Lélegzetelállító táj, nyugalommal átitatva
Mint csendes tenger, mely álomban ringatózik,
A táj mintha szendergésbe hajolna.
Ó, bárcsak örökké így maradhatna,
Ez a lélegzetelállító látvány, mely szívembe hatolna.
A napfény aranyával festi a hegyoldalt,
Az égen színes madarak húznak ívet.
Szívemben érzem a békesség zengését,
Mint a távoli harangok édes dallamát.
A fák között halkan suttog a szél,
Mintha titkos üzenetet hordozna.
A természet ölelésében érzem magam,
Mint a csendes esti órákban, mely szívembe hatolna.
A szépség ezen táján mindenhol ott van,
A virágokban, fákban, a csendes patakban.
A szívem mélyén érzem a nyugalmat,
Mint a csendes esti órákban, mely szívembe hatolna.
A nap lehúzza fátylát, az éj köszönt be,
De a táj szépsége nem veszít fényéből.
A csillagok ragyognak, a hold fénye szórja
A békességét, mely szívembe hatolja.
Ó, bárcsak örökké itt maradhatnék,
Ezen a lélegzetelállító tájon, mely szívembe hatol.
De tudom, hogy a nap újra felkel,
És a táj ismét megújul, nyugalommal átitatva.
