A Neobizánci építészet (Neo-Byzantine) egy építészeti művészeti stílus, amely a Bizánci Birodalom építészeti hagyományaira és stílusjegyeire épít. Ez a stílus a 19. és 20. század fordulóján jelent meg, és a Bizánci Birodalom építészeti örökségének újraértelmezését és újraalkotását tűzte ki célul.
A Neobizánci építészetben a Bizánci Birodalom jellegzetes építészeti elemeket és formákat használnak, mint például a kupolák, ívek, mozaikok és díszített falak. Az épületek általában monumentálisak és impozánsak, és a hatalom és vallásosság szimbólumaként szolgálnak.
A stílus legjelentősebb példái közé tartozik az Isztambuli Hagia Sophia, amelyet eredetileg a 6. században építettek, majd a 15. században átalakítottak mecsetté. A Neobizánci építészetben az eredeti épületet restaurálták és visszaállították eredeti pompájába, és ma is az egyik legfontosabb turisztikai látványosság Isztambulban.
Egy másik jelentős példa a Neobizánci építészetben a Párizsi Szent Szív Bazilika, amelyet a 19. század végén építettek. Ez az épület is hatalmas kupolákkal és gazdag díszítéssel rendelkezik, amelyek a Bizánci Birodalom építészeti stílusát idézik.
A Neobizánci építészet népszerű volt a 19. és 20. század fordulóján, különösen az ortodox keresztény egyházak építészetében. Az építészek és művészek ebben a stílusban a Bizánci Birodalom gazdag kulturális örökségét akarták megőrizni és továbbvinni a modern korba.
Összességében a Neobizánci építészet egy olyan stílus, amely a Bizánci Birodalom építészeti hagyományaira épít, és a hatalom, vallásosság és gazdagság szimbólumaként szolgál. Az épületek monumentálisak és impozánsak, és a Bizánci Birodalom gazdag kulturális örökségét idézik.
