Üdvözlök mindenkit!
Gyerekkorom óta szeretek rajzolni, de igazán 2010 óta foglalkozom intenzívebben rajzolással, festéssel akrillal, olajjal, pasztellel, Paverpol textilszobrászkodással, mandalafestéssel.
Azóta számtalan rajztanfolyamon, festőkurzuson vettem részt, hogy csiszoljam a tehetségemet.
A legtöbbet Simon M. Veronika Cserhát-Munkácsy és Holló László díjas, KUNST MEISTER festőművésztől tanultam, akinek nagyon hálás vagyok, hiszen tehetségével, türelmével, szeretetével és hitével, a legjobbat hozta ki belőlem! 2020-ban átvehettem a Speciális Method Verzion Festőmester Diplomát!
Szerencsés vagyok, mert a hobbim a munkám. Immár különböző tanfolyamokat és workshopokat, kreatív-művészeti táborokat tartok gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt……és folyamatosan festek, jelenleg egy sorozatot „ Istennők nyomában” címmel. Segítő szakmám elősegíti abban, hogy egyénileg, vagy női körben, megismerkedünk az Istennők tulajdonságaival, különböző minőségeivel, és ezeket integráljuk. Mandaláim pedig, az önismeretet erősítik, változatos színvilág, érzelmek, energiaáramlás jellemzi.
Képeimmel, foglalkozásaimmal célom, hogy színesebbé varázsoljam az emberek életterét, életét, és örömét tudjak szerezni.
Szeretettel: Erika
Ez is tetszeni fog: