Nincs Jézuska, nincs angyalka és nincs csoda. Nincs semmi. Nagy magyar kiskamasz unalom van. Az van. Hitem valahol kifakulva várakozott a szétálmodott őszi avarban. Gubbasztottunk nővéremmel az ablakban. Dühösen fújta a szél a lehullott faleveleket, sivalkodó kavarógép hallgatott el anyánk kezében hirtelen. „Ki lehet nyalogatni a tálat!” Megtörte a mélabút a csengő hang; mi meg versengve vetettük rá magunkat az incselkedően kínálkozó tálra. Csusszant a tepsi a rácson; ujjak simogatták át a tálnak langyosát. Az édes öröm csiklandozta kiábrándultságtól habzó lelkünk – anyánk kiabált tovább a fürdőszobán: „Szökik! Fogjátok meg!”Röhögő hal ugrándozott ki a folyosón! Ketten vetettük rá magunkat és üggyel-bajjal áttornáztuk a konyhaasztalra. Sikamlós hullafoltok ölelésében várta a végét szegény és mikor a bárd puffant, már sejtettük, hogy nincs remény. Nem úgy a macskáinknak! Idegtől remegő haldarabok rebbentek szét akkor a konyha padlóján, cicáink a száraz horgászat eredményességével röppentek ki az ablakon, hogy zavarta volna vissza őket egy kósza angyalka, az. De nem! Megcsökkent mértékű, saját készítésű halászlé gőzölgött délutánra az asztalon. Még álmában is visszacsípett a dög, de legalább fertőtlenítette csekély káromlástól koszolódott szánkat.
Tesómmal felcicomáztuk a fát, a kiválasztottat – a plafonig ér! Mondtuk a suliban később. Azt már nem, hogy az asztaltól számítva. Csak egyszer akart eldőlni; feltételezem a csúcs mellé csüccsent egy húsosabb angyalka, de tudod, ki hiszi már ezt el! Jól szétszurkáltak a tüskék. Nincs angyalka, nincs Jézuska. A fenyő bosszúja van. Ne röhögj! Fene.
Elballagtunk a temetőbe aztán. Komorodott a kedv. Aki nincs már itt, az nem is lesz. Apró koszorúcskák gyertyafénye mutatta: ott, fenn! Ott ragyognak sóhajtozó rokonok. A könny lepereg észrevétlen, hideg sávot húz a jeges estében. Távol vagytok. Messzi vagyunk.
Nincs Jézuska, nincs angyalka és nincs csoda. Nincs semmi. Ni… na! Ne már! Puffan a hógolyó a hátak falán! Ezt még visszakapod! Te is és te is! Most egyszerre! Most még nagyobbat! Most vizesek lettünk! Nevetéstől átmelegedett sárga lámpafény gomolyog az utcán. Ledoboljuk csizmáinkról a havat. Odabenn csillagszóró hinti a varázst. Odabenn átmelegedett a ruha alatt minden. A csengőszó mellett mind elporlad eddigi szilaj tagadásom. Közel az Isten. Boldog karácsonyt!
