Vágyak Lángoló Folyamán
Lángol a vágy, mint őszi napfényben az aranyló levél,
Mely szívében hordozza az élet örök körforgását.
Fénye szememben ragyog, mint a csillagok tündöklése,
Lelkemben pedig ég, mint egy soha el nem alvó tűz.
Bennem ébred, mint a hajnal, mely a sötétséget űzi,
Mint a folyó, mely a hegyekből a tenger felé rohan.
Vágyam hajt, mint a szél a vitorlákat,
Melyek a távoli kikötő felé repítenek.
Útközben tanulok, mint a diák, mely a tudásra éhes,
A tapasztalatok könyvéből olvasok, mely sosem ér véget.
Minden nap egy új fejezet, minden pillanat egy új mondat,
Melyben a létezés titkait fedezem fel.
Bár a vágy lángja néha fáj, mint a tűz érintése,
Mégis hálás vagyok érte, mert a szenvedésben is növekszem.
A fájdalom mesterem, a vágy pedig iránytűm,
Mely a szívem mélyén rejlő igazság felé vezet.
Vágyam lángja sosem alszik el, mint a csillagok tüzében,
Melyek az éjszaka sötétjében is ragyognak.
Mint a folyó, mely a tenger felé rohan, a vágyam is tovább hajt,
Míg el nem érem azt a partot, melyen a vágyam véget ér.
