Albert kinézett szobája ablakából, kekszet majszolt. Úgy érezte, mintha az óra szíve ütemére kattogott volna. De kemény ez a keksz! Akkor jött rá, hogy a fogát nem rakta be, gyorsan pótolta is. Lehuppant a kockás karosszékbe. Már semmi nem állhatott a bekuckózás útjába. Kavargatta gyömbéres teáját és megelevenedett a múlt előtte. Közelebbinek tűnt most, olyan puha, meleg,- igaz kicsit gyűrött- ajándék lett belőle. Ráncai kisimultak, ahogy unokáját látta pörögni kézen fogva egy fiatalemberrel a havas kertben. Miléna, -tudod -e honnan jönnek a hópelyhek? -kérdezte a férfi. – A Mikulás puttonyából. – válaszolta az épp, hogy csak kisiskolás lány a legnagyobb természetességgel. A férfi elmosolyodott.- De jó, hogy még van körülöttem olyan, aki hisz a mesékben és a Télapóban! Szemrehányóan gondolt magára, hogy ő miért nem tudja szépnek látni a havat annyira, mint lánya?- gondolta legalább a lánya kedvéért megpróbálhatja- Elővette játékosabb énjét.-Tudod én nem egy, hanem három hullócsillagot is láttam és azt kívántam legyen hó!- mondta az ifjú szülő. – Apa, hol láttad? Én is látni szeretném. Már majdnem felülemelkedett benne a felnőtt tárgyilagosság, de időben észlelte, hogy ezúttal máshogy szeretné folytatni. -Este megláthatod te is, de ahhoz kell egy színes ceruza is, hogy előbb lerajzolhasd -a kívánságod, mert hozzád különleges csillagok érkeznek. Előbb neked kell kívánni, utána látod meg a csillagot. Nem akart ünneprontó lenni. Vártak az ebédre, bent fűszeres illatok kavarogtak. Anna néni, Miléna nagymamája gyógypakolást tett nagypapa hidegben elgémberedett meggyötört lábára. Már megint szorított a cipő? – mondtam, hogy vegyél fel egy számmal nagyobbat!- korholta nagyi. Még pénzt is adtam rá. A nagypapa inkább a szégyent és a szidást választotta, sosem helyezte magát előtérbe. Valamit most is dédelgetett, mint kisgyermek egy tervet, amit nem mondhatott el. Az északi szél süvített. Megkerülte a házat, lágyabb lett, hangja már nem hallatszott, mintha abba a házba csendet szánt volna. Nem tudom hol van apa, ti látjátok nagypapát? – kérdezte Miléna nagyszüleit. – Lehet, hogy hullócsillagokat keres. -Hangzott a feszültség oldó felelet apjától. Az óra delet ütött- Az idős Albert elszundíthatott kicsit, mert felriadt, mintha kiszakították volna hirtelen, egy otthonos ölelésből. Fázni kezdett. Az álombéli fiatal szülő képét simogatta és egy copfos kislányét. Lába egészen elgémberedett, így rakott még egy -két hasáb fát a kandallóba. A lángnyelvek mintha értették volna, talán csak ők igazán, a mellkasára telepedett olvadó bizsergést. Elővett egy megsárgult, kicsit gyűrött papírt, amire hullócsillagok voltak rajzolva. Csengettek, ajtót nyitott. Nyikorgó porcikái mintha megkönnyültek volna, szinte repült, fehér szakálla lobogott a szélben. Egy fiatal nő mosolygott rá. – Te vagy az Miléna? – Igen, illetve mi vagyunk -mondta egy középkorú magas férfi félszeg, de méz selymességű hangja.- Hát meg vagy! -akkor jól kívántunk megint, és a félbemaradt ölelés ismét egész lett. Rég nem láttalak.- mondta az idős Albert -azzal elővett szaloncukrot, kekszet, és egy pár piros női csizmát, belerejtette a csillagos papírt, és átnyújtotta Milénának az annyi éven át elrejtett, titkot és ajándékot. Az északi szél most megtalálta a házat angyalként suhant és kirepítette Miléna kezéből a csillagos papírt. -Hullócsillag? -Igen. -Szóval az én kívánságom is teljesült! Miléna elővett a zsebéből egy cetlit, amin egy ákombákom gyerekrajzon, apa és lánya kézen fogva álltak csillagok között a Mikulással. Most már neked is van Mikulás képességed Miléna, hiszen megtaláltál. Látod a legnagyobb ajándékot, amit az emberek kívánnak és a szél a te segítőd. Ezért adom most neked ezt a cipőt. Megértél a feladatra, hiszen a neved is azért Miléna. Ha ezt dédnagyapád, Miklós és a dédnagyanyád, Léna láthatná!
Szabadversek – 2025!
Médiaajánlat
