Tavaszi virágok szirmainak érintése
A tavasz hajnalán, a nap első sugarai átjárták az éjszakai ködöt, és kinyitották a virágok szirmait. A szellő finoman megcirógatta őket, mintha egy szerető anya simogatná gyermeke haját. A természet anyasága, a teremtés csodája, a női lét szépsége és ereje itt volt minden virágban, minden szirmában.
A szirmok, mint a nők, eltérőek voltak. Voltak köztük vörösek, mint a szenvedély, rózsaszínek, mint a szerelem, fehérek, mint az ártatlanság, sárgák, mint a bölcsesség. Minden szirmot más-más életút, más-más tapasztalatok formáltak, de mind közös volt az a szépség és erő, amit képviseltek.
A virágok, mint a nők, nem voltak tökéletesek. Voltak köztük sérültek, hajlottak, töröttek, de még így is gyönyörűek voltak. A sérüléseik nem gyengítették őket, hanem erősebbé tették. A virágok, mint a nők, nem voltak áldozatok, hanem harcosok.
A virágok, mint a nők, nem voltak csendben. Szirmuk színeivel, illatukkal, formájukkal üzentek a világnak. Üzeneteik nem voltak egyszerűek, nem voltak könnyen érthetőek, de mégis fontosak voltak. A virágok, mint a nők, nem voltak halkak, hanem hangosak. Hangosak voltak a szépségükkel, az erejükkel, a bátorságukkal.
A tavaszi virágok szirmainak érintése a női lélek érintése volt. A női lélek, amely szép és erős, amely harcos és bölcs, amely szenvedélyes és szerető. A női lélek, amely nem ismer határokat, amely nem ismer korlátokat, amely mindig tovább nő és virágzik, mint a tavaszi virágok.
A tavaszi virágok szirmainak érintése a női lélek érintése volt. A női lélek, amely szép és erős, amely harcos és bölcs, amely szenvedélyes és szerető. A női lélek, amely nem ismer határokat, amely nem ismer korlátokat, amely mindig tovább nő és virágzik, mint a tavaszi virágok.
Hajnalban ébred a nap,
szirmokat nyit a tavasz,
női lélek virágzik.
