A NovArt Kulturális és Művészeti Magazin archívumából:
TEMESVÁRI FERENC
festőművész
Az alkotás – nemcsak a képzőművészetben – a technikai tudáson és a belefektetett munkán kívül inspirációt is igényel. Olyan gondolatokat, érzéseket, álmokat, emlékeket, amelyeket szavakkal nem mindig sikerül kifejezni, amelyek bennünk nőttek akkorára, hogy már kitörni szándékoznak, kiteljesedni formailag, művészileg, legtöbbször azért, hogy mi magunk megélhessünk érzéseinkkel kapcsolatban egyfajta lezárást.
Amíg csak az alkotó agyában, lelkében van az alkotás, pusztán az övé, belső képek kavalkádja, határtalan és végtelen hangulatok megnyilvánulása.
Amikor elkezdi „kivetíteni” egy vászonra, papírra, bármire, elkezd önálló életet élni, határai, meghatározott fogalmai, színei, esetleg formái lesznek, melyek később érzelmi, hangulati reakciókat váltanak ki a külvilágból.
Minden megfestett gondolat, érzés elkezd elmesélni valamit azoknak, akik kapcsolatba kerülnek vele. A művész addig élvezheti, amíg készül az alkotás, de mint tevékenység ezáltal mulandóvá is válik, mert amint elérte a tökéletességet, befejezettnek nyilvánítja.
Aztán kezdődik az alkotás új élete mint szubjektum, ami hatással van a környezetére és ezáltal tanít, megmutat, felpörget, lehangol, vagy éppen gyönyörködtet.
A szürrealista alkotások még inkább befészkelik magukat az ember elméjébe, a tudatalattit véve célba, és számtalan alternatív világ, élet lehetőségét mutatják be – a reális mellett
Ha igaz, hogy az ember hamisítatlan, igazi énjét a tudatalatti világban találhatjuk meg, akkor ezeknek a képeknek a segítségével eljuthatunk az ésszel meg nem ragadható jelenségek világába, ami időnként fantasztikus, bizarr, tele van okkult erők jelenlétét feltételező elképzelésekkel, és ami által – vagy segítségével – álomszerű világok jöhetnek létre a hétköznapi életünkben.
Nagy science fiction és fantasy rajongóként nem véletlenül voltak rám nagy hatással már korai éveimben is a szürrealista alkotások, a fantasztikus, futurisztikus képek és rajzok.
Chagall, Dalí, Max Ernst, Picasso, Joan Miró és még sorolhatnám, kik hagytak nyomot a lelkemben és a képzeletemben, de ide tartoznak a régi képregények, vagy sci-fi kiadványok is gyerekkoromból, különös teintettel az általam már sokat emlegetett Galaktika Magazinra.
Amikor először megláttam a Facebookon Temesvári Ferenc képeit, az első gondolatom az volt, hogy már láttam valahol. Jobban elmélyedve az életútjában kiderült, hogy valóban.
Évekkel ezelőtt kedvenc magazinom egyik illusztrátora volt – ezért aztán nem is véletlen, hogy a stílusa alapján felismertem.
Képei valóban más dimenziókba kalauzolnak, bár saját elmondása szerint a hiperreál sem áll távol tőle, az én kedvenceim mégis a szürrealista, futurista, sci-fik világát idéző alkotásai.
Jobban megnézve a képeit olyan érzéseket, gondolatokat fedezhetünk fel, ami túlmutat a hétköznapi problémákon, de nem áll mégsem távol a legtöbbünktől.
Nemcsak az álmok, képzeletek valóságba emelése érdekes és érdemes említésre, hanem a bennük kódolt üzenetek is világmegváltásról, a jó és a rossz harcairól, önzetlenségről, bátorságról – és még sorolhatnám.
Mindezt pedig olyan professzionális módon – realistán és figurálisan jeleníti meg, hogy valóban el tudjuk hinni, ez nem annyira álom vagy képzelet, sokkal inkább a valóság egy elrejtett része.
Alkotásaiból árad a szenvedély, a vágyak, a folyamatos mozgás, változás, körforgás bemutatása, és nem fél átlépni a valóság és a képzelet határát, inkább egybeolvasztja azt, és nézőire bízza, mit és mennyit tesznek magukévá, hogyan és mennyire tudnak részéve válni a képzeletének.
Önmagáról így ír:
1960-ban születtem Budapesten. Már óvodás koromban felfigyeltek a tehetségemre, azonban a szüleim zeneművészeti pályára szántak, mivel zongoráztam. Az iskolai évek alatt csak a rajzolás és a festészet érdekelt igazán, és a tanárok is biztattak ezen pálya választására, viszont az átlageredményem nem tette lehetővé, hogy képzőművészeti főiskolára menjek. Az iskolai évek alatt Porscht Frigyes grafikusművészhez és Januska András festőművészhez jártam, akik mentorálása alatt jelentősen fejlődtem. Frici bácsihoz sok tanonc járt, de engem különösen szeretett és elismert. A munkáimat mindig szívesen mutogatta mindenkinek.
A szakma szeretete és az, hogy vászonra vigyem a gondolataimat határozták meg a jellememet. Kisgyerekkorom óta jó érzéssel töltött el az alkotás és soha nem adtam fel.
Fiatal felnőttként, 22 évesen a Képcsarnok Vállalathoz kerültem, ahol régi nagy festőművészek munkáit kellett lemásolnom, vagyis technológiai mintákat kellett másolnom, és a megélhetésem is erre fókuszálódott, azonban párhuzamosan természetesen alkottam. Az első elismeréseimet a Hungaroton Fantasy Kiállítás első helyezése, illetve a Galaktika Magazin illusztrálása jelentették.
Polgári foglalkozásom is van, ami finommechanikai műszerész. Ezt azonban nem szerettem, és bizonyára ez is nagy tolóerő volt, hogy több energiát fektessek a művészetbe, és elérjem, hogy teljes állásban tudjam csinálni. A pályafutásom kezdetét az állandó kontroll és a hibákra való korrigálás, illetve felhívás jellemezte. Több idősebb, tapasztaltabb festőművész csiszolta a tehetségemet, mint például Januska András és Tóth Gábor.
A pályafutásom legelején grafikákat készítettem, amelyek legfőképpen sci-fi témában készültek. Később kipróbáltam a temperafestékkel való alkotást is. Jelenleg olajfestményeket készítek, ha lehet akkor vászonra, de farostlemezre is szoktam festeni. Régebben fantasy, sci-fi, realisztikus, hiperrealista témákban festettem, de a jelenleg általam kedvelt stílus a szürrealizmus. Ez ragadott meg a legjobban, de lehet, hogy csak a mostani érzelmeim miatt nyilatkozom így, és nem tervezek más stílusban festeni egyelőre.
A festmény végleges formáját sok minden előzi meg. Általában megálmodok egy témát, és utána az interneten keresgélek addig, amíg egy fotó beindítja a fantáziámat és még tovább bonyolítja az eredeti elképzelést. Ez egy modern módja az anyaggyűjtésnek, amivel rendkívül sok témát lehet feldolgozni. Azért szeretem, mert soha nem ragadok le egy témánál, hanem mindig másikat keresek, és ez nagyon nagy öröm. Mindezek után vázlatokat készítek, és a gyűjtött anyagok struktúráját átrendezve egy-egy számítógépes program segítségével fotómontázs-szerűen összerakom a nyers képet. Sok korrigálás és tervezés követi, amíg elnyeri végső formáját. Ezek után felrajzolom krétával a vászonra, és utána olajfestékkel véglegesítem és fejlesztgetem több fázisban. Maximálisan az alkotás öröme és a végkifejlet teljesítése hajt és okoz örömet.
Célom, hogy nem túl bonyolultan, közérthető módon fessek az emberről, emberi lélekről, tájakról, természetről, illetve az emberi jellemről és természetéről.
A magánéletet az alkotói léttől sikerül szétválasztani szerencsére, kétfajta festészetem van, az egyik a megélhetési festészet, ami nem okoz örömet, és van a művészi része, ahol szárnyalhatok, ahol kifejezhetem önmagamat, és ahol szabad kezet kapok a témaválasztásban.
A személyes célom egyre több témát feldolgozni, ami meghökkentő, érdekes, látványos és a közízlésnek is eleget tesz, de közben az én lelki világomat is tükrözze. Mindezek mellett szeretném, ha többen megismernének és kiállíthatnék sűrűbben. Sok embert szeretnék megfogni és elkápráztatni a munkáimmal.
Nagyon sok ügyes kezű fiatal és kifejezésmód van, nehéz egyedit alkotni, de ha tiszta szívvel és elszántsággal nekirugaszkodik az ember, akkor még lehet híres.
Valamikor pesszimistán látom a képzőművészeti jövőmet, de valamikor pozitívan, és reménykedem, hogy egyre több művészetre lesz szüksége az embereknek, mert kultúra nélkül nem lehet élni.
„A valóságot megbontani és újra összerakni!”
Szerkesztette: Vincze Andrea Victória
Képek: Temesvári Ferenc portréja és alkotásai
