Az ön-ábrázolás, vagy más néven self-portraiture, a szobrászat egy olyan műfaja, amelyben a művész saját magát ábrázolja. Ez a művészeti forma lehetőséget ad a szobrásznak arra, hogy önmagát és az identitását vizsgálja, valamint hogy kifejezze a belső érzéseit és gondolatait.
Az ön-ábrázolás szobrászati formája évszázadokon keresztül jelen volt a művészettörténetben. A művészek gyakran alkalmazták ezt a technikát, hogy bemutassák saját fizikai jellemzőiket, arcvonásaikat és testtartásukat. Az ön-ábrázolás lehetőséget ad a művésznek arra, hogy önmagát ábrázolja a saját szemszögéből, és hogy megmutassa a belső világát a külvilágnak.
A szobrászati ön-ábrázolásban a művész gyakran a saját testét és arcvonásait használja modellként. Az alkotás során a művész figyelmet fordít a részletekre, mint például az arc kifejező vonásaira, a testtartásra és a ruházatra. Az ön-ábrázolásban a művész gyakran kísérletezik a különböző anyagokkal és technikákkal, hogy kifejezze önmagát és az érzéseit.
Az ön-ábrázolás szobrászati formája lehetőséget ad a művésznek arra, hogy felfedje a belső világát és az identitását. Az alkotás során a művész szembenézhet önmagával, és megmutathatja a külvilágnak, hogy ki is ő valójában. Az ön-ábrázolás szobrászati formája tehát nemcsak a művész személyes történetét meséli el, hanem a nézők számára is lehetőséget ad arra, hogy megismerjék és megértsék a művész belső világát.
Összességében az ön-ábrázolás szobrászati formája egy olyan művészeti megnyilvánulás, amelyben a művész saját magát ábrázolja. Ez a forma lehetőséget ad a művésznek arra, hogy önmagát és az identitását vizsgálja, valamint hogy kifejezze a belső érzéseit és gondolatait. Az ön-ábrázolás szobrászati formája egyfajta önvizsgálat és önkifejezés, amely lehetőséget ad a művésznek arra, hogy megmutassa a belső világát a külvilágnak.
