A ködös égbolt sír a bánattól, ahogy a Nap csillagokká törik szét.
A szürkület elhúzódó árnyai ünnepélyesen néznek a ragyogó Marsra.
A távoli galaxisok titkokat suttognak, melyek a szélben tekeregnek,
titokzatosság aurája fonja körbe a levegőt, ahogy az ősi mesék ismét elkezdődnek.
Foszforeszkáló varázslatba burkolózik az éjszaka,
a magasból hullámzik lefelé az éteri szépség csodás birodalma,
Kozmikus szeretettől szikrázva az álmok elpárolognak az éjféli ég fátylán át,
mesék rég elfeledett időkről táncolnak a szikrázó kozmosz ölelésében,
körbeölelve a létezést és egyre szorosabban összekötve a jelent a jövővel.
A titkok, melyek e csillogó messzeségben bővelkednek … semmihez sem hasonlítható drágakövek,
a végtelen tudás és belátás mélységes univerzumát tárják fel egy álomszerű szertartásban,
hogy megoszthassuk egymással.
