Szürke fátyolba burkolózik az emlékezet
Szürke fátyolba burkolózik az emlékezet,
Mint a hold, mely a tengeren keresztül nézhet.
Szürke fátyol, mint a hajnali köd, oly örök,
Mint a szívünkben tárolt, rejtett titkok sora.
Emlékek, mint a folyók, melyek a tengerbe futnak,
Mélyen a szívünkben, hol a csend és a zaj találkoznak.
Mint a csillagok, melyek az éjszakát világítják,
Mint a szavak, melyek a szívünket megérintik.
Szürke fátyol, mint a tél hideg köntöse,
Mely a múltat takarja, mint a hó a földet.
Mint a köd, mely a hegyeket burkolja,
Mint a csend, mely a szívünkben lakozik.
Szürke fátyol, mint az álom, mely a valóságot takarja,
Mint a szél, mely a faleveleket hordozza.
Mint a dal, mely a csendet megtöri,
Mint az emlék, mely a szívünkben örökké él.
Szürke fátyolba burkolózik az emlékezet,
Mint a hold, mely a tengeren keresztül nézhet.
Szürke fátyol, mint a hajnali köd, oly örök,
Mint a szívünkben tárolt, rejtett titkok sora.
