Váratlan Fordulatok Testvéri Kalandokban
Két testvér voltunk, mint két különös, sötét kastély,
Hűvös falaink között rejtélyek titkait őriztük,
Mint két vén szellem, kóboroltunk a múlt ködös utcáin,
S a jövőbe tekintve, mint két vak, tétován botorkáltunk.
Ó, milyen tréfás volt a sors, mint egy gonosz bohóc,
Néha felkacagott, s mi csak néztünk, mint két megrémült gyermek.
Kalandra hívott minket, mint egy huncut tündér,
S mi követtük őt, mint két bátor lovag, aki nem fél a sötétben.
De a sors, ó, a sors, mint egy gonosz boszorkány,
Hirtelen megváltoztatta a játék szabályait.
Mint két báb, dobott minket a szél, s mi csak zuhantunk,
Mint két csillag, mely elveszítette fényét az éjszakában.
A testvériségünk, mint egy régi, rozsdás lánc,
Széttört, mint egy törékeny üveg a kőhajítás után.
Mint két szellem, eltűntünk egymás elől,
És csak a sötét, komor kastély maradt utánunk.
Ó, milyen csodálatos volt a sors, mint egy huncut tündér,
Aki tréfáit szórta ránk, mint egy gonosz bohóc.
Két testvér voltunk, mint két különös, sötét kastély,
De a sors, ó, a sors, mint egy gonosz boszorkány, széttépte a kapcsolatunkat.
Ó, milyen különös volt a sors, mint egy huncut tündér,
Aki tréfáit szórta ránk, mint egy gonosz bohóc.
De a sors, ó, a sors, mint egy gonosz boszorkány,
Elrabolta a testvériségünket, mint egy tolvaj az éjszakában.
