Szabadon szárnyaló hangok a Pünkösdi zenei fesztiválokon
Fülemet simogató dallamok tengerén
úszom, mint aki a zenében él.
Pünkösdi zenei fesztivál, te csodás,
milyen gazdag szókincsed, milyen színes!
A színpadon a művészek, mint csillagok,
fényükkel betöltik a sötét éjszakát.
A zene, mint egy láthatatlan híd,
összeköt minket, embereket, mindannyiunkat.
A gitár húrjainak édesen szomorú éneke,
az ütőhangszerek ritmusa, mint a szívverés,
a szaxofon keserédes, érzéki dallama,
mind beleolvad a pünkösdi éjszaka leplébe.
A zene szabadon szárnyal, mint a madarak,
nincs határ, nincs korlát, csak a végtelen ég.
A hangok, mint a tenger hullámai,
elnyelnek, majd újra kiadnak magukból.
A fesztivál, mint egy idillikus kép,
ahol a zene a festék, a színpad a vászon.
A művészek, mint festők, alkotnak,
a közönség pedig ámul és bámul.
De a zene nem csak szép, hanem szatirikus is,
gúnyolódik, nevet, kacag, de könnycseppet is ejt.
A zene, mint egy tükör, visszatükrözi az életet,
hol boldog, hol szomorú, de mindig őszinte.
A pünkösdi zenei fesztivál, te csodálatos,
a zenéd, mint egy varázslatos mese,
elrepít minket egy másik világba,
ahol a zene az úr, a zene a király.
Szabadon szárnyaló hangok, ti csodásak,
ti vagytok a lélek étele, a szív itala.
Ti vagytok a zene, a művészet, az élet,
ti vagytok a pünkösdi zenei fesztivál lelke.
