Síró szavak a memóriákban
A múlt súlyos könyveit lapozgatom,
Melyekben a szavak, mint cseppek hullanak,
Síró szavak, melyek a memóriámban maradtak,
Mint a hajnal harmatja, mely a fűszálon megmaradt.
Mint egy kóbor vándor, ki útját keresi,
Keresem az én utam a memóriák tengerében,
Ahol a szavak, mint fénylő csillagok,
Útmutatóként világítanak a sötét éjszakában.
A szavak, melyeket már rég elfelejtettem,
Most újra felélednek, mint a hajnali fény,
Mely áttör a sötét éjszakán,
És új reményt hoz a szívembe.
A múltam, mint egy régi, poros könyv,
Melyet a polcon felejtett az idő,
Most újra felnyitom, és olvasom a sorait,
Melyekben a síró szavak a memóriákban élnek.
A szavak, melyeket a szívembe írtam,
Mint a hajnal harmatja, mely a fűszálon megmaradt,
Most újra felélednek, és új életet lehelnek belém,
Mint a tavaszi szél, mely új életet lehel a természetbe.
A múltam, mint egy régi, poros könyv,
Melyet a polcon felejtett az idő,
Most újra felnyitom, és olvasom a sorait,
Melyekben a síró szavak a memóriákban élnek.
A szavak, melyeket a szívembe írtam,
Mint a hajnal harmatja, mely a fűszálon megmaradt,
Most újra felélednek, és új életet lehelnek belém,
Mint a tavaszi szél, mely új életet lehel a természetbe.
És így, mint egy kóbor vándor, ki útját keresi,
Keresem az én utam a memóriák tengerében,
Ahol a szavak, mint fénylő csillagok,
Útmutatóként világítanak a sötét éjszakában.
A múltam, mint egy régi, poros könyv,
Melyet a polcon felejtett az idő,
Most újra felnyitom, és olvasom a sorait,
Melyekben a síró szavak a memóriákban élnek.
És így, a síró szavak a memóriákban,
Mint a hajnal harmatja, mely a fűszálon megmaradt,
Újra felélednek, és új életet lehelnek belém,
Mint a tavaszi szél, mely új életet lehel a természetbe.
