Robi első karácsonya Robi a hideg padlón ült. Nem tudta biztosan, csak érezte, hogy a mai napon történik valami. Lefeküdhetett volna az ágyára, amire többször rá is nézett, de sóhajtva elvetette az ötletet. Ösztönei azt súgták, hogy üljön az ajtó előtt és várjon. Nem tudta, hogy mire, miért és meddig, csak várt. Tudta, hogy kint hideg van, néha érezte ahogy a szél átfúj a folyosón, mindenféle szagot hozva magával, de nem érdekelte. Ő csak ült és várt. Az ajtó sokszor nyílt és becsukódott, emberek szaladgáltak fel-le a folyosón, néha hangosan kiabáltak, majd nevettek. Robi ismerte és szerette az emberi nevetést. Szerette akkor is, ha emlékeiben a kacajt gonosz tettek követték, melyeknek ő volt a célpontja. Néha eszébe jutott, olyankor halkan vinnyogott egyet, de ez a pillanatnyi rossz érzés nem törte meg a hitét. Több kutya ugatott, voltak akik sírtak is. Érezte, hogy valami történni fog, és hatalmas szívével hitte, hogy az a valami jó lesz. Az idő telt, a boksz ajtaja kinyílt és egy ismerős kéz étellel teli tálat tett elé, talán valamit mondott is, de ő most nem figyelt rá. Egyre nyugtalanabb lett, minden porcikájában erősödött az érzés, hogy történik valami. A fejét nem is fordította a tál felé, pedig mindenki tudta, hogy az étvágya határtalan, de most az izgalom olyan erős volt benne, hogy evésre gondolni sem tudott. Ült a hideg padlón, hitt, bízott és remélt. Hirtelen mintha a nevét hallotta volna! Felállt, próbált néhány centivel közelebb araszolni a boksz jobb oldalához, ahonnan a hangok jöttek, hegyezte fülét, orra a levegőbe emelkedett. Talán most jön az amire várt!
Néhány perc telt csak el, ami egy kutya számára mérhetetlenül hosszú időnek tűnt. A zajok egyre erősebbek lettek, ő nem figyelt rá, minden érzékszerve egyetlen dologra összpontosított: valaki a nevét mondta, talán többször is. Emberi léptek siettek a folyosón minden irányba, közben beszéltek, nevettek. Robi egyre többet gondolt a kutyaágyra, kezdett fázni, gyomra is megkordult néha. Figyelmét a tányérból csalogató illatok egy-egy pillanatra megragadták. Ő csak ült és figyelt. Ismét emberek jöttek a folyosón, és most nem mentek tovább, megálltak a box előtt. Megint a nevét mondták! Igen, ez az ember hozzá beszél, és milyen kedves a hangja! Kinyílt a boksz ajtaja, két kéz nyúlt be, megsimogatta a fejét, igen, neki mondott valamit! Robi nem tudta, hogy mit, de neki szólt, és milyen édes hangon! Boldog táncot járt a boxban, észre sem vette amikor nyakörvet és pórázt tettek rá, majd finoman kivezették a folyosóra. Az ember aki hozzá beszélt, ismerős volt neki. Sokan jártak a menhelyen, rá azonban emlékezett, szeretet volt az érintésében, a hangjában, még az illatában is. Robi boldog volt. Az emberek még beszéltek egymáshoz, majd lassan elindultak. Tudta, hogy néha elvisznek egy kutyát és ő soha többet nem jön vissza. Tudta, hogy kint rossz dolgok is történnek, emlékeiben még élt amikor megverték, megdobálták, éhezett, az is amikor egy erdő szélén kitették az autóból, és ő hiába futott ahogy bírt, lábai végül feladták, magára maradt. Megrettent amikor kinyílt az autó ajtaja. Néhány kilométerre a várostól András az utolsó simításokat végezte a fenyőn, többször is ellenőrizte, hogy stabilan áll-e a talpban, lehozta a padlásról a díszeket, majd újra végigjárta a házat. Kutyaágy a helyén, tányérok a konyhában az ablak előtt, számba vette a kis csomagot amit az állatorvos készített nekik össze, majd leült és várt.
A hó hangos roppanással jelezte, hogy Liza megérkezett, óvatosan bekanyarodott a felhajtóra, olyan közel az ajtóhoz amennyire csak tudott, és gyorsan, ruganyosan kiugrott a kocsiból. -Itt van, elhoztam őt- hangja izgatott volt, ilyenkor mindig apró könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. András kinyitotta az autót, Robi pedig csak ült ott félénken. – Megérkeztünk Robika – mondta a lány, majd meleg kezével meg is simogatta őt. – Itt az új otthonod.
Robi egy vizsla óvatos és finom járásával lépett be a meleg házba, orrával igyekezett feltérképezni mindent. Bent meleg volt, jó illat, egy kutyaágy, és finom falatok a tányérban, amit elé tettek. Bár az emberek furcsa dolgokat csináltak, Robi boldogan vett részt benne. Figyelmesen nézte ahogy egy dobozból haszontalan tárgyakat vesznek ki és a kivágott fára akasztják. Miért hoztak fát a házba? A két ember sokat nevetett, közben Robi egyre erősebben érezte a konyhából beáradó finom illatokat. A vacsorát már egy meleg otthonban ette meg, új családjával. Este végignyújtózott a kanapén, nem is hitte, hogy van ilyen. A ház csendes volt, hallgatta a kandalló dorombolását, és hegyezte a füleit amikor kint feltámadt az északi szél, azt suttogva, hogy itthon vagy Robi. Ránézett a karácsonyfára, az pislákot egyet égőivel, színes díszeit mosolyra húzva cinkosan rákacsintott. Mielőtt elaludt volna, Robi érezte, hogy a házat belengi a szeretet illata, és ő nyugodtan csukta be a szemeit. Hosszú idő után, végre szépet álmodott. Ez volt az első Karácsonya.
