Magyari Balázs fém szobrai az emberek eredetének, a letűnt és idegen kultúrák civilizációjának kérdéskörét boncolgatják. Hogyan jelent meg a Földön a bölcs ember? Egy idegen civilizáció beavatkozására vagy az emberi kultúra fejlődése okán? Az időutazásként is értelmezhető tárlat ezekre a kérdésekre igyekszik megtalálni a választ.
„Szobraiban mintha az univerzum ősi harmóniájának lenyomataira lelnénk. Egy rég letűnt, mégis időtlen földön kívüli civilizáció “tárgyi emlékeiként” is szemlélhetők ezek a műalkotások.
Az embert létezése óta foglalkoztatja saját eredete – de erről igazság szerint csak vallási vagy tudományos köntösbe bújtatott feltételezéseink vannak. Van, aki istennek, van, aki az evolúciónak tulajdonítja az emberi faj létrejöttét. És olyanok is vannak, akik szerint egy ősi, fejlett idegen civilizáció beavatkozásának eredményeként jelent meg a “bölcs ember”. Vajon pálcát törhetünk-e bármelyik felett, vagy mondhatjuk-e, hogy biztosan az egyik vagy a másik az igaz? A művészetnek és a művésznek nem is feladata erre válaszolni. Magyari Balázs fémszobrai mégis egy utazásra hívnak, egy olyan útra, amit akár ezen ősi civilizációval való találkozásként is megélhetünk.
Ezek a munkák tehát utazásra hívnak a téridőben, ismeretlen világokkal való találkozásra, amelyek reflektálnak a saját lelkünkben is jelen lévő ismeretlen világokra. Miközben ezeket a szobrokat nézzük, kiszakadunk a saját jelenünk valóságából. Az űrutazás, amelyre Magyari Balázs szobrai hívnak, egyszerre ígéretes és titokzatos, a szédítő, vég nélküli messzeség egyszerre hívogató és rémisztő. Ez a rémület és izgalom a felfedezés izgalma, a ránk váró ismeretlené. A felfedezésé, amely baljós és igéző is lehet – ez csak tőlünk függ. Az utazásé, amelynek során egy másik helyre, egy másik időbe kerülünk – még az is lehet, hogy minden eddiginél közelebb önmagunkhoz.” (Pokorny Szilárd)
PÉNTEK (09.08.)
18:00 órától várunk minden kedves művészetkedvelőt, érdeklődőt, vásárlót egy kötetlen beszélgetésre, nyárbúcsúztatóra
SZOMBAT (09.09.)
KORTÁRS MŰGYŰJTŐK TEMATIKUS EST, kötetlen beszélgetés a kortárs műgyűjtésről. Házigazda: Rékasi Attila, fotóművész
Videó a megnyitóról: https://www.youtube.com/watch?v=-05dFbMcSr8
Helyszín: Kispont Galéria, Budapest, Ráday u. 9.
Ez is tetszeni fog: