Ritmikus lélekzés a Pünkösdi zenei rendezvényeken
Az éj köpenyében, a halkan suttogó szélben,
Vonulnak az árnyak, a Pünkösdi éj leple alatt.
Kísérteties nóták szállnak, mint a fekete hollók,
A zene, mint a sötét varázslat, öleli körbe a várost.
A holdfény rávetül a híd kőfalára,
Mint a szellemek, melyek az éjszakában járnak.
A zene szíve dobog, mint egy ősi dobszó,
Az éjben a lélek ritmikus lélegzetvételét hallgatjuk.
A fák ágai között a szél dallamot fúj,
S a zene, mint a varázsló, megidézi a titkokat.
A ritmus, mint a szívverés, lüktet a csendben,
A Pünkösdi éjben a lélek zenéjét hallgatjuk.
A táncosok, mint az árnyak, forognak a tűz körül,
S a zene, mint a tűz, égeti a szívüket.
Az ének, mint a köd, beborítja a várost,
A Pünkösdi éjben a lélek ritmikus lélegzetvételét hallgatjuk.
Az éj, mint egy álom, suhan el a hajnalban,
De a zene, mint egy kísértet, még mindig ott lebeg.
A hangok, mint a csillagok, eltűnnek a hajnalban,
De a Pünkösdi éjben a lélek ritmikus lélegzetvételét hallgatjuk.
A zene, mint egy varázslat, megszakad a hajnalban,
De a lélek, mint egy dal, még mindig ott zeng.
A Pünkösdi éjben a lélek ritmikus lélegzetvételét hallgatjuk,
S a zene, mint egy álom, örökké a szívünkben él.
