Szertefoszlott álmok, elszakadt kötelékek
Szertefoszlott álmok közt keresem az utam,
Elszakadt kötelékek halkan suttogják nevem.
Lélek, mint szélben ringó fátyol, könnyű és szabad,
De a szívem mélyén égő tűz – a vágy, hogy visszatérjek.
A hajnal pírja csillan az égbolt tengerén,
Olyan, mint a remény, mely szívem mélyén ébred.
Fájdalom és öröm szövi a napjaimat,
Mint a szőttes, melyen életem színei tűnnek elő.
A szerelem, mint a tenger, melynek nincs partja,
Hol a hullámok ölelésében elveszítem magam.
A bánat, mint a szél, mely fújja a hajam,
Suttogja a fájdalom dalát, melyet a szívem énekel.
A boldogság, mint a nap, mely mindig felkel,
Még a legmélyebb éjszaka után is újra ragyog.
Az élet, mint a folyó, mely mindig tovább halad,
Még a legnagyobb akadályokon is átvezet.
Szertefoszlott álmok, elszakadt kötelékek,
Életem szövődik e két szál között.
De a remény, mint a hajnal, mindig újra felkel,
És a szívem tovább énekel, tovább énekel.
