Titkos ösvényeken
A hajnal szíve csendben búg,
Mint szövőszék a titkos ösvényeken.
A fény szeme vakítóan néz,
Mint a holtak között a lélek.
A szél suhog, mint a szárnyak,
Melyek a végtelenben keresik egymást.
A fák ágai, mint a csontváz karjai,
Az égbe nyúlnak, mint a koldusok.
A hold, mint egy halott arc,
Fényt vet a sötét ösvényre.
A csillagok, mint a szemek,
A végtelenben keresik egymást.
A csend, mint a halál árnya,
Belepte a világot.
A színek, mint a vér,
A földre hullanak, mint a könnyek.
Az élet, mint egy álom,
Elillan, mint a füst.
A halál, mint egy köd,
Elterjed, mint a lélek.
A szív, mint egy kő,
Mélyen a föld alatt hever.
A lélek, mint egy madár,
Az égben keresi a végtelent.
A világ, mint egy színház,
Ahol a szereplők a sorsukat játsszák.
A színpad, mint egy temető,
Ahol a halottak a szerepüket játszák.
A szavak, mint a sebek,
Mélyen a lélekbe vésődnek.
A gondolatok, mint a szellemek,
A fejben keresik egymást.
A vers, mint egy tükör,
Ahol a lélek a maga képét látja.
A költő, mint egy álomlátó,
A szavak között keresi az igazságot.
Titkos ösvényeken járunk,
Ahol a csend a szavakat szövi.
A világ, mint egy színház,
Ahol a szereplők a sorsukat játsszák.
