Öröklött dalok és táncok
A múltból jövök, a jelenben állok,
Öröklött dalok és táncok közt forogva,
Nem vagyok én, csak a szavak szövője,
Aki a színeket, hangokat összefogja.
Szememben a csillagok tükröződnek,
Fülemben az ősök hangja szól,
Lépteim a múlt porában taposnak,
Ahol minden dal és tánc gyökere dől.
A szívemben tüzes lángok lobognak,
Mint a magyar puszta hatalmas tüze,
Ahol az ég és a föld összeér,
S az élet s a halál örök körbe zárul.
Abszurd ez a világ, ahol élünk,
Ahol minden nap újabb kérdéseket vet fel,
De a dalok és a táncok örökül hagyva,
A válaszokat is magukban hordozzák el.
Szabad vagyok, mint a madár a szélben,
Mint a patak, mely a hegyek között szalad,
Mint a felhő, mely az ég tengerén hajózik,
Mint a szél, mely a fák között dalolva száll.
Ez vagyok én, a múlt és a jelen közt lebegve,
A dalok és a táncok örököse, a szavak szövője,
Aki a színeket, hangokat összefogja,
S aki a világ abszurditásában is talál örömöt.
