Vadon szíve dobog
A vadon szíve dobog,
hol a csend és a zúgás összeér,
a fák között suttogó szél,
a csillagok alatt táncoló fűszál.
A patakban tükröződő hold,
a farkasok éjszakai éneke,
a bölények lépteinek dobbanása,
a madarak hajnali dalának zengése.
A vadon szíve dobog,
hol az élet és a halál összefonódik,
hol a természet örök körforgása zajlik,
hol a lélek és a test összeér.
Az őszinteség tüze lobban,
a bölcsesség csendjében szunnyad,
a szabadság szélén szárnyal,
a bátorság szikrája világít.
A vadon szíve dobog,
hol az idő és a tér összeér,
hol az örök és a múlandó találkozik,
hol a lét és a semmi összefonódik.
A vadon szíve dobog,
hol a szív és a lélek találkozik,
hol a csend és a zúgás összeér,
hol a lét és a semmi összefonódik.
A vadon szíve dobog,
s a dobogásban benne van minden:
a világ zaja és a csend,
az élet és a halál, a lét és a semmi.
A vadon szíve dobog,
s a dobogásban benne van minden:
a szív és a lélek, a csend és a zúgás,
a lét és a semmi, a világ és az én.
