Mágikus pillanatok: álomutazás a valóság határán
A valóság szélén, hol az álom kezdődik,
Zeng a csend, mint régi, elfeledett dal.
Itt a lélek szárnyra kel, s szabadon repkedik,
Míg a lebegő felhőkkel össze nem talál.
A nap fénye lassan húzza be a fátylat,
A csillagok ragyognak, mint a gyöngyszemek.
A hold fénye átszeli a szürkület árnyékát,
Mint a hajnalban a harmatcsepp a fűszálat.
Az éjszaka köntösét magára ölti a táj,
A hegyek árnyékában a tó tükröződik.
Az élet zaja elcsitul, csak a szél zúg a fák között,
Míg a csendes éjben az álom felé közeledik.
A patak partján a fűben, a virágok között,
A harmatcsepp a holdfényben csillog.
A távolban a béka kuruttyol, a tücsök ciripel,
Az éjszaka dalát zengi az erdő, mint egy varázslatos kolomp.
Aztán a hajnal, mint egy álmodozó festő,
Szivárványos ecsettel festi az ég boltozatát.
A nap első sugarai átszelve a ködöt,
Megvilágítják a világ titkos arcát.
Ez az a pillanat, ahol a valóság és az álom összeér,
Mikor a lélek szabadon szárnyal a végtelenben.
Ez a varázslatos idő, amikor a csendben élünk,
Míg a nap felkel, és az új nap kezdetét jelzi.
Ez a mágikus pillanat, ahol az álom és a valóság találkozik,
Egy titokzatos utazás a lélek mélyén.
Ez a pillanat, amikor a világ csendben áll,
És a szívünkben élő álom valósággá érik.
