Remények szövögetése
A múlt századok mélyén, ahol az idő álmodik,
Ott szőttem reményeim, ahol a gondolatok szabadok.
Minden szál, melyet az élet szövőszékére vetettem,
Egy-egy remény, melyet szívem mélyére tetettem.
Mint a folyó, mely szüntelenül hordja vizét a tengerbe,
Úgy szövögettem reményeim, mint a pók hálóját a csendbe.
Minden szál, melyet a sors szövőszékére vetettem,
Egy-egy remény, melyet lélekkel és szívvel tetettem.
A szövőszék zengése, mint a csendes éj dalolása,
Egy-egy remény szövögetése, mint az élet haladása.
Minden szál, melyet a jövő szövőszékére vetettem,
Egy-egy remény, melyet a szívem mélyére tetettem.
A remények szövögetése, mint a költészet művészete,
A lélek szövőszéke, mely a reményt szövi az életbe.
Minden szál, melyet a hajnal szövőszékére vetettem,
Egy-egy remény, melyet a szívem mélyére tetettem.
Az élet szövőszékén, ahol a remények szövődnek,
Ott álmodom a jövőt, ahol a csodák születnek.
Minden szál, melyet a remény szövőszékére vetettem,
Egy-egy álom, melyet a szívem mélyére tetettem.
A remények szövögetése, mint a hajnal pirkadása,
A jövő szövőszékén, ahol az álmok születnek.
Minden szál, melyet a remény szövőszékére vetettem,
Egy-egy csillag, melyet a szívem mélyére tetettem.
