
s volna,
úgy lebeg a napvitorla,
egyetlen bejáratnál sincs torlasz.
Hová vezet az út onnan,
ahol csak napfény van?
A túloldal hányfelé,
s hányféle kiutat,
beteljesülést vagy
hiányt mutat?

Boldogság imázs ma…
Mozgásban haladó testtudat,
jóllakott alakformált jövőkép,
feltöltött, szabad vagy kötött,
mell és derékbőségtől
független felöltők,
kiegészített, festett körmök,
műszempillás “báj”,
uv színű úszógatyás,
sup deszka strand királyság,
konditerem, szauna,
masszázs, zsírégetés,
tíz alkalmas bérlet,
csinos hétköznapi jólét,
kigyúrt önkielégülések…

Bő hozamú befektetések,
folyékony telítődések,
mámorban úszó türkiz képek,
megsokasodott,
elcsépeltnek tűnő,
szellemi megvilágosodást hirdető,
létező, s nem létező,
szélrózsa elmélet,
spirituális labirintusokat
járó utak, utazók,
adott személyekhez,
helyszínekhez kötött,
igaz vagy hamis,
“letisztult” színjátékok,
különlegesnek ható,
előadások, kellékek,
meggyőződés nélküliség hit,
túraimádat, salsa estek,
áthajló párosodás,
zumba ‘zombis-ugri-bugris’,
csípő billegtetések,
gyakran elhangzó,
‘én már más vagyok,
mint aki eddig voltam’ szemlélet…

TIPP:   A Kortárs Költészet Legnépszerűbb Szimbólumai és Metaforái

Zenevilágos sodró kilengések,
füsti fecske kirepülések,
fantasztikus szelfizések,
fesztivál élmények,
mert mindenki
ott van a szeren…

Mobil fényképalbum,
és követések,
örök fiatalság érzet,
vákuumcsomagolt termékek,
megveszem,
‘oszt fogyasztom vagy fagyasztom,
mert rá van pecsételve,
hogy egészséges…

Akkumulátor savval,
bőven ellátott települések
és utazó egységek,
én, s ‘csakis’ én,
“balesetmenteset” kérek,
hibrid világszemlélet,
a márkajelzések,
még mindig lényegi kérdések,
válogatós macska-kutya,
nagyon ehető vagy
teljességgel elutasított,
eledel élménnyel…

Perzselő forró nyár,
az sem gond,
ha néha posvány,
s aranylázzal jár,
csak legyen tömény,
a ‘magasléc’ nyaralás,
na meg az élményutazás,
mindegy már,
hogy bubis vagy mentes,
ráér a kijózanodás,
stroboszkópikus sokk,
rövid felfogás,
ismerősöknek mutogatott,
emlékkép kalauzolás…

…s egyszercsak,
bekövetkező,
nyúlós, csendes visszavonulás…

Miközben háttér morajlással,
időnként tarkón csapva,
szivárog a
“Társ’ a ‘dalom “mantra”.

/ világszinten zajló,
hazug, lop, csal alap,
mi kivált,
háborgó fegyveres rontást,
értelmetlen halált,
határ szabdalást,
alattomos megtévesztést,
nem létező,
segítő egészségmegőrzést,
kisemmizést,
pallosjoggal a kezében,
éhbérért kordában tartó,
elhintett jóléti érzést…/

“Szóljá’ má’ muternak,
dobjon le szotyira pénzt!”

/Vad Fruttik: Sárga zsiguli/

Christart íRKáK 2023. 07.23.

Mozgi Henrietta: Vágyódás

Szikrázik a levegő amikor véletlenül hozzád érek
Huncut szemed küldi a jeleket
Dobd már el végre az észérveket
Élvezd velem kicsit te is az életet
Rád vártam eddig édes
Ne hagyd, hogy megint a szíved veszítsen, mert akkor csak látszólag lehetsz
boldog, ezt te is tudod
Többet érdemel a mosolyod, és a lényed
Töltsd velem ezt az éjjelt
Engedj a kísértésnek
Hadd mutassam meg neked milyen az, amikor igazán forrón érintenek

Mozgi Henrietta: Légy nekem

Légy a nyári réten heverésző részem,
záporban a menedékem.
Sétálj velem kéz a kézben,
a simogató szélben.
Szerelmes szavakat suttogva csókolj a nyakamba,
így varázsolva pírt a szeplős arcomra.
Húzz magadhoz közel,
és feküdjünk hanyatt a csillagos ég alatt.
Kívánjunk egymásnak szépeket, hogy az álmaink ne csak álmok maradjanak.

Oláh Tímea: Napfényben

A parton álltam fehér ruhámban,
A nap lemenni készült épp,
Ezer színre festette a vizet,
Volt benne sárga, piros és kék.
Hallgattam, mit súg a tenger,
Nyugalmat árasztva lelkembe hatolt,
Láttam, a habok ki, bejártak és egy nagy a sziklán landolt.
Delfinek játszottak, a vízben pajkosan ugráltak
S úsztak tova,
Előttük halrajok jártak, s nem tudták, merre bújjanak, hova.
A horizonton a fények játéka mesés színekkel vonta be a kék eget,
Madarak szálltak messze délre, és úsztak velük a fellegek.
Néztem a végtelen óceán kékjét, éreztem, szívem ott megremeg,
Súgta nekem meséjét, neki adtam hát lelkemet.
Oly szép ez a táj, bevon arannyal, azt hiszem, itt most minden kerek,
Feledni vágyom mindent, mi bántott,
Élvezem most létemet.
A világ hatalmas porszem vagyok itt, mit a szél messzire repít.
Gyémánttá válok a súrlódástól, és úgy érzem, élek
megint.

Oláh Tímea: Teremtsd meg!

Egy nyári délután séta a parton,
Homok talpad alatt, verejték az arcon.
Forró a levegő perzselő e táj
Elvakítja szemed az erős napsugár.
Haladsz az úton, a vizet keresed
Hullámzó tenger van szembe épp veled.
Gyorsul a tempód lassan eléred,
Hűsíti tested, hűsíti véred.
Mosoly az arcodon jól esik ez a nap,
Szárnyal a szíved, s a lelked is szabad.
Megkaphatsz mindent, hogy ha elhiszed,
képes vagy teremteni,
Az univerzum fog neked ebben segíteni.

Riczu Joli: Nyár

Perzsel a nap, tücsök zenél,
szöcske szökell, fűszál hegyén.
Patak csobog völgy ölében,
szitakötők a tükrében

táncot járnak, föl, leszállnak.
Színes szárnyuk szivárványban.
Messzeségben búzatábla,
előttem van délibábja.

Hullámoznak kalászfejek,
megsárgulva integetnek.
Felhők gyűlnek, jő a zápor,
betakarja esőfátyol.

Hirtelen jött, hirtelen megy,
újra nap süt dombok felett.
Bőrig áztam, mégse fázom,
nap melege a kabátom.

Solymosi Lívia: Forró lett a világ!

Forró lett a nagy,egész világ.
Forró lett az izzó,lüktető élet.
A lelkek tűzpirosan égnek.
Nemzetek békét vágynak.
Szabadságot a jövőbe látnak.

Forró lett a nagy egész világ.
Forró lett az izzó,lüktető élet.
A talpak tűzpróbája feléled.
Emberek rabságból kélnek.
Ébredést a fényben remélnek.

Forró lett a nagy kerek világ.
Forró lett az izzó,lüktető élet.
A forróság az emberi düh képe.
Csattanva,megfeszítve járva.
Erdő lobogó tüze,háborúsága.

Forró lett a nagy kerek világ.
Forró lett az izzó,lüktető élet.
Vadság tüzében,emberek élnek.
Elemek tánca,lelkek viháncolása.
Őrült,esztelen,hangos kacagása.

Forró lett a nagy kerek világ.
Forró lett az izzó,lüktető élet.
A lelkek vigasza,szívünkben ébred.
Simogató fényes hullámokra vágyva.
Megbékélve a szeretet nyugalmában.

Forró lett a nagy kerek világ.
Forró lett az izzó,lüktető élet.
A változás felhevülten,imával kérlel.
Hogy ember,csendesedj lelked viharában.
Forróság hűljön le szíved oltalmában.
Légy galamblelkű a nyugalom otthonában.

Sólyom Veronika: Szép nyári nap

Madárcsicsergésre ébredtem máma.
Minden nyári hajnal csodás világa
ez a mennyei füttyszó.
Hallgatni oly jó
mielőtt tovaszáll, odébbáll,
midőn a város népe meg sem áll.
Meg-megébred a dolgos gyermek,
ki soká fent volt még pihenget.
Szorgos édesanyák a konyhában várnak
kedveskedni vajon hogyan tudnának
e korai órán minden éhes szájnak.
Reggel még hűvös a levegő,
esti vendég volt a nyári eső.
Harmatos fűszálak közt kis békák hada
útra kél, s a víz útját kutatja.
A lombok közt midőn felbukkanva,
kellemesen simogat még a nyári nap sugara.
Ilyen korai órán igaz jó barát Ő,
testet-lelket-szívet, orcát átmelengető.
Ó, jaj, ha delet üt az óra,
bújjon mindenki odúba
Fent az égen sehol felhő,
hátha az este már eljő.
Megáll ilyenkor az élet,
ki-ki várja míg visszatérhet.
Egy hely van hol ilyenkor jó,
lombja árnyékot adó.
Mindent éltető fény most sötétbe űz,
élő már nem bírja annyira tűz.
Én már az Őszt jobban várom,
Ő az én igaz barátom.
Mindkét karom majd kitárom,
midőn az esőben a táncom járom.
Isten Véled forró reggel!
Elengedlek szeretettel!
Láss csodát: hát itt az este.
Milyen mesés naplemente!
Egyik szebb ám mint a másik,
szebbnél-szebb színekben pompázik!
Arany ösvény vezet most haza,
vagy hívogat: ,,Gyere ki, nosza!”
És ha még fölkerekednél,
erdőn-mezőn által mennél,
eléd tárul pompájában,
elveszhetnél két karjában.
Mennyi virág, mennyi csoda!
Ez a világ nem mostoha!
Kékek, sárgák ezer ágon,
ezer bokor, ezer tájon.
Mező míg a szem ellát,
tücskök húzzák a nótát.
Térjünk most már nyugovóra,
hagyjunk csodát virradóra!

Soós Gábor: Forróság

Mintha lomha léptű lovak húznák az időt maguk után,
úgy vonszolom csüggedt testem, tétován, némán és bután.
Patáim a föld sebeit tépik, de vér helyett a meleg tör elő.
Plüss kutyák kucorodnak a hűvösbe, orruk farkukra nő.
Csak egy szomjas madár árnyéka, mi óvatlanul lebben,
mint távoli szellő, a faggyúvá olvadt világegyetemben.
Izzadt sóhajok mállanak szét, s csorognak le a fákon,
a kiégett tájat most aranyló buboréknak látom,
s arra vágyom, hogy végre én is az legyek.
Súlytalanul lebegjek a föld felett, majd kipukkanva
– mint fáradt szerelmesek a hitvesi ágyra –,
hullhassak vissza permetként a fuldokló tájra.

TIPP:   Újrahasznosított Költészet: Fenntartható Versek Talált Szavakból, Sorokból!

Sz. Pál-Kutas Orsolya: Forróság

Forró szél fúj, tar a világ,
mint a pokoli túlvilág.
Elbújt a víz lenn a mélyben,
állatokban, emberekben.

Száraz a föld, cserzett bőre,
mintha öreg ember lenne.
Elporladnak a virágok,
mint megannyi szép világok.

Fenyőből a gyanta cseppje,
a megolvadt fáradt könnye,
rövid útján gyorsan szárad,
nem ad reményt a világnak.

Vándor rója hosszú útját,
elfelejtse nehéz búját,
szomorúan néz az égre;
Hol egy felhő? Eső kéne…

Sós bőrét a nap csókolja,
nyomát a szél porral szórja.
Nem vágyik az emberekre,
őt már senki ne keresse.

Száraz földön szomjas lélek,
megnyugvást már nem remélek.
Szomjam a kút már nem oltja,
búmat a szél el nem fújja.

Tarcsa Virág: Csendélet

Hullámon csillámló fények,
Csendesen úszkáló kacsa,
Part mentén zümmögő méhek,
Szem elől elrejtett tanya,

Napon száradó farakás,
Réten elsuhanó szellő,
Lassan kezdődő aratás,
Kék égen pár bárányfelhő,

Talp alatt nyikorduló stég,
Vízen ringadozó csónak,
Üdítőben olvadó jég,
Vékony hálója a póknak,

Soha nem feledett képek,
Ilyen is lehet az élet.

Tekse József: Csak napoztam

Nyár tüze lángol bőrömön,
s fájón sziszeg a tegnap délután.
Nyög az éjszaka a hűvös szobában,
ébresztenek a vétlen mozdulatok.

Gyűrt lepedő bőrömbe váj,
mintha nyúznák elevenen.
Tegnap még nagy legény voltam,
szembeszálltam a déli Nappal is.

Mit nekem gyilkos sugár,
mit nekem az ócska beszéd,
ki bátor, nem fél, még akkor sem,
ha sistereg rajta a verejték.

Férfi volnék, vagy micsoda.
Na, micsoda, egy ostoba,
ki akkor nevetett, ma zokog,
mint gyermek, kinek hátán ostor pattog.

A hajnal még ébren talál,
halk kattogással vánszorog az idő,
nem kegyelmez, kelni kell,
dolgos hétköznapokat indít a hétfő,
s az arcomra kiült grimaszból látják,
nem kell az ölelés, nem kell a baráti vállveregetés.

Ma nem.

Tekse József: Hőségben

Úgy érzem magam,
mint rák a forró vízben,
saját levembe főve
tüzes panelfalak között,
mert a nyár napfonalból
e koldus világnak
bűnért, áldásért,
meleg gúnyát kötött.

Pokol ez már, úgy hiszem,
a vér ereimbe, mint lávafolyam
hordja szét a sivatagi szelet,
hessegetve a gondolatot,
hogy egyszer még,
a sarki hideg arcán,
az ébredő hajnal hűs csókjától
még mosoly is lehet.

Most még az ördög rakja
forró katlanába a tüzet,
kátrány szagú szelek
kúsznak be a nyitott ablakon,
az ég tükörarcán
kisimultak a felhőráncok,
így a tikkadt világ most,
most könny nélkül zokog.

Tetőzi Csilla: A teleportálás tűnődése

Izzadó földkoronák.
A kiszakított birodalmak.
Eltűnni a vízben
Oldott sóvá és kifúrt kővé…
Tündérek zsebében-
Akik az álmokat valóra…
A változást a tenyerükön…
A semmiből nyíló ringató hintákat világra…
Egyik helyről a másikra-
Hozva, hordozva,
Váltva, megváltva.

Mint Babilonban,
Ahol mindenki épít
De senki nem ért
Csak portáltól portálig
A békét űzve
Napfelkeltétől napnyugtáig
Nyelvek nélkül beszél
Organikus kantáta tételenként
Csapódva szikláknak
Lábán viszi a kavicsot
Hűt és perzsel
Fájva és simítva
A színek olajos csillogását szórva
Újabb legyezőt ránt
A kő karcoló hangján penget
Villák édeni során.

Az órák ideje lejár
A pocsékolás ellenében az időtlenség áll
Átlátszó mutatók
Semmi sem titok
Víz mélyén imbolygó hologram árnyékod
A környezet köztiszteletű voltában
A tenger habjai szabados,
Akadálypályán futó szelével
Eltalál oldott nyilával.
Helyek, ahol minden más
Csak az akarat azonos
A Nap fényesebbre vált
Mozdulatlan örökségű ég
Tengelyének mentén s boldogan
Bőrükből kicsavarodó tető, de fák.

Óvárosi mondás történetek s
Modernkori történések nyomán
Kunyhók puszta partú tekeredő lelkében
Ahol hullámok mossák a testet
S a szellem tovaszáll
Az esti városok fényébe váj
A holdtalan csillagos éjbe
Nappal magasba
Mikor a kies a fenséggel hál.

A tengerszinttől a plafonig
Pici átlátszó jósgyűrűk
Belenézve furatán átjárót lát
Kinevetve minden időt s helyet.
Mindenütt otthon, de a legjobb most.
Bomló civilizált rendünk kifuttat medréből
De felkutatjuk szabálytalan partját
Szaladunk a sziklán át és lejjebb
Az illanó és iszkoló teljes élet után.
A látókör széles,
Magas a horizont,
A változás sója a színek mirigyének
Sejtjein élő, merev márvány mozaikok
– Súrlódó, örök ringatása.

Tóth Andrea: Nyár

borúsan sóhajt fel a nyár
július havának derekán
alkonyatkor meg-megáll
napszítta mezők határán

tüzes nyilai az esővel
káoszba borítják a felhőket
szikrázó szélviharral söpörnek
fülledt éjszakai földeket

dús lombok alatt elpilledt
disszonáns tücsökzene ciripel
feketéllő vizek fényiben
sápatag holdsugarak ringnak el

virágillatot lehelnek a rétek
régmúlt korok mámora ébred
madár dallamokban révedezve
pilletánc kering a végtelenbe

Vadászi Zsuzsa

Ragyogó, múlandó
Izzó, izgő-mozgó, illanó, villanó, suhanó,
Parázsló, aranyló, fénylő, felkelő, lemenő,
Te vagy nekem minden, ami perzselő,
Mélyből feltörő, szikrázó, forrón olvadó…
Pezsdítő, pirkadó, hamvába holt, porladó, hervadó, kókadó, lankadó, hanyatló
Hullócsillag, napsütés, vulkán, szemfényvesztés, illúzió…
Egy szép emlék, egy szerelem, minden, ami ragyogó, mulandó…

Varga Tímea: Babaváró nyár

Forró az aszfalt a talpam alatt,
Alszik a gyermek a szívem alatt.
Koppan a léptem, hallgasd babácskám,
Sodor az éjjel Balaton partján.

Csobban a vízben felhevült testem,
érzed-e kincsem, könnyebbülésem?
Bársonyos hullám simogat lágyan
Téged és engem, nyár-éjszakában.

Csillag vigyázza mindkettőnk álmát,
Bújj a világra, ne tétovázz már.
Tudom, hogy fáj majd, sok tüske tép, sért,
Ne félj a léttől, óvlak, ha kérnéd.

Varga Tímea

Megtorpant a távozóban lévő nyár
Keze a kilincsen, elmegy, hitted már.
Jajj, de visszatekintett, s nagyot sóhajtott:
Ránk szabadította a tűző Napot.

Gurul körbe-körbe, árad szerteszét
Száraz és tikkadt lett a sok üde rét.
Elfáradt a szíved is, nincs már benne hév,
Várod a megváltó őszi szellőt rég.

Vida Gabriella: Végre a vízben

Perzsel az árnyék is az aszfalton,
Hűvös vízcsepp gurul le a hátamon.
Ólomsúlyú meleg lépteim kíséri,
Az éles napsugár arcomat sem kíméli.
Orromban a forróság émelyítő illata,
Nagyon is várom már, hogy odaérjek a vízpartra.

Úgy szomjazom a hűvös árnyékot,
Minek hoztam magammal a matracot?
A hűs vizet kívánja minden porcikám,
Büfésnek intek: kérem ide a jégkásám.
Forró bőröm a vízhez érve szinte sistereg,
Nem izgat semmilyen egészségre káros intelem.

Már a Balatonban lubickolok,
Forróság miatt többé nem aggódok.
A tó vize hű barátként ölel körbe,
Lágyan ringatózom itt a matracon ülve.
Hála, boldogság, öröm önti most el a lelkem,
Csodálatos Balaton, hozzád újra megérkeztem.

 

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel