Szárnyaló vágyak közt
A világ, mint egy színpad, néma és várakozó,
Hol az ég, mint egy festmény, kék és szabad.
Szárnyaló vágyak közt, e tájban ringatózó,
Én vagyok a szél, mely a mezőkön száguld, vad.
A nap arany folyója átöleli a hegyeket,
Mint egy szerető, ki nem ismer határt.
Lágyan érinti a fák bőrét, s a fájdalmat enyhíti,
A szél halkan suttog, szavai szívembe hatnak ártatlanul.
A hold, mint egy gyöngy, ragyog az éjszakában,
S a csillagok, mint gyertyák, világítanak az úton.
Szárnyaló vágyak közt, az éj csendjében,
Én vagyok a hajnal, mely a sötétséget űzi, bátran.
Szárnyaló vágyak közt, a világ színpadán,
Én vagyok a vers, mely a szíveket érinti, mélyen.
A szavak, mint madarak, szállnak a széllel,
S a csend, mint egy tenger, öleli a világot, végtelenül.
Szárnyaló vágyak közt, a világ tarka palettáján,
Én vagyok a festő, ki a színeket keveri, bátran.
A színek, mint dallamok, szállnak a szívemben,
S a vágy, mint egy tűz, ég bennem, lángolva, végtelenül.
