A NovArt Kulturális és Művészeti Magazin archívumából:
BORS GYÖRGYI
festő
Vannak alkotók, akik ismeretlenül is szinte azonnal képesek megfogni az embert, megérinteni a lelkét. Nincs rá racionális magyarázat, egyszerűen csak érezhető alkotásaikon az erő, az élettapasztalat, a lélek éppen kivetülő mozdulatai, érzései, mélységei.
Nem meglepő, hogy néhány kép, bármilyen tökéletesnek tűnik, sokszor nem mond semmit a szemlélődőknek, hiába a technikai bravúr, ami azonnal látható, más alkotások viszont azonnal a kép elé ragasztják az embert.
Hatásuk, kisugárzásuk, mondanivalójuk, vagy csak energiájuk az, ami miatt képesek megérinteni bennünk valami hasonlót, vagy akár pont olyasmit, amit nem ismerünk, de szeretnénk megérezni, vagy megérteni.
Az absztrakt/félabsztrakt festményekről ez még inkább elmondható, hiszen agyunk tudatalatti, kreatív, asszociációs rétegeire van hatással.
Hogy ki mit lát egy nem teljesen, vagy egyáltalán nem realista képben, az mindig a saját jellemétől, neveltetésétől, szocializációjától, életszemléletétől, tapasztalataitól is függ, de ennél sokkal több és mélyebb kapcsolódások is jelen lehetnek, miközben éppen elmerülünk egy alkotásban.
Bors Györgyi képei szinte azonnal, amikor első alkalommal találkoztam velük, igazi meglepetések voltak számomra. Nem csak színvilága, stílusa, formai és képalkotói technikája volt rám nagyon erős hatással, hanem valami mélyebb kapcsolódást is éreztem a festményeit nézve.
Egyedisége, egyénisége azonnal megérintett, vitathatatlan profizmusa pedig arra késztetett, hogy mélyebben is meg akarjam ismerni magát az alkotót.
Bors Györgyi alkotói munkája mindaz, amire ma a modern hazai – és akár a nemzetközi művészközösség is – méltán büszke lehet. Életútja, tapasztalatai, következtetései mind meghatározták nem csak az alkotáshoz való hozzáállását, hanem lelki-szellemi beállítódottságát is, mely profizmusa mellett nagy fokú alázattal párosul.
Kreatív és sokszor misztikusnak ható munkáit nézve bárki kitalálhat, megalkothat magának egy olyan történetet, amely rá jellemző ugyan, de az alkotó minden fontos tulajdonságát is magában hordozza, ezáltal hidat is képez a néző és alkotó között, melyen keresztül egymás kísérőivé is válnak, egy bonyolult, misztikus, válaszokat kereső világban.
Képeit nézve rögtön felfedezhető több stílus keveredése, szimbolista, kubista, futurista, időnként realista látásmódja, de nem mellőzi például Vasarely op-artos képi világát sem.
Festményei dimenzionális találkozások, végtelenek és egymásba érő gondolatok, érzések egységbe formálódó látomásai.
Álmok a racionalitás mellett és felett, de valós problémák, érzések és gondolatok is egyben.
Kiléptet önmagunkból, majd átírja, megérti, megmutatja és újra összerakja a világot, amiben élünk.
Így ír önmagáról:
“A Balaton közelében, Tapolcán születtem 1977-ben. Édesanyám tragikus, korai halála hamar beárnyékolta gyermekkoromat. 8 évesen állami gondozott lettem, és nagykorúságomig több nevelőotthonban éltem.
Már az intézeti évek alatt kiderült számomra, hogy a rajzolás, festegetés jelenti nekem a legnagyobb vigaszt. 12 éves voltam, mikor eljött az intézetünkbe Keresztúry Ildikó színjátszó egyesülete, és ő figyelt fel a rajzaimra. Így az ő segítségével eljutottam rajzolni tanulni Budapestre a Vasutas Képzőművészeti Körbe, a Rózsa utcába, melynek vezetője akkor Benedek György festő- és szobrászművész volt.
Később jártam Sebestyén Zoltánhoz és Nagy Árpád Pikához is.
Gyermekként a színjátszás is nagyon érdekelt, sokáig híres színésznő szerettem volna lenni. Kamaszként csatlakoztam Ildikó egyesületéhez, akikkel szinte az ország összes nevelőotthonát bejártuk, hogy az ott élő gyerekek életébe egy kis vidámságot vigyünk.
Kitanultam a női szabó szakmát, de a képzőművészet és a művészettörténet iránti vágy és érdeklődés továbbra is megmaradt. A gimnázium elvégzése után a Zsigmond Király Főiskolán folytattam tanulmányaimat, ahol a szakdolgozatomat Leonardo da Vinci munkásságáról írtam.
2007-ben férjhez mentem, ezzel megvalósult régi álmom, hogy egy igazi családban élhessek. Férjem és kisfiam azok, akik szilárd támaszt nyújtanak ma is alkotói munkámhoz.
Kipróbáltam a pasztellt, akvarellt, akrilt, festettem már több szekkót is, de az igazi szerelem az olajtechnika lett. Tulajdonképpen minden érdekel, amiben lehetőséget látok, hogy kreativitásomat kiélhessem. Ezért például imádok fúrni-faragni, flexszel, vésővel alkotni, vagy régi bútorokat felújítani, megmenteni.
Amikor festek, akkor csak az érzelmeim, gondolataim, emlékeim, tapasztalásaim vezetik a kezemet. Véleményemet szeretném vászonra fogalmazni az egyetemes emberi létről, annak jó és rossz oldaláról. A szeretetről, a gondoskodásról, a vágyról, az elmúlásról, a rasszizmusról, a gonoszságról. Alkotói módszerem során ritkán használok előképet, fotót vagy vázlatot. Rögtön a vászonra szerkesztem vagy festem meg a bennem megszülető képet.
2018-ban fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy az önképzés már kevés számomra. Mesterem Gasztonyi Kálmán irányítása alatt kezdtem el az intenzív ismerkedést az olajtechnikával. A Tőle tanult különböző festészeti eljárások, technikák megtanulásával magabiztosabban tudom megvalósítani saját belső vízióimat.
Alkotásaim sikerrel szerepeltek különböző pályázatokon, kiállításokon.
A festés számomra nem csak az önkifejezés eszköze, de segít feldolgozni azokat az eseményeket, amik velem történtek, a kiszolgáltatottságot, a fizikai, lelki bántalmazást.
A gyógyulás egy módja (leghatásosabb módja!). Segítségével megmutathatom másoknak – akik szintén gyökértelenül nőttek fel és hasonló sorsuk volt –, hogy mindig van remény ,és nincsenek egyedül.
Szeretnék olyan képeket alkotni, melyeknek mély mondanivalójuk van az esztétikai érték mellett.
Előfordul, hogy párhuzamosan 4-5 vásznon is dolgozom. Képeim talán a szimbolizmushoz, szürrealizmushoz állnak a legközelebb, itt-ott kubista jegyekkel, ugyanakkor fellelhető bennük az op-art vagy a konstruktivista vonal is, de valójában az álmaim eklektikus kivetülései.
Szerkesztette: Vincze Andrea Victória
Képek: Bors Györgyi portréja és alkotásai
