Szomorúság édes keserűsége
A bánat húrján játszik a szél,
Mint csóva, mely a szíveket tép.
A szomorúság olyan, mint méz,
Édes, de keserű is, mint a lép.
Mint a hold, mely az égen úszik,
Fényt vet a sötét éjszakára.
Úgy a szomorúság is, mint a húszik,
Szívünkben ég, mint lángoló máglyára.
A csillagok, mint gyöngyök a ködben,
Elvesznek a végtelen űrben.
A szomorúság, mint gyöngy a szívben,
Elveszett a lélek tengerében.
Mint a hajnal, mely a sötétséget űzi,
A szomorúság is a szívünket műveli.
Mint a virág, mely a napot keresi,
A szomorúság is a lelkünket ékesíti.
A szomorúság, mint a tenger hulláma,
Hol édes, hol keserű, mint a halál csókja.
Mint a szél, mely a fák között suhan,
A szomorúság is a szívünkben lakik.
A szomorúság édes keserűsége,
Mint a méz, mely a méhek munkája.
Mint a virág, mely a napot keresi,
A szomorúság is a lelkünkben ékesíti.
Ez a szomorúság, mint a tenger hulláma,
Hol édes, hol keserű, mint a halál csókja.
Mint a szél, mely a fák között suhan,
A szomorúság is a szívünkben lakik.
A szomorúság édes keserűsége,
Mint a méz, mely a méhek munkája.
Mint a virág, mely a napot keresi,
A szomorúság is a lelkünkben ékesíti.
