Szilveszteri búcsúzás a régi évtől
A régi év, mint szürke, fáradt asszony,
halkan lép az éjbe, nesztelen.
Kopott köntösét leveti lassan,
sorsa végét már ő sem reméli.
A tükörben néz, arcán az évek,
szemében a bánat, a küzdelem.
Ráncaiban látom az összes perceit,
s a női sorsot, mely őt teremté.
Kopogtat az új év, mint ifjú hajnal,
fényt hoz, reményt és új kezdetet.
De a régi év még nem távozik,
búcsúzik lassan, csendben, méltón.
Szemeiben látom a múltat, a jövőt,
a nők harcát, mely sosem ér véget.
A régi év, mint bölcs, öreg nő,
halkan lép az éjbe, nesztelen.
Szilveszter éjén, a csillagok alatt,
búcsúzom tőle, könnyes szemmel.
Köszönöm a leckéket, a próbatételeket,
a női sorsot, melyben részem lehet.
Az új év hajnalán, az ébredő napon,
új reményekkel, új erővel nézek.
A régi év, mint szürke, fáradt asszony,
halkan lép az éjbe, nesztelen.
Búcsúzom tőle, köszönöm a percet,
a női sorsot, melyben részem lehet.
Az új év hajnalán, az ébredő napon,
új reményekkel, új erővel nézek.
Az új év hajnalán, a csillagok alatt,
új reményekkel, új erővel nézek.
A régi év, mint szürke, fáradt asszony,
halkan lép az éjbe, nesztelen.
