Közös Tapasztalatok, Következő Generációk
Ó, hová tűntek a régi idők, a közös tapasztalatok,
Melyek keserű édességét ízleltük, mint a gyümölcsök?
Mint a tenger, mely örökké hullámzik, de sosem változik,
Úgy tűnik, az idő is csak ismétli az előző könyörtelen kört.
A szívünk mélyén őrzött történetek, mint a régi könyvek,
Melyeket a következő generációk olvasnak, mint a csillagok.
A szavak, melyeket kimondunk, mint a szél, mely a fák között suttog,
Titkokat hordoznak, melyeket csak a jövő nemzedékei érthetnek meg.
A szerelem története, mely tragédiává vált, mint a hajnal,
Melynek fénye elhalványul, ahogy a nap felkel.
A szívünk, mely megtört, mint a hulló levél,
Melyet a szél magával ragad, és a földre ejt.
A gyász, melyet érzünk, mint a tenger, mely örökké hullámzik,
Melynek mélységeit csak a leghűségesebb hajósok ismerik.
A fájdalom, melyet érzünk, mint a tűz, mely örökké ég,
Melynek lángjait csak a leghőségesebb tűzoltók oltják el.
A remény, melyet őrzünk, mint a csillagok, melyek az égen ragyognak,
Melyek fényét csak a legvakmerőbb űrhajósok láthatják.
A hit, melyet táplálunk, mint a fák, melyek a földön nőnek,
Melyek gyökereit csak a legtürelmesebb kertészek ismerik.
Ó, hová tűntek a régi idők, a közös tapasztalatok,
Melyeket a következő generációk olvasnak, mint a csillagok?
Mint a tenger, mely örökké hullámzik, de sosem változik,
Úgy tűnik, az idő is csak ismétli az előző könyörtelen kört.
