Bemutatjuk: Elena Honoria írónő

2023.02.23.

Elena bemutkozo muvesz 1.png

Közel három éve, hogy kiálltam a nyilvánosság elé, és bemutattam az első novellámat a nagyközönségnek. Történetem egy augusztusi napon kezdődött, amikor az egyik barátnőm felvetette, mi lenne, ha nemcsak a családom és az ismeretségi köröm olvashatná el az írásaimat, hanem létrehoznék egy Facebook oldalt. Napokig forgolódtam álmatlanul, amikor azt mondtam „Miért ne!”. Ha nem próbálom meg, sosem derül ki, mennyire működne ez nekem, illetve mennyire fogad el az olvasóközönség.

Nagy lelkesedéssel és izgalommal 2020. szeptember 5-én létrehoztam Elena Honoria írói oldalát. Kezdetben döcögősen indult, nem ismertem még ezt a világot. Úgy éreztem, nem elég, ha kirakom egy-egy írásom, a marketingre is nagy szükség van. Hiszen enélkül nem találom meg azt a közönséget, aki szívesen olvassa a történeteimet. Az első fél év volt az igazán tanuló időszak. Sajnos belefutottam egy-két rossz döntésbe. Nem jó helyen jelentek meg írásaim, így sajnos megtapasztaltam azt is, milyen, amikor igazságtalanul bántják az embert. Nem értettem, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Aztán rájöttem, talán csak annyi történt, hogy rossz helyen lettek publikálva.

TIPP:   Bemutatjuk: Zsu Design

Ekkor kaptam egy hatalmas segítséget, elkészült a saját írói weboldalam. Ahol az hosszabb-rövidebb írásaim mellett, információval szolgálok a megjelent könyveimmel kapcsolatban is.

2022 tavasza fontos mérföldkővé vált számomra, mert a Smarag Kiadó gondozásában megjelent első önálló e-book történetem Cukorfalat címmel.

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, mely megerősített abban, hogy jó úton járok, megtaláltam a helyem ebben a különleges világban. Annyira fellelkesültem, hogy belevágtam egy regény megírásába. Tavalyi évem második fele a könyvem munkálatairól szólt. A nyers kézirattól eljutni a könyvesboltok polcaira. Minden erőmmel és lelkesedésemmel azon voltam, hogy idén Valentin napon megjelenhessen A Varázslónő című regényem. Álom valóra vált, könyvem már az ismert könyvesboltokban kapható.

TIPP:   Bemutatjuk: Lakatos Gábor, festő

Az írás számomra szerelem, mely erőt ad és lelkesít, hogy tovább haladjak előre. Szeretnék a jövőben még több történettel az olvasók elé állni, és ugyanolyan örömet okozni nekik, mint amit én élek át a regényeim írása közben.

weboldalam: https://honoria.hu

FB oldalam: https://facebook.com/elenanovellai

+36204541770
Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel