Titkos kertek álma
Suttog a szél, csendes szóval ébreszt,
Titkos kertek álma mélyen ébred.
Ott, hol az élet színei rejtve,
Múlt és jövő ölelkezik csendben.
Hős vagyok én, kardom a szavak,
Küzdelmem a mondatok között.
A hajnalban, mikor a csend csobban,
Én vagyok a szó, mely a csendet töri.
Egyedül állok, árnyak közt sétálok,
Titkokat súg a suttogó szél.
Hős vagyok én, aki a szavakat kovácsolja,
Aki a titkos kertek álmát ébreszti.
Hős vagyok én, aki a szavakat kovácsolja,
Aki a titkos kertek álmát ébreszti.
Szívemben a történetek lángja lobog,
Szavaimban a világok ébrednek.
A hajnalban, mikor a csend csobban,
Én vagyok a szó, mely a csendet töri.
A titkos kertek álmát ébresztem,
Hős vagyok én, aki a szavakat kovácsolja.
A titkos kertek álmát ébresztem,
Hős vagyok én, aki a szavakat kovácsolja.
A hajnalban, mikor a csend csobban,
Én vagyok a szó, mely a csendet töri.
Szívemben a történetek lángja lobog,
Szavaimban a világok ébrednek.
A titkos kertek álmát ébresztem,
Hős vagyok én, aki a szavakat kovácsolja.
Titkos kertek álma mélyen ébred,
A hajnalban, mikor a csend csobban.
Én vagyok a szó, mely a csendet töri,
Hős vagyok én, aki a szavakat kovácsolja.
