Örökségünk összeköt, mint lánc a két hegyet,
Mint a szél az ég alatt, mely a fákat megrenget.
Kik vagyunk mi, ha nem a múlt árnyai?
A történelem könyvében örökké élő betűi.
Századok tánca, melyben léptünk,
Mint az őszi falevelek, melyek a széllel énekeltünk.
Együtt, mint a csillagok az éjszakai égen,
Összeköt minket a múlt, a jelen és az égen.
A Dunán úszó hajó, mely a történelem folyóján ring,
Összeköt minket, mint a kenyér, melyet együtt eszünk, együtt isszuk a bort.
A hegyek, melyek fölött a sasok szárnyalnak,
Összeköt minket, mint a dalok, melyeket együtt dalolunk.
Az ősök, akik a föld alatt pihennek,
Összeköt minket, mint a föld, melyet együtt művelünk.
A csillagok, melyek az éjszakai égen ragyognak,
Összeköt minket, mint a tűz, melyet együtt gyújtunk.
Örökségünk összeköt, mint a szív a testet,
Mint a szó, mely a szájban születik, és a világot megédesíti.
Örökségünk összeköt, mint a vér az ereinkben,
Mint a szél, mely a fák között suhan, és a világot megérinti.
