Téli csodák tündöklése
A hópelyhek záporában, az éj leple alatt,
Téli csodák tündöklése, mint gyémántokkal kirakat.
Az éjszaka, mint egy fekete bársony takaró,
A hold fénye, mint egy ezüstös, ragyogó karikat.
A fák csúcsán jeges csillagok ragyognak,
Mint a mennyország tündöklő, csillogó lakat.
A hófedte táj, mint egy fehér vászon,
Az ég alatt, ahol a csillagok a tél ékszerdobozát rakat.
A hideg szél, mint egy éles penge,
Vágja az arcot, mint egy kíméletlen, éles szakat.
De a tél szépsége, mint egy gyönyörű dal,
Mely a szívben húrokat pendít, mint egy csodás muzsikáló masinat.
A tó jégtükre, mint egy tiszta kristály,
Melyben az ég tükörképe ragyog, mint egy csillagokkal teli makat.
A hóban rejlik a természet titka,
Mint egy fehér papíron íródó, titokzatos szakaszat.
A havas táj, mint egy álomvilág,
Melyben a lélek jár, mint egy boldog, szabad madarat.
Téli csodák tündöklése, mint egy csodás festmény,
Melyben a természet művészete tündöklik, mint a legdrágább kincsek tarlat.
A tél, mint egy költő, írja verseit,
Melyekben a természet szépsége tündöklik, mint egy gyönyörű, csodás balladat.
A hópelyhek, mint a természet gyöngyei,
Hullanak, mint a mennyből szálló, fehér szirmú virágok, mint egy csodás, tündöklő parádé zárlat.
