Szívhez szóló dallamok
A világ végén, hol a nap már nem kel,
Hol a csend örök, s az élet elnémul,
Egyedül állsz, a lelked mélyén elmerül,
És a szívhez szóló dallamokat felidézni kezd.
Ahol az emberi nyüzsgés már nem hallatszik,
Csak a szél zúgása, a pusztaság dala,
Ahol a remény már nem talál otthonra,
Ott szól a szívhez a múlt zenéje.
A városok romjai között, hol az élet eltűnt,
Ahol a szív már csak emlékeket őriz,
Ahol az érzések már csak árnyékok,
Ott csendül fel a szívhez szóló dallam.
A pusztaság közepén, hol a csend uralkodik,
Ahol a szél hordja a múlt emlékeit,
Ahol a szív már csak a dalokat hallgatja,
Ott szól a szívhez a múlt zenéje.
A szívhez szóló dallamok, mint a szél,
Mely a romok között fúj, a múltat hordozva,
Mint a csend, mely a pusztaságban uralkodik,
Mint a remény, mely a szívben él.
A szívhez szóló dallamok, mint a csend,
Mely a pusztaságban uralkodik,
Mint a remény, mely a szívben él,
Mint a múlt, mely a széllel érkezik.
A szívhez szóló dallamok, mint a remény,
Mely a szívben él, a múltat hordozva,
Mint a csend, mely a pusztaságban uralkodik,
Mint a szél, mely a romok között fúj.
A szívhez szóló dallamok, mint a múlt,
Mely a széllel érkezik, a reményt hordozva,
Mint a csend, mely a pusztaságban uralkodik,
Mint a szél, mely a romok között fúj.
