Szárnyaló álmok, szülői támogatással
Ott, hol a ködös éjben a csillagok megpihentek,
Hová a holdas égbolt szőtte árnyak nem terjedtek,
Egy gyermek álma szárnyra kelt, s a végtelenbe vágott,
Míg szülői szívénél megtalálta a támaszt.
Nem voltak szavak, melyek elmondhatták volna,
Mily mélyen élt benne a vágy, hogy szárnyra kéljen,
Csak a szemeiben látszott, mint csillagokban a ragyogás,
Mely a sötét éjben is hűségesen vezet az úton át.
A szülők szíve dobogott, mint a tenger mélyén a hullámok,
Melyek a part felé törnek, hogy ott nyugodjanak meg.
Látták gyermekük álmát, mely magasra szállt,
S bár félelem szorította szívüket, támogatták őt mégis.
A gyermek álma, mint a madár, mely a széllel szárnyal,
Szabadon, bátran, mintha nem is lenne más világ.
A szülők szeretete pedig, mint a föld, mely a madarat táplálja,
Mélyen gyökerezik, s támaszt ad az élet viharában.
Így szárnyal a gyermek, szülői szeretet által vezetve,
Míg az álma, mint a csillagok, az égen ragyog.
A szülők pedig nézik, szívükben a büszkeség és a félelem,
Hisz tudják, hogy a gyermek álma a sajátjuk is lett.
Szárnyaló álmok, szülői támogatással,
Mint a madár, mely a széllel szárnyal,
Az élet viharában is találnak támaszt,
A szülők szeretete, mely mélyen gyökerezik.
