Széttört szív, összetört otthon
Széttört szívű űrhajós vagyok,
Bolygóim közt úszom, mint szabadon,
De otthonom már nem találom,
Csak a csillagporban kószálom.
A Föld, az én bölcsőm, most porladó,
Az eget nézem, de nincs ott holdadó,
Csak a sötétség, végtelen, hűvös,
Mint egy összetört, elhagyott hűség.
Az idő, az én ellenségem, szüntelen,
Mint egy csillag, mely nem ismeri a végét,
Örökös utazás, nincs megálló,
Csak a végtelen űr, mint egy nagy haláló.
A fény, az én útitársam, hidegen világít,
Mint egy gyertya, mely a sötétben haloványan ragyog,
Nem melegít, csak világosságot ad,
Mint egy széttört szív, mely már nem dobog.
Az űr, az én otthonom, végtelen és hideg,
Mint egy tenger, melyben nincs part, nincs meder,
Csak a sötétség, a végtelen, a hideg,
Mint egy összetört otthon, mely már nem véd meg.
Széttört szívű űrhajós vagyok,
Bolygóim közt úszom, mint szabadon,
De otthonom már nem találom,
Csak a csillagporban kószálom.
