Sikerek között elveszve
Mint a szélben ringó kalász, úgy kóborolok,
A sikerek tengerén, melyben elveszve járok.
Minden nap, minden éjjel, a dicsőség fogságában,
A csillogás vakító fényében, a hatalom rabjaként.
A diadalok aranyfüstje szívembe hatol,
De a lélek mélyén ott a kétség, a hiány.
A siker, melynek szárnyán szállva, az ég felé néztem,
Most a föld felé húz, ahol az igazi énem rejtőzik.
A sikerek között, a dicsőség fátyla alatt,
Elveszett vagyok, mint a csillagok közötti űr.
A csillogó érmek, a dicsőítő szavak,
Nem pótolják a belső békét, melyet elvesztettem.
A győzelemnek ez a fájdalmas édessége,
Mint a méz, mely a szívembe csordul,
Csak a felületet érinti, a lélek mélyén,
Ahol a valódi énem, a csendben vár.
A sikerek között elveszve, a csillogásban,
A dicsőség fogságában, a hatalom rabjaként.
De a lelkem mélyén, a csendben vár,
Az igazi énem, aki a békét keresi.
Az élet nem csak a diadalok sorozata,
Nem csak a sikerek, a dicsőség és a hatalom.
Az élet a belső béke keresése,
Ahol az igazi énünk, a csendben vár.
