Vágyakozás a múltban
Egykor volt idők selyem szárnyán,
Felhők között szálló, égő vágy.
Szívemben lobogó láng, mely már
Csak parázs, de mégis ég tovább.
Nap, mely a múltba néz, szemét merítve
Az emlékek tengerében, hol a hullámok
Örök táncot járnak, mint a csillagok,
Melyek az éjben ragyognak, titkokat suttogva.
Távoli hegyek, melyek ködbe vesznek,
Mint az álmok, melyek az ébredésre várva
Elillannak, mint a szélben a falevelek,
Halkan suttogva a múlt dalát.
A szerelem, mely oly távoli, mint a
Hajnal, mely a horizonton bukik fel,
Mégis oly közel, mint a lehelet,
Mely az arcomat érinti, mint egy csók.
A múlt, mely a jelenbe öltözve
Fényt ad az éjszakában, mint a hold,
Mely a csillagok között ragyog,
Mint egy gyémánt a sötét éjben.
A vágy, mely a szívemben él,
Mint a tűz, mely a hamuban ég,
Mint a szél, mely a fák között jár,
Mint a dal, mely a csendben szól.
Ez a vágyakozás, mely a múltban él,
Mint a tűz, mely a hamuban ég,
Mint a szél, mely a fák között jár,
Mint a dal, mely a csendben szól.
