Szikrázó csillagok között, elengedem
Szikrázó csillagok között, elengedem,
A világ végén, hol az éj örök,
Hol a remény már csak egy szó, s a csendben
Csak a szívem dobban, lassú, örök.
A város romjai közt járok, árnyék,
A fény már régen elhagyott, csupán
A csillagok fénye kísér utamon,
S a hold, mely mint egy elhagyott bárány.
A tenger partján, hol a hullámok
Ráncos arcát simítja a szél,
Ott búcsúzom el a világtól, ott
Az emlékek között eltemetem a képeket.
A hajnalban, mikor a nap felkel,
A csillagok között ott leszek én,
Ahol a múlt és a jelen összefonódik,
Ahol az idő csak egy szó, s a csendben
Csak a szívem dobban, lassú, örök.
Szikrázó csillagok között, elengedem,
Az életet, mely már csak emlék,
A holnapot, mely már csak álom,
S a reményt, mely már csak egy szó, s a csendben
Csak a szívem dobban, lassú, örök.
