Megérteni a csendet
Suttog a csend, oly halkan, mint az éj,
Szívemben él, mint a széllel hordott szó.
Egy régi dallam, mit a múltból hoz,
S a lélek mélyén halkan visszhangot űz.
Mint a hegyek közt rejtőző patak,
Halkan susog, s a szívben útját talál.
Sziklák között, hol a csend örök dalát zengi,
Ott hallgatom én, a titkot, mit a csend hordoz.
A csendben rejtőző dallam a lélek,
Mint a hajnal, mely a sötétből ébred.
Szavak nélkül, mégis annyi mindent mond,
Csak hallgatni kell, s érteni a csendet.
Mint a holdfény, mely az éjszakát átöleli,
A csend is a szívünkben lakozik.
Nem szól, csak suttog, s a lélekben él,
Mint a szél, mely a fák között rejtőzik.
A csend a lélek tükre, titkos ajtó,
Mely mögött a lényünk mélye rejtőzik.
Csak hallgatni kell, s érteni a csendet,
S a lélek mélyén megtaláljuk önmagunkat.
