Nagypapa szóviccei
Nem voltak szóviccei,
csak néma csendek,
széles mosolyokkal tarkítva,
szemében a világűr végtelenje.
Az élet komédia, mondogatta,
de a nevetés csak a szemében volt látható.
A szavak, mint csillagok,
csak néha hullottak alá,
mint a szélben ringatózó falevelek,
melyek a létezés örök körforgását mesélték.
A szavak, mint a csend,
mindig ott voltak,
de sosem voltak kimondva.
Nagypapa szóviccei,
mint a lemenő nap fényei,
csak a szívben égtek,
mint a titokzatos éjszaka csillagai.
Nem voltak szóviccei,
csak csendes szavak,
melyek a létezés örök rejtélyét hordozták.
Nagypapa szóviccei,
mint az őszi falevelek,
csak a szélben ringatóztak,
mint a világűr végtelenje.
A szavak, mint a csend,
mindig ott voltak,
de sosem voltak kimondva.
Nagypapa szóviccei,
mint a titokzatos éjszaka csillagai,
csak a szívben égtek,
mint a lemenő nap fényei.
Nem voltak szóviccei,
csak csendes szavak,
melyek a létezés örök rejtélyét hordozták.
