Tavak tükröződése
Egy szürke délután, mikor a nap már alig-alig bújik elő a felhők takarásából, a tó partján találom magam. Lépteim nyomán a kavicsok halkan ropognak, mintha a természet zenéjének apró hangjegyei lennének. A tó tükre csendes, a víz színe az égbolt szürkéjét tükrözi vissza, mintha a felhők is itt pihennének a mélyben.
A tó partján állva, mintha a világ peremén lennék, ahol a valóság és az álom határa elmosódik. A víz sima felülete a gondolataim tükre, ahol minden kép, minden emlék, minden vágyam visszatükröződik.
Néha egy-egy hal árnyéka suhan át a tó fenekén, mint egy elszalasztott lehetőség, amit soha többé nem érhetek el. A parton ülve, a csendben hallom a saját lélegzetemet, a szívem dobbanását, és érzem, hogy én vagyok a világ középpontja.
Egy halk szellő simogatja arcomat, mintha a természet maga lenne a szeretőm. Az élet apró csodái tárulnak fel előttem, és én csak nézem őket, mintha először látnám a világot.
A tó tükre csendes, a világ csendes, és én csendben vagyok a világgal.
Az élet tükröződik a tóban, a tó tükröződik bennem. A tó és én vagyunk a világ, a világ és én vagyunk a tó. És én vagyok a tó, a tó vagyok én.
Sorok közt rejtőznek az érzések,
tó tükre tükrözi a lélek.
Szívemben a világ csendje él,
a tóban a világ tükröződik vissza.
A tó tükre csendes, a világ csendes,
és én csendben vagyok a világgal.
A tó és én vagyunk a világ,
a világ és én vagyunk a tó.
És én vagyok a tó, a tó vagyok én,
a tóban a világ tükröződik vissza.
A tó tükre csendes, a világ csendes,
és én csendben vagyok a világgal.
