Reménytelen utazás az élet színpadán
Néha az élet olyan, mint egy végtelen utazás, egy reménytelen vándorlás, ahol minden lépésünk a következőt hívja. Ahol minden napunk egy újabb színjáték a végtelen élet színpadán. Ahol az idő lassan, de bizonyosan elszivárog, mint a homok az órában.
Aztán ott vagyunk, a színpad közepén, magányosan, várva a következő jelenetet. Néha úgy érezzük, mintha mindenki csak nézne minket, mintha minden szem ránk szegeződne, mintha minden lélegzetünkkel egy újabb színjátékot hoznánk létre.
Aztán hirtelen minden megváltozik. Egy pillanat alatt. Egyetlen szóval. Egyetlen cselekedettel. Egyetlen gondolattal. És hirtelen rájövünk, hogy az élet nem csak egy színpad, hanem egy végtelen utazás, ahol minden lépésünk a következőt hívja.
Sötét éj borul,
Holdfény az ég tükörképén.
Csillagok ragyognak,
Mint a remény szikrái
Az örök éjszakában.
Az élet olyan, mint egy utazás. Néha reménytelennek tűnik, de mindig van remény. Mindig van egy új nap, mindig van egy új lehetőség. És mindig van egy új színjáték az élet színpadán. És mindig van egy új utazás, amely vár ránk. És mindig van egy új remény, amely ragyog a sötét éjszakában.
Az élet olyan, mint egy utazás. Néha reménytelennek tűnik, de mindig van remény. Mindig van egy új nap, mindig van egy új lehetőség. És mindig van egy új színjáték az élet színpadán. És mindig van egy új utazás, amely vár ránk. És mindig van egy új remény, amely ragyog a sötét éjszakában.
